Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Meleg csapattagok miatt nem nyert vb-t Németország?

Nem kis vihart kavart Michael Becker véleménye Németországban. Michael Ballack menedzsere szerint a Nationalelf azért nem lett világbajnok Dél- Afrikában, mert a keretében melegek is játszottak.
A vb-t sérülés miatt elmulasztó német klasszis, Michael Ballack menedzsere jókora botrányt okozott még a vb-rajt előtt a Spiegelnek adott nyilatkozatában. Akkor azt állította, a német válogatottban homoszexuálisok is játszanak, s most, miután harmadik lett a Nationalelf Dél-Afrikában, Becker ismét támadásba lendült. Azt mondja, igaza volt, amikor előállt a melegváddal, ugyanis szerinte a saját nemükhöz vonzódó játékosok miatt lett „csak" harmadik Németország. Becker úgy fogalmazott: az igazán agresszív küzdelemre képtelenek a meleg focisták - írja a Bors.

A menedzser egyébként már próbálja magyarázni a magyarázhatatlant, és Aleksander Osang újságíróra keni a kínos ügyet, mondván, a cikkíró nem olvasta neki vissza pontosan, hogy mi jelenik meg a lapban, igaz, azt elismerte, hogy mondott „ilyesmit".

Osang is megszólalt persze, kijelentette, hogy Becker a beszélgetésük során elképesztő történeteket mesélt el a német labdarúgók homoszexuális kapcsolatairól.

A teljes cikket olvassa el itt.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. sumegi007 2010. július 17. 20:00
    „Milyen érdekes, hogy a VB-n végig a rasszizmus elutasításáról volt szó. Ehhez képest most megjelenik ez és máris olyan jó kommentek jelennek meg itt, hogy az már fáj! Tudom egyeseknek az IQ-ja ehhez mérhető, de még akkor sem kell olyanokat irkálni bárhova, hogy atomot a cigányoknak, zsidóknak meg az összes többinek akiket egyesek nem szeretnek.

    Én sem szeretek egyeseket de azért ilyeneket semmiféle körülmények közepette nem írnék le kommentekbe, még akkor is ha egy kitalált felhasználó nevet választ magának az ember.

    El kell felejteni a rasszizmust és kész.

    Ha meg tényleg vannak homokosok a német válogatottba, akkor most ez ki a tökömet érdekel. Egy a lényeg hogy jó meccset játszanak másokkal. Én miattam még még férfi-nő vegyes csapat is lehet.

    Azért én örültem, hogy Ballack nem játszhat, mivel már amúgy is öreg és már lejárt az ideje a válogatottban. Ugyan így vagyok David B.-vel és még sok régi sztárral. Ők a régi idők focistái, a mai foci a fiatalításról szól.

    És itt jön a magyar válogatott a képbe, mert láttam hogy sokan írtátok hogy itt is gond van. Hát igen. Ha az átlag életkor durván 29-30 és hiába mondják hogy fogunk fiatalítani, mindig csak a majd, majd, majd szavak hangzanak el. Pedig van egy nagyon jó U-20-as VB bronzos válogatottunk!!!”
  • 25. igazságmondó 2010. július 17. 19:12
    „24. hozzászólás f.r.22 2010.07.17. 09:09

    23.
    És a te helyet hol van ?????????? <moderálva>
    Ők is olyan emberek mint mi vagyunk !!!!!!!!!!!!!!! - lehet h olyanok mint te,
    de ennek ne örülj annyira. sokan vagyunk akik nem szeretünk!!!
    És lehet, hogy meg jobbak is !!!!!!!!!!!!!!!!! - igen tudnak focizni!!!
    ebben különböznek. ja és abban hogy buzik:-)

    Én nem vagyok buzi,vagy meleg.Csak van 1 ismerősöm aki az.És én tudom,hogy ő egy rendes fiatal ember.”
  • 24. f.r.22 2010. július 17. 09:09
    „23.
    <moderálva>
    Ők is olyan emberek mint mi vagyunk !!!!!!!!!!!!!!! - lehet h olyanok mint te,
    de ennek ne örülj annyira. sokan vagyunk akik nem szeretünk!!!
    És lehet, hogy meg jobbak is !!!!!!!!!!!!!!!!! - igen tudnak focizni!!!
    ebben különböznek. ja és abban hogy buzik:-)”
  • 23. igazságmondó 2010. július 17. 08:11
    „16. hozzászólás háté 2010.07.16. 19:44
    <moderálva>
    Egyik másikról lesír, még esni sem tudnak.

