Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Teremfutbal: Márciusban indul a megyei bajnokság

Teremfutball - Az országban elsőként rendeznek megyei futsalbajnokságot Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek ligaértekezletét tartották nemrég a megyei szövetség székházában.
Az eseményen a már jelentkezett 11 csapat – Vámosszabadi, Barátok Győri Futsal Club, Koroncó, Öttevény, Csorna, Nádorváros, 1. Győri Futsal Klub, SFAC-Hotel Lövér, Ikrény, Kónyi Keréktó Futsal Klub, Veszprémvarsány – képviselői voltak jelen.

A szervező megyei futsalbizottság február 28-ig a 70/639-1115-ös telefonszámon még várja az indulni szándékozó csapatok jelentkezését.
Az értekezleten véglegessé vált, hogy március első hetében kezdődik a bajnokság. A csapatoknak játékengedélyt és sportorvosi igazolással rendelkező tagkönyveket kell kiállíttatniuk, melynek határideje február 28.

A fordulókat hétfőnként lehetőleg egy helyszínen, 17 órától kétszer húszperces mérkőzésekkel rendezik. A helyszínek várhatóan az ikrényi sportcsarnok, a győri Graboplast-csarnok és a győrszentiváni sportcsarnok lesznek.

A bajnokságban részt vevő egyesületeknek a tagkönyvek és az utazás költségeit kell csak vállalniuk.

Olvasóink írták

  • 1. mark 2008. február 27. 16:11
    „Nem igaz! Szegeden már hat évvel ezelőtt volt, és most tavasszal is lesz, méghozzá műfüvön!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron: Legyen élet a stadionban

Labdarúgás - Február 29-től Wischy Péter, a Sopron Holding Zrt. sportrészlegének vezetője lesz az FC… Tovább olvasom