Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

NBII: kizárták a Vác együttesét a bajnokságból

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén kizárta az NB II-ből a Dunakanyar-Vác csapatát, mivel az három bajnoki mérkőzésre nem állt ki.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén kizárta az NB II-ből a Dunakanyar-Vác csapatát, mivel az három bajnoki mérkőzésre nem állt ki.

A lépésre azután került sor, hogy a versenybizottság pénteken kezdeményezte a fegyelmi bizottságnál a gárda kizárását a bajnokságból.

Az MLSZ korábbi tájékoztatása alapján az együttes elmaradt, illetve a fennmaradó találkozóit 3-0-s eredménnyel írják jóvá az ellenfeleknek. Mivel a váci csapat a szezonbeli mérkőzéseinek több mint ötven százalékát már lejátszotta, ezeknek az összecsapásoknak a végeredményeit nem módosítják.

Ezzel biztossá vált, hogy a Vác lesz a keleti csoport egyik kiesője a majdani négy búcsúzó közül. Amennyiben a klub újra versenybe szállna, azt két osztállyal lejjebb, azaz a megyei első osztályban tehetné meg.

Az MLSZ illetékes bizottsága két hete vonta vissza a váci egyesület licencét. A licencvizsgálatot követően a grémium megállapította, hogy a klub nem pótolta a korábban tapasztalt hiányosságokat: nem rendelkezik megfelelő számú utánpótláscsapattal sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján, továbbá az NB II-es kritériumoknak megfelelő stadion, vagy pálya jogszerű használati jogával sem.

A bizottság jogi és pénzügyi szabálytalanságokat is megállapított a február 20-án indított vizsgálata során.

A Dunakanyar-Vác játékosai február 23-án, a Videoton elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén nem léptek pályára, mivel állításuk szerint Héger József tulajdonostól az ősz folyamán nem kaptak fizetést, de még felszerelést sem. Később a fehérváriak elleni visszavágóra, illetve az első három bajnoki mérkőzésre sem állt ki a gárda. Aztán Orosházán már pályára lépett az együttes, s ezt később is megtette volna a Debrecen második csapata ellen, ám akkor a váci stadion zárva volt.

Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft-t., ugyanakkor az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda NB I - Ismét Győr-Sopron döntő lesz

A címvédő Győr után az alapszakaszgyőztes Sopron is bejutott a női kosárlabda NB I hétfőn kezdődő… Tovább olvasom