Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

NB III: Lipóti győzelem Csornán

Labdarúgás - A Celldömölk legyőzte az SVSE-GySEV csapatát, Mosonmagyaróváron a hazai csapat 5-1-re verte a Tapolcát. A másik két megyei csapat egymás ellen játszott Csornán, ahol a végén a lipótiak örülhettek.
Celldömölk - SVSE-GYSEV 4-1 (2-0)
Celldömölk, 200 néző. V.: Keszei.
Gsz.: Győrvári, Szilágyi, Németh J., Szalai T., ill. Németh D.
Celldömölk: Tóth A. – Sallér, Győrvári, Horváth Á., Szalai T., Németh J. (Présing), Szilágyi, Szabó A., Györkös, Szalai K. (Fehér), Kocsis (Hanzl). Edző: Balhási István.
SVSE-GySEV: Fentős – Pinezits, Riedinger, Németh B. (Vörös), Deák (Jókuti), Geeb, Párkányi, Böcskör, Varga Z. (Varga Á.), Mozsolits, Németh D. Edző: Mozsolits Jenő és Katona Sándor.
A 9. percben egy bal oldali szögletet követően vezetést szerzett a hazai csapat. A jól érkező Győrvári az elmélázó védők között csúsztatott a kapuba. 1–0. A 18. percben Szilágyi vezette a labdát, majd harminc méterről kilőtte a bal felső sarkot. 2–0. A 47. percben egy visszapasszolt labdát Németh B. a saját 16-osán belül Németh J.-be lőtte és a lepattanót a hazai csatár a hálóba gurította. 3–0. A 62. percben egy hazai kontratámadás végén Szalai T. csúsztatott a bal alsó sarokba. 4–0. Öt perccel a vége előtt Böcskör bal oldali, lapos beadását Mozsolits átlépte és az érkező Németh D. az üres kapuba passzolt. 4–1.
A hazai csapat kihasználta a soproniak súlyos hibáit, míg a vendégek minden adódó lehetőségüket elhibázták.
Jók: az egész csapat, ill. Geeb.
Balhási István: – A sági szüreti napokon csapatunk is jót mulatott.
Mozsolits Jenő: – Az igaz, hogy a labdarúgás csapatjáték, de a közösség iránt akkor is egyéni felelősséggel tartozunk.

MTE 1904 - Tapolca 5-1 (4-1)
Mosonmagyaróvár, 300 néző. V.: Szvorda.
Gsz.: Tóth G., Schmatovich, Hannich, Szabó M., Gardó ill. Virág.
MTE 1904: Antal – Tóth G., Winter, Gardó, Hannich, Tóth N., Balás (Kormos Z.), Schmatovich (Makk), Kohajda (Kovács E.), Szabados, Szabó M. Edző: Hannich Péter.
Tapolca: Radnai – Berta, Bárány, Markó, Szammer (Horváth D.), Tüske, Virág (Marton), Vislei, Tóth Sz., Németh A., Major (Sinkó). Edző: Lázár Szilveszter.
Rögtön a találkozó elején gólnak örülhetett a hazai közönség. Az 1. percben Németh A. 15 méteres lövése Antallról kipattant és a jókor érkező Virág 10 méterről a hálóba lőtt. 0–1. Két perc múlva Tóth G. a védőkről kipattanó labdát 6 méterről a bal alsó sarokba lőtte. 1–1. A 13. percben Markó a 16-oson belül kézzel ért a labdához, a megítélt büntetőt Schmatovich biztosan lőtte a hálóba. 2–1. A 23. percben Schmatovich jobb oldalról középre gurított és az érkező Hannich 12 méterről a kapust érintve a hálóba lőtt. 3–1. A 31. percben Tüske röviden adott haza, Szabó M. rácsapott a labdára és 13 méterről a hálóba helyezett. 4–1. A 49. percben Hannich szabadrúgásból középre ívelt és az üresen hagyott Gardó 5 méterről a hálóba fejelt. 5–1.
A gyors vendéggól után a hazaiak hamar felébredtek és tetszetős, jó játékkal szünetig háromgólos előnyt szereztek. Szünet után a biztos vezetés tudatában kissé visszaesett a hazaiak lendülete, de így is fölényes győzelmet arattak.
Jók: Tóth G., Hannich, Szabados, Szabó M. ill. Radnai.
Hannich Péter: – Úgy gondolom, hogy a kollégámnak el kell gondolkodni a kiesés gondolatáról.
Lázár Szilveszter: – Megérdemelt hazai győzelem. Ennyire vagyunk jelenleg képesek.

Csorna - Lipót-Pékség 0-2 (0-1)
Csorna, 350 néző. V.: Ifj. Pados.
Gsz.: Krén, Gollovitzer.
Csorna: Lőre – Buti, Jakab Á., Fenyő, Nagy Sz., Kiss M. (Szabados), Baán, Jakab G. (Csonka), Nyerges, Bajnok (Herczeg), Tóth Z. Edző: Varga Péter.
Lipót-Pékség: Kiss Sz. – Török, Jablonkai, Kun, Dombi (Magyar), Lakatos, Kiss Á., Krén (László), Gollovitzer (Kertész), Visy, Fajkusz. Edző: Gunyhó Ferenc.
A 8. percben egy bal oldali beívelés után Fajkusz fejelt középre, a menteni igyekvő Fenyőt Krén két kézzel kilökte a labda alól, s az így megszerzett labdát a kapus fölött a hálóba lőtte. 0–1. A 62. percben egy kapu előtti kavarodás után Gollovitzer elé pattant a labda, aki 20 méterről a védők között lőtt a jobb alsó sarokba. 0–2.
Bár a Lipót megérdemelten győzött, ehhez kellett, hogy a csornai játékosok többsége rossz napot fogjon ki.
Jók: Baán, ill. Kun, Visy, Fajkusz.
Varga Péter: – Mentálisan már a mérkőzés elején elveszítették fiatal játékosaink a hitüket, félve és megilletődötten játszottak.
Gunyhó Ferenc: – A szép számban megjelent lipóti közönség előtt sikerült győznünk. Ez bizony férfimunka volt.

További eredmények:
Badacsonytomaj–Csesztreg 3–1, Répcelak–Bük 1–1, Sárvár–Ajka 3–0. A Veszprém-Vép találkozót elhalasztották, a Haladás B–Hévíz mérkőzést november 5-én rendezik.

A bajnokság állása
1 Veszprém 7 6 1 0 19 - 3 19
2 Hévíz 7 6 1 0 18 - 5 19
3 Celldömölk 8 6 1 1 18 - 10 19
4 Lipót 8 5 2 1 15 - 7 17
5 Sárvár 8 4 2 2 13 - 7 14
6 MTE 1904 8 4 1 3 17 - 14 13
7 Csesztreg 8 3 1 4 13 - 13 10
8 Bük 7 2 3 2 15 - 8 9
9 Haladás B 6 3 0 3 8 - 10 9
10 Répcelak 8 2 3 3 5 - 17 9
11 Csorna 8 2 2 4 10 - 13 8
12 SVSE-GySEV 7 2 0 5 15 - 16 6
13 SK Ajka 8 2 0 6 8 - 14 6
14 Badacsonytomaj 8 1 2 5 9 - 16 5
15 Vép 8 1 2 5 4 - 16 5
16 Tapolca 8 1 1 6 7 - 25 4


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Paks-Győri ETO FC 2-1online

Labdarúgás - A Paks vendégeként kapott ki 2-1-re a Győri ETO FC a Soproni Liga kilencedik… Tovább olvasom