Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Reklamálás, kiállítás, szilánkos orrtörés

Labdarúgás - Bántalmaztak egy korábbi élvonalbeli partjelzőt a városi kispályás bajnokságban Sopronban. A bírót mérkőzés közben úgy lefejelte az egyik játékos, hogy szilánkosan törött az orra. A futballistának – amellett, hogy a labdarúgástól eltiltották – tettéért a törvény előtt is felelnie kellett.

Ábrahám Tibor álmában sem gondolta, hogy végül kórházban köt ki egy soproni kispályás labdarúgó-mérkőzés levezetése kapcsán. A rutinos, korábban az élvonalban asszisztensként és a másodosztályban játékvezetőként közreműködő futballbíró brutális támadás áldozata lett, orra darabokra tört, amikor az arcába fejelt egy önmagáról megfeledkezett futballista.

„A városi bajnokság harmadosztályában vezettünk volna kollégámmal négy mérkőzést, s már mindjárt az elsőt sem sikerült befejeznem – idézte fel a nem mindennapi esemény perceit Ábrahám Tibor. – Gól nélküli döntetlennél, egy kisebb szabálytalanság után ítéltem egy szabadrúgást, amit szóvá tett két futballista. Az egyiket, mivel nem fejezte be a reklamálást, kis büntetésre, öt percre kiállítottam, s amíg kerestem az ilyenkor szokásos sárga lapot a zsebemben, az arcomba fejelt. Óriási fájdalmat éreztem, egy pillanat múlva elöntött a vér, s tudtam, hogy nagy baj történt, eltörött az orrom."

Ábrahám Tibor közvetlenül a „lefejelés
Ábrahám Tibor közvetlenül a „lefejelés" után.

 

A játékvezetőnek nyílt, szilánkos törése lett, sérülése nyolc napon túl gyógyuló. Azonnal mentőt hívtak hozzá, amely gyorsan megérkezett, s hamarosan a rendőrök is a helyszínre siettek.
„Feljelentést tettem súlyos testi sértés miatt. Elsősorban azért, mert remélem, hogy a büntetésből más is levonja a tanulságot, s ehhez hasonló többé nem fordul elő futballpályán. A büntetőfeljelentés mellett, kiegészítésként polgári peres úton, a kiesett jövedelmem megtérítését is követelni fogom, hiszen jó ideig nem bíráskodhatom" – mondta a már gyógyulóban lévő játékvezető.

A hatóságok gyors eljárásának köszönhetően az ügyben tegnap már jogerős döntés is született a Soproni Városi Bíróságon. A testület megállapította, hogy Kurucz Zsolt közfeladatot ellátó személy ellen a súlyos testi sértés bűntettét elkövette, s ezért őt a bíróság két év próbára bocsátotta. Eszerint ha két éven belül ismét törvénybe ütközik, ezért a cselekményért is kiszabnak rá büntetést.

A futballistát a bajnokságot szervező soproni városi versenybizottság is elítélte. A maximumot kapta, vagyis három évig biztosan nem léphet újra pályára. Úgy tudjuk, az esettel kapcsolatban szóba került, hogy az említett bizottság megváltoztatná a szabályzatot, s felemelné az ilyen súlyos fegyelmi vétséget elkövető játékosok büntetését.

