Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Tenisz: Babos megsérült, nem utazik Ázsiába

A soproni Babos Tímea megsérült a Jersey szigetén rendezett versenyen, egy rossz lépésnél kifordult a bokája.

A sérülés szerencsére nem súlyos, de napokig nem tudott lábra állni miatta. A héten elkezdett játszani is, de egyelőre még csak álló helyben ütöget. Naponta többször jár kezelésre és a fizioterapeuta szerint még öt-tíz nap kell ahhoz, hogy fájdalom nélkül tudjon játszani.

„Továbbra is Londonban vagyok a Gosling Akadémián és úgy néz ki, a következő két-három hétben ez így is marad, hiszen a túra, amit terveztünk Koreába, valamint Japánba, a bokasérülésem miatt sajnos nem jöhet létre – írja Babos Tímea a blogjában (http://www.felixpromotion.blogspot.com). – Igaz, előzetesen azt mondta a fizióm, akiben teljes mértékben megbízom, hogy már csak pár nap, és fájdalommentes lesz a bokám, de úgy néz ki, a vártnál súlyosabb a sérülés, amit főként a múltban elszenvedett ficamaimnak köszönhetek. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezek a versenyek nem annyira fontosak, mint a jövőm. Hisz ha bármi baj történne megint, az már hosszabb hónapokra is kivehet a játékból, amit persze nem szeretnék. Ennek megfelelően inkább tovább kezeltetem a bokám és megpróbálom minél jobban megerősíteni, hogy a jövőben ne legyen több problémám vele. Ez körülbelül négy hétig tart, utána remélem, már alkalmas lesz a versenyzésre. Persze nem lógatom a lábam, megvan a következő hetekre a terv. Most pár napig a tenisz kizárólag csak helyből mehet, aztán fokozatosan kezdek majd mozogni, ahogy erősödik a bokám. Emellett rengeteg fitneszem van, ez főleg erősítésből áll, de a boksz, az úszás, illetve a biciklizés sem maradhat el, hisz a kondimat szeretném megtartani, és ha majd újra teljes erőbedobással játszhatok, akkor azzal már nem kell külön foglalkoznom, hanem csakis a teniszemre és a következő versenyeimre figyelhetek."

Megvan az új verseny programja, Timi Európában folytatja, több tornán vesz részt. Olaszország, Csehország és a Roland Garros lesznek soron.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO: Vérten játszhat vasárnap

Szerdán a Békéscsaba ellen biztos győzelmet aratott az Audi-ETO a női bajnokság elődöntőjének első… Tovább olvasom