Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Új név, régi célok

Kosárlabda - Új szponzor támogatja a győri kosarasokat, akik a következő idényben SEAT Lami-Véd Győr néven szerepelnek.
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a győri kosárlabdacsapat új névadó szponzora, a Lami-Véd Kft. Fűzy András klubigazgató tájékoztatása szerint az eddigi szponzorok közül a SEAT nevét továbbra is viseli a csapat, emellett a Fotonnal sem szakad meg az együttműködés. A Lami-Véd Kft. egyéves szerződést kötött a klubbal, támogatása a költségvetés egyharmadát teszi ki.

Vajda László, a névadó szponzor tulajdonosa elmondta, mindig a legjobbra törekszik, és ezt várja a győri csapattól is. A Lami-Véd egyébként nem cseng ismeretlenül a kosárlabda világában, a körmendi férficsapat is korábban a cég nevét viselte, és emellett – nem névadóként – több első osztályú klubot is támogatnak.

A csapat részéről Tapodi Péter edző és Keller Annamária csapatkapitány jelent meg a sajtótájékoztatón. Tapodi Péter az eddig elvégzett munkáról és a jövőre vonatkozó tervekről is beszélt.

„Másfél éve abban egyeztünk meg a győri vezetőkkel, hogy ütőképes csapatot építünk, ami két-három év múlva éremesélyes lehet. Ehhez két út vezet: vagy a saját nevelésű játékosokra építünk, vagy igazolunk. Az utánpótláscsapatok szép sikereket érnek el, de a tagjai még nagyon fiatalok, így ez az út egyelőre járhatatlan. Igazolnunk kellett, ezt pedig kétféleképpen próbáltuk megoldani. Egyrészt rutinos játékosokat szerződtettünk, akik példaképek lehetnek a többiek számára, másrészt pedig tehetséges fiatal játékosokat hoztunk Győrbe. Tavaly volt néhány lyukas posztunk, az új játékosokkal, Englert Orsolyával, Djelmis Angélával, Horváth Zsófiával és Őri Györgyivel ezeket szerettük volna betömni. Nincsenek csillagászati összegért igazolt sztárjaink, de szívós munkával szép sikereket lehet elérni. Tovább építkezünk és igyekszünk megtartani a helyünket a magyar kosárlabdázás élvonalában."

Olvasóink írták

  • 1. nasi12 2009. szeptember 06. 12:47
    „A férfi kézilabda pénzét már beolvasztották, remélem a lányokéra nem vetettek szemet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nicorec is bizonyítana

Labdarúgás - A Budapest Honvéd elleni bajnokin először volt a Győri ETO FC kezdőcsapatának tagja… Tovább olvasom