Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Megvan az első arany: Cseh Laci Európa-bajnok!

Cseh László Európa-bajnok lett 200 m vegyesen a budapesti úszó Európa-bajnokság harmadik napján.

A szerda esti döntőben a címvédő és Európa-csúcstartó magyar klasszis az elejétől vezetett, s bár legnagyobb vetélytársa, a 2004-es kontinenselső osztrák Markus Rogan - aki rövidpályás Eb-döntőben egyszer már megtréfálta - a hajrában, gyorson alaposan feljött Csehre, a magyar úszó újítani tudott és nyert. Turi György tanítványa 2006 és 2008 után megszakítás nélkül harmadszor lett a szám Európa-bajnoka, nem mellesleg 1:57.73 perces Európa-bajnoki csúccsal.

"Szorosabb volt a vártnál, alaposan el is fáradtam, de végül is jól sikerült, hiszen nyertem, kihoztam magamból azt, amennyi az első helyhez kellett. Négy éve, itt, Budapesten, sokkal simábban győztem, a lényeg azonban, hogy megint megvan az Európa-bajnoki arany. Így jobb érzéssel állok oda a 400 vegyeshez" - összegzett a döntő után.
A 200 m vegyes fináléjának másik magyarja, Verrasztó Dávid a hatodik lett (2:00.72 p).

A nők 100 méteres gyorsúszó számában Verrasztó Evelyn - bő félórával a 200 m vegyes elődöntője után - ötödikként csapott a célba (54.33 mp), míg a délutáni-esti program nyitányaként az 1500 m-es férfi gyorsúszás döntőjében Gyurta Gergely túlságosan is bátornak bizonyult kezdés után a hetedik helyet szerezte meg élete első felnőtt Eb-jén (15:19.27 p).

Az elődöntős magyarok közül alaposan kitett magáért a kontinensrekorder, 2009-es világbajnok Gyurta Dániel 200 m mellen, aki parádés versenyzéssel végig vezetve hatalmas előnnyel ért célba, s a legjobb idővel - 2:10.11 perccel - kvalifikálta magát a csütörtöki döntőbe. Ahová bejutott a finálé másik magyarja, Molnár Ákos is (2:12.08 p, 7. hely).

A 200 m vegyesen Európa-csúcstartó Hosszú Katinka futamgyőztesként (2:11.84 p) vette az akadályt, s lett összesítésben másodikként döntős. Nála alig volt lassúbb a másik elődöntőben Verrasztó Evelyn (2:11.86), aki a harmadik időt teljesítette a 16-os mezőnyben.

Nem jutott tovább viszont a 200 m pillangó elődöntőjéből egyik hazai versenyző sem: Gercsák Balázs a 13. (1:59.89 p), Pulai Bence pedig a 16. lett (2:00.94).

Műugrásban, a férfiak 1 méteres versenyében Hajnal András 16., Kelemen Tamás pedig 26. lett.

Olvasóink írták

  • 5. kolett79 2010. augusztus 13. 07:06
    „Hát igen már 3 arannyal több van :-)”
  • 4. RickCartman 2010. augusztus 12. 20:14
    „ezt a hírt vajon nem ártana "frissíteni"?”
  • 3. Valjan 2010. augusztus 12. 17:51
    „Yes! :)”
  • 2. mecsoka 2010. augusztus 12. 16:12
    „Szép volt! Grat! :)”
  • 1. beyourself 2010. augusztus 12. 14:12
    „ezazz:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Úszó Eb - Cseh Lászlóé az első hazai arany

Cseh László aranyérmet nyert szerdán 200 m vegyesen a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Tovább olvasom