    Jól vagy ??????????
    És a te helyet hol van ??????????
    Ők is olyan emberek mint mi vagyunk !!!!!!!!!!!!!!! És lehet, hogy meg jobbak is !!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 22. Elemér 2010. július 17. 02:50
    „Puyol többszöri UEFA kitüntetést kapott mint legjobb Eu. védö játékos. Védelemnek a középen köszönhetik a Spanyolok hogy legjobbak Eu.-ban. Mindig nyernek, de nem gólzáporral. Ezt a játékot Holland edzötöl tanulták, amit úgy hivnak hogy total foci.”
  • 21. accelerator 2010. július 16. 23:41
    „moderálva”
  • 20. f.r.22 2010. július 16. 23:34
    „18. tricse
    nem akarlak megbántani, de akkor te nem láttad a meccs végét s az eredményhírdetést!
    a jobbak kapták az aranyérmet, s bizony nemigen volt közöttük 1 német sem:-)
    bár nekem puyol gyanús:-):-)
    lehet hogy fáj, de a spanyolok voltak a jobbak. mivel ők lettek a világbajnokot.
    ők rúgtak gólt s azzal nyertek.
    a döntőt nem lehet megnyerni azért mert addig a némertek voltak a "legjobbak".
    szerencsére...”
  • 19. Elemér 2010. július 16. 23:29
    „Spanyolok ellen senki nemvolt jobb, még svájc se, csak szerencsésebb. Kiérdemelték a gyözelmet és ezt nehéz vitatni. Azt se vitatják hogy vacak volt a döntö és hogy a Spanyolok a végén nyernek, mert az ellenzék kimerül.”
  • 18. tricse 2010. július 16. 21:11
    „Nem nézem a focit,nem drukkolok senkinek,kivétel volt ez a VB,tehát elfogultságról szó sincs! Amit láttam az alapján írtam! Ha a spanyolok lettek volna jobbak akkor azt írtam volna! Ennyi!”
  • 17. tricse 2010. július 16. 21:08
    „Látom a moderátor csak rám pikkel,holott messze nem írtam annyira kimoderálhatót mint akik itt buziznak! Ugye”
  • 16. háté 2010. július 16. 19:44
    „moderálva>
    Egyik másikról lesír, még esni sem tudnak.”
  • 15. f.r.22 2010. július 16. 19:01
    „2. okostojás:
    remek:-) és igaz:-)
    végülis röviden-tömören igazad van:-)
    tele volt a csapat "némettel".
    de a legjobb a "disznóhágó" :-)”
  • 14. Soleil 2010. július 16. 17:42
    „és akkor elfelejtettek focizni a jóképű spanyolok ellen, mert őket nézték? Baromság.A közvélemény szemében nekik focizni kell, nem szexelni, ez a része miért érdekeljen bárkit is?”
  • 13. magzol 2010. július 16. 17:33
    „de a melegekkel kapcsoltban igaza lehet...”
  • 12. Elemér 2010. július 16. 15:20
    „Klinsmann eltalálta az interjun a meccs után. Azért vesztettek, mert nem hittek magukban. Ismeri a 2 csapat egymást, és tudták hogy a spanyolok jobbak. Nekik támadni és reszkirozni kellet volna, ha nyerni akarnak. Klinsmann persze konyit a focihoz, és lehet hogy az USA válogatott edzöje lessz.”
  • 11. Farkasfalka 2010. július 16. 14:18
    „Nem veszitek észre, hogy ez egy csalódott ember kacsája, amire természetesen a média rákapott. Uborkaszezon van a fociban. Amíg a BL nem kezdődik-vagy a TOP Ligák - addig fenn kell tartani a figyelmet.”
  • 10. webber 2010. július 16. 13:57
    „TSD81 véleményét osztom ,helyes!
    ,,tricse"-látom nagyon pártolod a melegeket és a németeket is:D
    Persze a győzelmük tényleg nem ezen múlott.Az viszont enyhe túlzás,hogy a spanyol-német meccs ,,megvett" mérkőzés lett volna!:)Természetesen attól még számodra lehetnek ők a világbajnokok,ha másképp nehéz megemészteni a tényeket.:)Szívvel-lélekkel fociztak,tény,viszont a spanyolok egy klasszissal jobbak,ez is tény!Addig voltak jók a németek,míg szembe nem kerültek egy IGAZÁN erős támadó és védő csapattal...itt ugyanis ELVÉREZTEK...gondolom te is ezt a meccset nézted és nem ,,szemellenzővel"?:D Itt ugyanis nem találták a rést a pajzson!És elmaradt a gólzápor.Meglepetés volt nekem is,hiszen ennél meg azért jobbnak képzeltem őket.Löw is fejet hajtott és elismerte a hiányosságokat.Vicces,hogy pont egyes szurkolók nem akarják ezt tudomásul venni és próbálják ferdíteni a dolgokat!Még egy ,,apróság",NEM EZ volt az egyetlen mérkőzés és bajnokság,ahol SZINTÉN a németek veszítettek a ,,La Rojával" szemben!Vagy te csak a vb-t szoktad nézni??!!
    Mindenkinek jó pihenést!:)”
  • 9. TSD81 2010. július 16. 11:33
    „sportoló vagyok.ha elveszítek egy mérkőzést, nem kezdek el másra mutogatni.én kaptam ki.nem fogom senkire.
    a bírókra, a csapattársaimra etc...ez a hozzáállás amit ezek mutatnak nem méltó sportolóhoz.”
  • 8. atomcsapás 2010. július 16. 10:44
    „A magyar csapatot milyen figurák alkotják, ha ezek a melegek is 3:0-ás csapást mértek rájuk... Minden fejben dől el, és így kijelenthető a magyar csapat mentálisan hitvány állapotban van, egy 20-25 éves beutaló kellene nekik szalagmunkára... Talán ennyi idő alatt leszállnának a földre és megbecsülnék a mostani alaptalanul üzött luxuséletüket... Lehet bárki bármi ha elvégzi a munkáját és hasznos tagja a társadalomnak akkor nincs miről beszélni ellenben a sok ingyenéllő, élősködő, haszontalan, bűnöző életmódot követőkke!”
  • 7. Deir_Yassin 2010. július 16. 09:58
    „Mi lett ezzel a hatalmas , büszke nemzettel. Ők talán még nálunk is mélyebben vannak.”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tour de France - Portugál szakaszsiker

A portugál Sergio Paulinho nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szerdai, 10.… Tovább olvasom