Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Ökölvívás - András világbajnok lehetne

Napra pontosan öt évvel ezelőtt hunyt el Melbourne-ben Nagy András volt győri ökölvívó.
Az Ausztráliában alig három hete profiskodó sportoló 2009. május 1-jén, edzés közben lett rosszul. Sérülésének pontos körülményei azóta sem tisztázottak, az első hírek szerint egy nagy ütés után verte be a fejét, de arról is hallani lehetett, hogy a gyakorlás közben összefejelt az ellenfelével. Azonnal kórházba szállították, ám állapota egyre rosszabb lett, ödéma keletkezett az agyában. Az ausztrál orvosok több napon keresztül küzdöttek életéért, kétszer is megműtötték, majd mesterséges kómában tartották. Állapota a beavatkozások után sem javult, a baleset után hat nappal, május 7-én hunyt el. Huszonhárom éves volt, éppen a születésnapján érte a baj.

– Nem arra akarunk emlékezni, így nem tartjuk számon az évfordulót, a születésnapját természetesen igen. Olyankor mindig itt vagyunk a temetőben – mondja András édesanyja, Magdi az egykori bokszoló sírjánál. – A fájdalmat pedig csak erősíti, hogy még mindig nem tudjuk pontoson, mi is történt valójában. Ami biztos, András tarkóján keletkezett a végzetes sérülés, de hogy hogyan, mitől, az nem derült ki."

Elmegyek, mert el kell mennem... Már öt éve, hogy tragikus körülmények között elhunyt a tehetséges győri ökölvívó. Fotó: H. Baranyai Edina
Elmegyek, mert el kell mennem... Már öt éve, hogy tragikus körülmények között elhunyt a tehetséges győri ökölvívó. Fotó: H. Baranyai Edina


– Úgy gondolom, az ausztrálok valamiért nem akarják, hogy kiderüljön az igazság, s már sosem tudjuk meg, miért halt meg a fiunk – teszi hozzá keserűen Attila, András édesapja.

– Korábban kértünk segítséget a nagykövetségtől, de semmi sem történt. Megkértünk egy kint élő magyar ügyvédet, segítsen. Ő képviselt bennünket, vagyis Andrást a tárgyaláson, de sokat ő sem ért el. Csak akkor léphetnénk előbbre, ha oda utaznánk, de erre nincs lehetőségünk – teszi hozzá az édesanya, aki a tragédia óta most májusban tudott először elmenni bokszmeccsre. Azért volt ott, mert a verseny előtt megemlékeztek Andrásról.

„Hol tartana most, ha élne? – kérdez aztán vissza Attila. – Biztos vagyok benne, hogy már világbajnok lenne. Nagyon tehetséges volt, a boksz volt az élete."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Klement Tibor a GYAC új elnöke

A klub közlése szerint leigazolták Németh Roland atlétát. Tovább olvasom