Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Kobe parádézott az All Star-gálán

Kosárlabda - A 27-pontos Kobe Bryant vezérletével a Nyugat csapata visszavágott a tavalyi vereségért, és sima győzelmet aratott a Kelet legjobbjai ellen az All Star-gálán. A mérkőzés legjobbjának a Lakers klasszisát, és Shaquille O’Nealt választották.

Phoenixben rendezték az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) az 58. seregszemléjét. Tavaly a keleti válogatott győzött, idén azonban közel 30-pontos előnnyel a nyugatiak diadalmaskodtak. Két egykori csapattárs, a Lakersszel három bajnoki címet szerző Kobe Bryant (27 pont) és Shaquille O’Neal (17) kapta a legértékesebb játékosnak járó MVP-díjat.

"Olyan érzésem volt, mint a régi szép időkben. Állandóan engem keresett a passzaival" - mondta a mérkőzés után O’Neal, aki a Lakerstől a Miami Heathez igazolt, jelenleg pedig a Phoenix Suns csapatát erősíti. "Kobe a liga legjobb játékosa" - tette hozzá a 36 éves center, aki szokásához híven állandó bohóckodásaival nemcsak a közönséget és a tévénézőket, hanem az ellenfél játékosait is megnevettette.

A nyugatiak borzalmasan kezdték a gálameccset, de Bryant révén az első negyedet így is megnyerték hét ponttal, majd a harmadik felvonásban végleg elléptek a keletiektől. A zárónegyedre már csak az volt kérdés, hogy mekkora előnnyel diadalmaskodik a nyugat.

A vesztes csapatban LeBron James volt a legeredményesebb a maga 20 pontjával. A Cleveland Cavaliers klasszisa O’Nealt méltatta a mérkőzés után, egyes hírek szerint ez volt az utolsó All Star-gálája a 216-cm-es óriásnak. "Nagy űrt hagy majd maga után, ha egyszer úgy dönt, hogy befejezi a kosárlabdát. Hihetetlen showman és sportember egyben."

NBA All-Star-mérkőzés:

Nyugat-Kelet 146-119
Legeredményesebb pontszerzők: Bryant (27), Stoudemire (19), O’Neal (17), Paul, Gasol, Parker és Roy (14), illetve James (20), Pierce és Wade (18), Garnett (12)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Barcelonának drukkolnak a legtöbben

Labdarúgás - Európában a katalán futballklubnak van a legtöbb szurkolója, 44 millió. A Realnak csak… Tovább olvasom