Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Támogatás Győrújfalunak és Mihályinak

Labdarúgás - Újabb 30 millió forintot osztottak ki kedden az E.ON Családi Foci program keretében. Támogatásban részesül a Győrújfalu LSE és a mihályi önkormányzat is.
Az E.ON Hungária Zrt. által novemberben kiírt, idei második pályázatra összesen 111 önkormányzat és 102 egyesület jelentkezett. Közülük most 11 települési önkormányzat részesült egyenként 1,5 millió forint pénzbeli támogatásban, öt klub pedig 3–3 millió forintot kapott családi labdarúgóprogramjaik lebonyolítására. További hat pályázónak sportszercsomagot ítélt meg az olimpiai bajnokokból álló bírálóbizottság.

Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági elnöke bejelentette, hogy az energiaszolgáltató cég 2011- ben is folytatni kívánja a programot.
Vincze Ottó, a Családi Foci rendezvénysorozat nagykövete kiemelte: bebizonyosodott, hogy ha az embereket szervezett keretek között hívják mozogni, sokan élnek a lehetőséggel.

Az 1,5 millió forint támogatásban részesült önkormányzatok: Tokod (Komárom-Esztergom megye), Szombathely (Vas), Ófehértó (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Mihályi (Győr-Moson-Sopron), Szentantalfa (Veszprém), Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok), Ózd (Borsod-Abaúj-Zemplén), Szarvas (Békés), Diósjenő (Nógrád), Budakeszi (Pest) és Etyek (Fejér).
A 3 millió forintot kapott egyesületek: Komlói Bányász, Maros-Menti Utánpótlás SC (Makó), FC Ajka, Balatoni KLC (Csopak) és Győrújfalu Labdarúgó SE.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FC: téli takarítás után jön az Audi

Jövő januárban aláírhatják az Audi és a Győri ETO FC közötti több száz millió forintos szponzorációs… Tovább olvasom