Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Sousa: a Videoton bebizonyította, hogy versenyképes

Paulo Sousa szerint együttese a 3-0-ás vereség ellenére megmutatta, hogy a legjobbakkal is felveszi a versenyt az Európa Ligában.
Paulo Sousa, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese a 3-0-ás vereség ellenére csütörtök este a Genk otthonában megmutatta, hogy a legjobbakkal is felveszi a versenyt az Európa Ligában.

"Hetven percig egyenrangú ellenfele voltunk a Genknek, helyzetekig is eljutottunk" - idézte a portugál szakembert a klub hivatalos honlapja. "A második félidő elején nagy nyomást gyakoroltunk a Genkre, 20-25 percig komoly fölényben futballoztunk, közel voltunk az egyenlítéshez. A második félidő felétől a játékosokat talán túlságosan is vitte előre a szívük, így kicsit fegyelmezetlenebbül játszottak, a hajrában a hihetetlen győzni akarás azt eredményezte, hogy kevésbé koncentráltunk."

A sérült Köteles Lászlót nélkülöző Genk az első félidő 22. percében Vossen révén szerezte meg a vezetést, majd a fordulást követően a 78. percben Buffel, az utolsó pillanatokban pedig De Ceulaer volt eredményes.

"Voltak hibáink, de bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk ezen a szinten is. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, mert nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, a meccsből ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk. Most a legfontosabb, hogy a játékosok regenerálódását gyorssá tegyük, de ezúttal a fizikai mellett a mentális regenerálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eredményesek tudjunk lenni" - mondta Paulo Sousa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Top 10-ben: a győri Major József 9. az ironman világranglistán

Az utóbbi idők legnagyobb sikere született triatlonban, a 33 éves győri sportoló kilencedik helyen… Tovább olvasom