Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Bundesliga: Hajnal a forduló válogatottjában

Labdarúgás - Az idényben immáron negyedszer szavazták be a német szurkolók Hajnal Tamást a forduló válogatottjába.
A 27. kört követően a Borussia Dortmund magyar irányítója a Köln elleni remek játékának és szépségdíjas találatának köszönhetően ismét rangos társaságba került: a Bundesliga hivatalos honlapjának voksolói szerint az álomcsapat középpályáján Hajnal mellett például a két Bayern-agy, Franck Ribéry és Bastian Schweinsteiger is helyet kapott.

Remek időszakot tudhat maga mögött Hajnal Tamás: azok után, hogy a középpályás a magyar válogatott színeiben is (szabadrúgás)gólt tudott szerezni Málta ellen, a húsvéti hétvégén nagyszerű produkcióval rukkolt ki az 1. FC Köln elleni bajnoki (3-1-re nyert a Borussia) találkozón. Hajnal a 49. percben, 1-1-es állásnál pazar kapásgóllal nyitotta meg a győzelemmel végződő dortmundi hajrát.

A Kecskések elleni diadal és a magyar légiós teljesítménye láttán talán nem is olyan nagy meglepetés, annál inkább nagy elismerés a bundesliga.de olvasóinak véleménye, melynek köszönhetően Hajnal negyedszer került a forduló csapatába a 2008/2009-es szezonban.

A Bundesliga 27. fordulójának válogatottja:

Benaglio (Werder Bremen) – Tasci (VfB Stuttgart), Subotic (Borussia Dortmund), Lucio (Bayern München), Dede (Borussia Dortmund) – Hajnal (Borussia Dortmund), Schweinsteiger (Bayern München), Ribéry (Bayern München), Misimovic (Werder Bremen) – Sestak (VfL Bochum), Toni (Bayern München)



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oscar De La Hoya visszavonult

Ökölvívás - Bejelentette visszavonulását Oscar De La Hoya. Az amerikai ökölvívó klasszis már nem… Tovább olvasom