Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Ötpontos szemerei előny az őszi szezon hajrájára

Kétgólos hazai sikerrel zárult vasárnap a Győrszemere–Kapuvár megyei első osztályú rangadó, így öt pont előnnyel vághat neki az őszi szezon hajrájának a szemerei csapat.
Kétszer zörgött a Kapuvár hálója Győrszemerén vasárnap, a megyei első osztály 11. fordulójában. Mind a két találatot a hazai játékos-edző, Germán Ferenc szerezte.

A kék mezes Győrszemere lépéselőnybe került üldözőivel szemben. Fotó: HBE
A kék mezes Győrszemere lépéselőnybe került üldözőivel szemben. Fotó: HBE

„Az első félidőben teljesen kiegyenlített volt a játék – kezdte Germán Ferenc. – A második játékrészben a szél inkább bennünket támogatott. Egy szögletkombináció és egy szerencsésen eltalált lövés után sikerült két gólt szereznünk. Tudtuk, hogy jó csapat a Kapuvár, ritkán látható küzdelmes és sportszerű mérkőzés volt, ami mellé kiváló játékvezetés is párosult. Sajnos a hideg időjárás miatt kevesebb néző volt kint, mint amire számítottunk" – mondta a játékos-edző.

A Kapuvár trénere, Kovács Lajos szerint hasonló játékkal hétvégén visszaszerezhetik a második helyet a tabellán.

„Az első negyvenöt percben inkább mi irányítottunk, de a második félidőben két klasszis megmozdulást követően megérdemelten nyert a hazai együttes, bár szerettünk volna ponttal távozni. Hétvégén ismét egy rangadó jön, az egy ponttal előttünk álló Petőháza ellen lépünk pályára" – mondta a tréner.
Négy fordulóval az őszi szezon vége előtt, bár a Győrszermere ötpontos előnyre tett szert, a második és hatodik helyezett csapat közt csupán négy pont a különbség.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnoki döntőbe jutottak

A közelmúltban rendezték Érden a kung-fu országos bajnokság második fordulóját. Tovább olvasom