Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Rossi és Talma Sávolyon: Balatonring 200 millió euróból

Motorsport - Szeptember 20-án a Balatonringen rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság 14. futamát, a Magyar Nagydíjat. A Sávoly község mellett épülő létesítmény alapkőletétele csütörtökön délelőtt volt.
A gyorsaságimotoros-vb jogtulajdonos Dorna Sport SL elnöke Vicente Cotino elmondta, hogy terveik szerint jövő júliusban-augusztusban már 80-90 százalékban kész lesz a Balatonring.

"Azért döntöttünk Sávoly mellett, mert közel van a Balaton, közel a repülőtér és az autópálya is itt halad el, nincs messze Ausztria, Olaszország, Horvátország és Szerbia sem, ahonnan egyformán sok szurkolót várunk" - mondta Vicente Cotino.

A szakértők szerint 200 millió euróból a világ egyik leggyorsabb pályája épülhet fel,ahova a számítások szerint a verseny idején legalább százezer vendég érkezhet, ami legkevesebb 2 milliárd forint bevételt jelenthet.

Az ünnepélyes alapkőletételen és a sajtótájékoztatón részt vett Talmácsi Gábor is. A 125 kcm-es géposztályban tavaly aranyérmes, az idén pedig harmadik helyezett magyar pilóta elmondta: régi nagy vágya teljesül azzal, hogy jövőre már hazai közönség előtt versenyezhet.

"Büszke vagyok arra, hogy a sikereimnek is köszönhetően felépül a pálya" - mondta Talmácsi, aki jövőre már a 250 kcm-esek között rajtol.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dennis, a komisz: részegen pénzt osztott Rodman

Kosárlabda - Ittas állapotban osztogatott pénzt Dennis Rodman fényes nappal New York-ban. A kosaras… Tovább olvasom