Olvasóink írták

  • 20. Sülmic 2011. szeptember 22. 23:45
    „Nagyarcú sporik közé sorolom.... Hétvégi kijelentése megye 2-es meccsen : " Én a vagyok a legjobb, nekem mindig igazam van, vezettem én már magasabban is". Azt hittem bef**k. Két lábam van Nekem is , konyítok eme sporthoz is, de álljon meg a menet! Takács L. ismerősömmel meg teljesen egyetértek! "Ki mint vet, úgy arat!"”
  • 19. Ercsi42 2008. október 14. 21:00
    „Én nem értek a labdarúgáshoz,de ez egy játék,miért kell úgy viselkedni,mint az állatok.A bírónak a játékvezetés,a játékosnak meg az hogy játszon,és ne pofázzon,fogadja el amit ítél a bíró.”
  • 18. megye 2 2008. október 12. 07:27
    „Több évvel ezelött megkezdödött az amatör foci lassú halála. Lásd. Kapuvár, Gy. Dózsa, Fertöd stb. Szerintem fogynak, lassan elfogynak azok az emberek akik pénzt, idöt, fáradságot áldoznak a labdarúgásért. A jelenlegi körülmények között ez éthetö is.”
  • 17. Hobbifocista 2008. október 11. 20:55
    „Végre a sok okoskodás után valaki (16. Sportoló) kimondta az igazat!
    Ha mindenki hozzá hasonlóan gondolkodna, nem lennének balhék!
    Szívből gratulálok!”
  • 16. Sportoló 2008. október 11. 17:14
    „Szeretném felhívni a figyelmet arra hogy a játékvezető cselekedetekből ítél mindent, tehát konkrét tényekből és csak is abból hozhat döntést !!!
    Ezért nem tudja igazán megelőzni a verekedést mert nem láthatja mi jár valaki fejében legfeljebb tördelheti talán a játékot de az sem biztosíték a megnyugvásra .Így nem igazán tud érdembeli dolgot tenni az olyan játékos ellen aki verekszik csak a történet után ugye kiállítja , majd a szövetség eltíltja.
    A csapattársak viszont ennél többet pl: ne vigyenek a csapatba labilis tulajdonságú társat vagy azt kűldjék el hisz a csapatot is hírbe hozza válogassák meg kivel játszanak .
    Van egyébként még egy tehetséges játékvezető Várhegyi Gábor a neve, érdemes rá figyelmet szentelni.
    Játékos,Lövő”
  • 15. amatőr 2008. október 10. 12:58
    „Átlagpolgár! Mit csinált a pedagógus? "többmillió"?”
  • 14. Takács L. 2008. október 10. 12:22
    „Tisztelt Átlagpolgár!
    Észrevétele a " jelentsen " miatt jogos. Ígérem máskor jobban odafigyelek, ha már a békességhez a helyesírás is hozzátartozik.
    Arról még eddig nem kérdeztek, hogy a fociba mennyit "csengettem".
    Ön eltalálta "több millió" forintot.Rajtam kívül még nagyon sok focibarát ezt teszi.Nélkülük nem lenne foci. Vannak akik kivesznek ebböl a pénzböl, pl. játékvezetök , szövetségek dolgozói, stb. De ez nem is probléma, ha feladatukat becsülettel, közmegelégedésre végzik. Továbbra is vallom a brutalitás megfékezésééért azok tehetnek legtöbbet , aki a foci kasszájába nem be , hanem abból kivesznek.
    Az "igazi" játékvezetö egy pillanat alatt meg tudja állítani a pályán a rugdosódást, amennyiben következetes. Nem fogják miatta lefejelni!
    Üdvözlettel: Takács Lajos”
  • 13. Átlagpolgár 2008. október 09. 21:47
    „Takács L!
    Polgármester Úr!
    Idézek: "kit jelencsen fel?" Ön a pedagógusát, mert tanította meg helyesen írni!
    Megélhetési játékvezető? Magyarországon? Na neee! Ki él meg havi 30-40 ezer forintból? Pláne Sopronban!
    Arról persze hallgat, hogy többmillió forintot csengetett be az elmúl pár évben az amatőr(!) játékosai zsebébe. Ugye-ugye? Bort iszik, vizet prédikál. Ejnye!

    Akik pedig bármely oknál fogva igazolni szeretnék az erőszak bármely formáját, azok nézzenek magukba.
    A pályán zajló rugdosódásért nem a játékvezető az első számú felelős, hanem aki az ellenfél megsemmisítését tűzi ki célul.

    Amúgy meg látjuk, hogy a VB-n mekkora tévedések vannak a legjobb sporiktól, akkor mire számítunk itt, a magyar bajnokság legalján? Collina nem itt vezet(ett), talán nem véletlenül.

    Szurkoló szurkoljon (ne anyázzon saját -, ellenfél játékost, bírót), játékos sportszerűen focizzon (annyira talán nem nagy a tét, hogy agyon rúgjon bárkit is), szakvezető a csapatával foglalkozzon, játékvezető pedig vezessen legjobb tudása szerint korrekten!

    Békességben éljünk egymás mellett!

