Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Vermes az ETO után a Vasasnál?

Labdarúgás - Peter Vermes az ETO történetének első légiósa volt. A jelenleg a Kansas City Wizards technikai igazgatójaként dolgozó volt válogatott játékos legutóbb a Vasas otthonában tárgyalt az amerikai klub képviseletében. Elképzelhető, hogy az angyalföldi egylet tulajdonosaként tér vissza a magyar fociba.
Peter Vermes 1988 decemberében szerződött Győrbe és kilenc mérkőzésen lépett pályára, mi- előtt 1989 nyarán a holland FC Volendamba igazolt. A magyar származású támadó olimpiai és világbajnoki résztvevő volt az amerikai válogatott tagjaként, sőt, még futsal-világbajnokságon is járt.

Ő maga Delranban, New Jersey államban született 1966-ban, de szülei magyarok voltak. Édesapja, Vermes Mihály a Budapest Honvéd játékosa volt az ötvenes években. Az idősebb Vermes az 1956-os események hatására elhagyta Magyarországot és az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le.

Vermes Mihály arra a játékra is megtanította fiát, amiben ő maga annyira tehetséges volt: a labdarúgásra. Peter a Rutgers Egyetem sztárjátékosa volt a ’80-as évek második felében és a szöuli olimpiára készülő válogatott tagja lett. Egy franciaországi felkészülési torna alatt Lille-ben megszólította egy magyarul beszélő férfi az egyik mérkőzés után. „Megkérdezte, beszélek-e magyarul, és igennel válaszoltam... Ezután azt kérdezte, szeretnék-e Európába jönni, és újra igent mondtam."

A férfi, mint kiderült, egy ügynök volt, és azt állította, próbajátékot tud szervezni Vermesnek különböző európai csapatoknál. Az ügynök a Standard Ličge-t említette, de azt is hozzátette, a játékosnak először Magyarországra kellene mennie néhány hétig edzeni és felvenni az európai ritmust. Az ügynöknek a Rába ETO-val voltak kapcsolatai, így Vermes itt kezdte meg az edzéseket.

Vermes már az első edzésen nagy hatást gyakorolt a győri vezetőkre. Az első és a tartalék csapat egymás elleni játékán a cserék között kapott lehetőséget.

„Öt perc elteltével az első csapat gólt lőtt ellenünk, de újabb öt perccel később kiegyenlítettem. A gól után az edző áttett a másik csapatba. Tíz perc múlva itt is betaláltam és végül 2–1-re nyertünk. Az edzés után azonnal szerződést kínáltak nekem."

Vermes megbeszélte a helyzetet édesapjával, és úgy látták, van értelme leszerződni a magyar csapathoz, hiszen egy vagy két szezont Győrben eltöltve tapasztalatot szerezhet, és utána egy erősebb bajnokságba igazolhat. Vermes így 1989-ben aláírta szerződését, ezzel az első amerikai játékos lett, aki az NB I-ben futballozott.

Az 1990-es világbajnokság előtt elérte régi célját. Az amerikai válogatott tagjaként pályára léphetett a magyar válogatott ellen abban a stadionban, ahol gyermekként járt. A lelátón édesapja is ott ült.

Azon a nyáron világbajnokságon játszhatott. Annak ellenére, hogy az amerikai válogatott mindhárom mérkőzését elveszítette Olaszországban, Vermes rendkívül büszke rá, hogy ott lehetett a tornán.
Peter Vermes 2002-ben visszavonult, de nem szakadt el a labdarúgástól. Jelenleg a Kansas City Wizards szakmai igazgatójaként és az U20-as amerikai válogatott pályaedzőjeként dolgozik. A kétgyermekes családapa emellett a nevét viselő labdarúgó-iskolát működteti New Jerseyben.

Vermes nemrégiben a Vasasnál járt, ahol tárgyalásokat kezdett a fővárosi klubbal történú együttműködésről vagy esetleges megvételéről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két győri legenda mesélt a múltjáról

Sporttörténet - A Sportlegendák mesélnek című népszerű győri sorozat legutóbbi vendége Szabó László… Tovább olvasom