Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Százzal többet edzenek évente

A győri Adyvárosi Főigazgatóság Fekete István Általános Iskola régóta elkötelezett híve a magyar és a helyi sportnak.
„Iskolánk megalakulása óta – több mint harminc éve – testnevelés tagozatos intézmény – fogalmazott Kaszás Lászlóné igazgatónő.

– Három évvel ezelőtt a Győri ETO FC-vel közösen labdarúgóosztályt indítottunk. Nagyon fontos a labdarúgóképzésben a tizenegy-tizenöt éves kor közötti időszak. Iskolánk külön tantervet készített ennek az osztálynak, sajátos órarenddel és napi programmal. A tanulók reggel edzéssel kezdik a napot. Tíz órától kettőig tartanak az órák. Ebéd után tanulószobán írhatják, tanulhatják meg a leckét, majd fél négytől indulnak különbusszal edzésre. Így közel száz edzéssel többel készülhetnek évente, mint akik kimaradnak ebből a képzésből."

Az országos futsal diákolimpiai döntőn ezüstérmes iskolai csapat.
Az országos futsal diákolimpiai döntőn ezüstérmes iskolai csapat.

„Az első évfolyam indítása óta több mint nyolcvan fiú vesz részt ebben a képzésben. Az első évfolyamok tapasztalatai alapján a labdarúgóosztályokba nemcsak az ETO-ból kerülnek be diákok, hanem Győr szinte minden egyesületéből. Minden tanuló igazolt focista. Nem lehet tudni, ki milyen ütemben fejlődik, mikor tud bekerülni az ETO csapatába. A Talentum program beindítása óta a nyugat-dunántúli régióból is érkeznek diákok, így még nagyobb a válogatási lehetőség a tehetségek közül – mondja Kovács Béla, az iskola tanára, a képzés vezetője.

A speciális osztályba csak négyes átlag feletti, legalább jó magatartású tanulók kerülhetnek be. A bekerülés feltétele egy sikeres labdarúgó-felvételi, amelyet minden diáknak teljesítenie kell.

Idén május 12-én 9 órától az iskola tornatermében lesz a felvételi. A jelentkezési lap, illetve a további tudnivalók letölthetők az iskola honlapjáról: www.vuksuli.sulinet.hu.

A felvételire várják a leendő ötödikesek jelentkezését, illetve oldalági beiskolázásra is van lehetőség felsős tanulók esetében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A célok vonzották Sopronba

Volt válogatott labdarúgó lett az NB II-es újonc SVSE pályaedzője. Bücs Zsolt szívesen igazolt… Tovább olvasom