Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Ez történt húsz éve

1989 májusának politikatörténeti szempontból legfontosabb eseménye május 8-án történt: „papíron" véget ért az 1956. november 4-én megkezdődött Kádár-korszak. Húsz éve, május 8-án az MSZMP Központi Bizottsága (KB) zárt ülésén felmentette Kádár Jánost pártelnöki tisztségéből és KB-tagságából.

Az MSZMP KB levélben fogalmazta meg elbocsátó szép üzenetét – ahogy bizalmasan emlegették a pártapparátusban – az Öregnek. A levél szövege többször változott, végül Grósz jóváhagyásával alakult ki a végleges változat. Ebben olvasható: ˝Ma még nem vállalkozhatunk egy fél évszázados, történelmi jelentőségű életút értékelésére.˝

Az akkori Kisalföld közölte az MSZMP KB közleményét május 8-i üléséről, s az elbocsátó levél teljes szövegét is. Másnap pedig Kádár válaszlevelét olvashattuk. Ebben a kötelező köszönetmondásokon kívül mindössze annyi szerepelt, hogy „fegyelmezett kommunistaként" tudomásul veszi a párt döntését. Ám a lapban – noha az akkor még az MSZMP megyei bizottságának tulajdonában volt – ezenkívül semmiféle méltatás, értékelés, elemzés nem jelent meg. (Lényegében azóta sem. Leszámítva e sorok szerzőjének egy Kádár-életút bemutatását tíz évvel ezelőttről.)


Posztkádári viszonyok

Nos, az azóta eltelt húsz esztendő sem volt képes a kádári életút közmegegyezéses értékelésére. Sem a tudományosság, sem a politika, sem a társadalom nem jutott konszenzusra a Kádár-korszak harminckét évének helyéről, értelméről és értékéről. Az adósság nagy. Egy biztos csak: azóta is posztkádári viszonyok között élünk. Tény, hogy Kádár szerepe történelmi jelentőségű, hiszen három évtizeden át – hosszabban, mint például Horthy – teljhatalommal irányította Magyarországot, s ilyenformán a magyar huszadik század egyik legbefolyásosabb politikusa volt. Ám a rendszerváltás eddigi húsz évében Kádárt és hatását sem lenyelni, sem kiköpni nem tudtuk. Még azokat is alakítja, akik meg sem születtek az ő országlása idején. Kétségtelen, hogy ma is viszonyítási pont. Hozzá képest, vagy tőle elhatárolódva, sőt, újabban hozzá visszakanyarodva születnek politikai pályák, formálódnak sorsok, működnek hatalmi és szocializációs technikák. Ma újra reneszánszuk van az ilyen mélységű és súlyú politikai üzeneteknek is, mint a már születése után szinte azonnal klasszikussá lett, „a krumplileves az legyen krumplileves" kádári kacsingatós szónoki fordulatoknak.


Mit kezdjünk vele?

Két éve a XX. Század Intézet nemzetközi konferenciát szervezett Kádár örökségéről. Már a rendezvény címe is önmagáért beszél: „Mit kezdjünk vele?" Az előadók között sem volt konszenzus, nem is lehetett. Míg Horváth Miklós Kádár közvetlen (ahogy írta: ˝hangsúlyozom: közvetlen˝) szerepét elemezte az 1956 utáni politikai gyilkosságokban, különösen az MSZMP KB 1957. augusztusi döntése nyomán Nagy Imréék halálra ítélése ügyében, addig Valerij Muszatov egykori szovjet tolmácsa szerint viszont ő hozta a legtöbb hasznot Magyarországnak: ˝Az ő nevéhez kapcsolódnak az ország sikerei a hatvanas-hetvenes években, a nép anyagi jóléte, Magyarország nemzetközi tekintélyének erősödése.˝


