Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Nem jönnek a turisták a Magyar Nagydíjra

A Magyar Nagydíj nézőszáma és a jegyárbevétele négy éve csökken, és idén az utóbbi évek legkevesebb turistája érkezhet a fővárosba. A verseny hosszú távú jövőjét pedig a hétfőn életbe lépő dohányreklám-tilalom veszélyezteti.
Betegh Sándor, a 12 fővárosi hotelt működtető Danubius szállodacsoport vezérigazgatója szerint a július végére előre hozott időpont nem kedvez a magyar futamnak, hiszen ez a hónap több országban is a családi szabadságolás fő szezonja. Ugyanakkor a német és az osztrák turisták kedvét szegheti az is, hogy a német Michael Schumachernek már csak matematikai esélye van a világbajnoki címre.

Márpedig a siker teljes mértékben a Forma–1-re látogató turistáktól függ. Költésükkel ugyanis többlet-adóbevételhez jut a költségvetés, amelyből évente közel hárommilliárdot különítenek el a futam megrendezésére és az ahhoz szükséges licencdíjra. A gazdasági tárca szerint az idelátogató turisták átlagban 250 eurót költenek naponta, ez 170 ezres nézőszám esetén hárommilliárd forintos áfabevételt jelenthet.

Palik László, a Hungaroring Sport Rt. elnöke szerint van esély arra, hogy az idén immár huszadik alkalommal megrendezett versenyen is elérjék a 2004-ben regisztrált 163 ezer fős nézőszámot. Végső adatok azonban csak hétfőn várhatóak.

A Magyar Nagydíj jövőjét hosszú távon az EU-ban jövő héten életbe lépő dohányreklám-tilalom is befolyásolhatja. Palik ezzel kapcsolatban annyit közölt: Medgyessy Péter volt miniszterelnök 2004-ben megállapodott Bernie Ecclestone-nal, hogy 2006 után is lehívják az opciót, és 2011-ig meghosszabbítják a szerződést. Jövőre azonban uniós tagországként már Magyarországon sem lehet dohányreklám a futamon, így biztosat mondani a következő évekre vonatkozóan nem lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rangos tornák előtt

Három hete kezdte meg a felkészülést a Graboplast-ETO. A bajnokságban és a kupában is címvédő győriek igazán ettől a héttől tudnak majdnem a teljes kerettel edzeni. Csupán az első kerethez tartozó juniorkorú játékosok, Temes Bernadett, Bódi Bernadett és Juhász Gabriella – akik a közelgő világbajnokságra készülnek – hiányoznak a közös munkából. Tovább olvasom