    Hajrá!”
  • 12. amatör 2008. október 09. 16:35
    „colomano! Teljes mértékben igazad van! De ki vagy kik fogják megállitani ezt a folyamatot? A labdarugo szövetségek meg sem szólalnak. A játékvezetöi dijakat viszont elöre beszedik!”
  • 11. kukaccc 2008. október 09. 08:07
    „Nagyképű egoista és még sorolhatnám.... Ábrahám Tibor!Azt kell mondanom MEGÉRDEMELTE!Aki azért eltiltatt egy játékost 2évre mert köpött a sportoló egyet és érte a cipöje végét a köpés és ő ezt tettlegességnek vette....Sajnos vannak eszetlen és tényleg nem oda való játékosok de meglehetne figyelni h kezelni is lehet őket csak egy emlités Szabó György,Sopron ha nem a megye legjobb játékvezetője!”
  • 10. colomano 2008. október 09. 07:58
    „amatör!
    Semmilyen játékvezetői döntés sem jogosít fel arra, hogy tettlegesség legyen a megoldás.”
  • 9. Labda 2008. október 09. 07:42
    „Mint labdarúgást szerető ember mélységesen elítélek minden erőszakot a pályán belül és kívül egyaránt!
    Aki ilyet tesz ÖRÖKRE el kell tiltani még a pályák környékéről is!!! A játékvezetőnek meg mielöbbi jobbulást kívánok!!!
    Ugyanakkor, szólni kell arról is, hogy Ábrahám Tibor "kereste" magának a bajt!
    Több mérkőzését láttam, de nála nagyképűbb,a játékosokat és a vezetőket egyaránt lekezelő játékvezetővel még nem találkoztam!”
  • 8. simcike 2008. október 09. 01:38
    „football huligánok a pályán! hehe”
  • 7. e hun e itt vagyok 2008. október 08. 21:02
    „Pisti! Valamit nagyon félreértettél. Egy szóval se utaltam arra, hogy azért legyen 10 év mert soproni. A homokozóból már kinőttem. Értelmezd ügyesebben az írást.”
  • 6. Takács L. 2008. október 08. 20:52
    „Ezen szomoru és elitélendö cselekmény kapcsán az is kiderül, hogy Ábrahám Tibor megélhetési játékvezetö. Az a játékos aki az Ö közremüködése mellett szenvedett sulyos sérülést és (az elkövetö még sárgalapot sem kapott) hetekig nem tudott dolgozni, kit jelencsen fel? A játékvezetök tehetnének legtöbbet, igazságos sportszerü biráskodással a brutalitás megszünése érdekében. Érdekes vélemények olvashatok a Hegyeshalom-Petöháza mérközés kapcsán.”
  • 5. 7. 2008. október 08. 20:29
    „Az teljesen egyértelmű, hogy ilyen viselkedés nem való a sportpályákra. Azonban szerintem azon is el kellen gondolkozni, milyen is a bíráskodás színvonala a mérkőzéseken. Régóta játszom már a kispályán és több érdekes dolgot tapasztaltam. Adtak már meg olyan gólt, amely nem volt az és nem adtak meg olyat, ami egyértelműen az volt. Nem beszélve arról, hogy egyes játékvezetők az "ismerős" csapatoknak szinte mindent elnéznek, a nem szimpatikus csapatokat pedig szívatják. A sors keserű fintora persze az, hogy éppen az érintett Ábrahám Tibor az egyik legjobb bíró, ha nem a legjobb.”
  • 4. amatör 2008. október 08. 19:56
    „A játékvezetök nem felelösek az ilyen cselekmények megtörténésekor? A brutalitást magam is elitélem, de vizsgálni kellene az ok-okozat összefüggéseket is.”
  • 3. Jabba 2008. október 08. 19:12
    „Örökre eltiltanám a labdarúgástól az ilyen sportembernek nem nevezhető egyént. Itt is zéró tolerancia kell, hogy rend legyen a mérkőzéseken.”
  • 2. pisti50 2008. október 08. 18:19
    „e hun e itt vagyok !!

    Azért mert Soproni? Azért 10 év?
    Téged örökre mert te györi vagy”
  • 1. e hun e itt vagyok 2008. október 08. 13:03
    „Nagyon helyes!! Én győri vagyok engem is eltiltottak az itteni kispályáról mert leugattam a bírót meccs közben. 1év volt a bünti azt hozzáteszem.
    A soproni "sporit" minimum 10 évre kellett volna öltözőbe küldeni. A tettlegességhez csak a gyengék és a betegek tudnak nyúlni egy sport mérkőzésen.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Békéscsaba-Audi ETO KC 23-33

Kézilabda - Tíz góllal győzött Békéscsabán a Győri Audi ETO KC. A találkozó húsz percig volt… Tovább olvasom