Antihős bűntudattal

Schmidt Mária bevezető előadásában többek közt ezt mondta:
„Kádár életében nem volt semmi nagyszabású. Igazi antihős volt, akinek pályafutását árulások, cserbenhagyások, megfutamodások, megalkuvások szegélyezték. Nem volt benne érzelem. Nem szeretett senkit. Nem volt gyereke. Nem voltak nagy szerelmei. Nem voltak igazi barátai. A hatalom volt az élete. Mindenre hajlandó volt azért, hogy hatalomban maradhasson. Mert azt hitte, amíg hatalma van, addig nem kell félnie. (...) Élet-halál urává vált, de a félelmein nem tudott úrrá lenni. Rettegése nem szűnt meg soha. Erről tanúskodik a kommunista rituálé szabályainak megfelelni igyekvő utolsó, szánalmas közgyónás-beszéde, amelyben elvtársaitól remélt feloldozást az MSZMP KB 1989. április 12-i ülésén. Én örökké az én felelősségemre gondolok – gyónta."


A nép egyszerű gyermeke

(...) „Az a politikus, aki hozzájárul népe jólétéhez, akkor is jó politikus marad, ha mindezt csak gyávaságból, megalkuvásból pragmatizmusból vagy dicsvágyból teszi. Kádár idővel jó politikussá vált – fogalmazott Schmidt. (...) – A rendszer, Kádár rendszere egyre inkább emberarcúnak mutatta magát. Kádár pedig egyenesen az antivezér pózát találta ki magának. Ő volt a nép egyszerű fia, az volt és az is maradt: szerény és puritán. Rózsadombi villájában tyúkokat tartott, hokedlin ette a grízes tésztát, legfőbb szórakozása pedig az olvasás és a sakkozás volt. Tévét, filmeket is csak hébe-korba nézett. Jó, jó, vadászni szeretett...˝

„A magyar nép 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyes újratemetésével a kádárizmust is elföldelte. Maga Kádár a Nagy Imrééket rehabilitáló eljárás alatt hunyt el. Július 6-án, a Legfelsőbb Bíróság ítéletét hallgató egykori vádlottak és a családtagok egy papírlapot adtak körbe, amelyen az állt: Kádár meghalt˝ – fogalmazta meg a drámaivá emelkedő, szimbolikus erőt kapó pillanat jelentőségét a történész.


A kádárizmus jellemgyilkos szabályai

Ugyanezen konferencián Béládi László azt fejtegette: a kádárizmusnak nevezett jelenségegyüttes mennyire áthatja és meghatározza jelenünket. A ˝gyónás-beszédről˝ meg még monodrámát is író Kornis Mihály szerint „úgy szabadultunk fel a zsarnokság alól, hogy valójában össztársadalmi méretekben nem fogtuk fel, hogy ez a harminchárom évig viselt maszk nem kapható le oly könnyen és simán, ahogy ezt az emberek képzelik... Ahhoz, hogy szabadok lehessünk végre, először magunknak kellene magunkkal tisztába jönnünk, hogy eredeti lényünkben, s ebből fakadóan hazánkban mi kárt tettünk azzal, hogy kénytelen-kelletlen, olykor pedig léha nemtörődömséggel elfogadtuk a kádárizmus jellemgyilkos szabályait.˝


Nagy Imre vagy Bibó István

Noha a magyar közgondolkodás Kádár János ikerpárjának áldozatát, Nagy Imrét szokta tekinteni, megítélésem szerint a kádárizmus meghaladásának igazi útja és példája Bibó István és életműve lehetne. Bibó közgondolkodóként, történészként, 1956-ban államminiszterséget vállaló politikusként, majd üldöztetést is elszenvedett közíróként karakterében, jellemében, politikai és társadalomfelfogásában is tökéletes ellentéte volt Kádár Jánosnak. A tekintélyelvűség helyett rendületlenül hitt a demokratikus jog- és államrend erejében, az európai szellemi és politikai kohézió fontosságában, a parlamentarizmus csorbíthatatlanságának, a személyiség méltóságának és tiszteletének elengedhetetlenségében. Bibó és a bibóizmus kiteljesedése nélkül Magyarország még nagyon sokáig posztkádári marad.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száhuszonöt éves a Győri Likőrgyár

Jubileumát ünnepli idén a Győri Likőrgyár Zrt. 125 éve, május 28-án írták alá a cég jogelődjének… Tovább olvasom