Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Megműtötték az átlövőt

Mint azt már tegnapi számunkban jeleztük, Mörtel Renáta, a Graboplast-ETO átlövője súlyosnak tűnő sérülést szenvedett csapata debreceni mérkőzésén. Az első diagnózis a térdszalagszakadást sem zárta ki, de a röntgenvizsgálat „csak" porcsérülést állapított meg.
Ezt erősítette meg aztán a tegnap délutáni műtét, melynek során az átlövő bal térdéből artroszkópiás műtéttel dr. Balogh Péter és dr. Szálasi László eltávolította a körkörösen leszakadt belső holdasporcot. Balogh doktor szerint, ha minden jól alakul, akkor úgy hat hét múlva akár már pályára is léphet a játékos.

Mörtel elmondta, a találkozón az első félidő közepe táján egy indulócselnél letapadt a lába, s rögtön érezte, hogy nagyobb a baj.
– Szerencsére, azért annyira nem súlyos a sérülés, mint ahogy elsőre tűnt, de így is jó pár hetet ki kell hagynom – kesergett a válogatott keretbe is behívott Mörtel. – Rosszabbul is járhattam volna, így viszont nem került annyira távol az olimpia. Bár a márciusi válogatott tornán azért jó lett volna ott lenni.

Mörtel a tervek szerint szombaton elhagyhatja a kórházat, így nincs akadálya annak, hogy a helyszínen szurkolja ki – ezúttal mást nem tehet – a Graboplast-ETO továbbjutását az EHF-kupában. A győri csapategységet ismerve aligha kétséges, hogy a társak érte is játszanak majd vasárnap.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Arany Ászok Liga mérkőzései az RTL Klubon

Az Arany Ászok Liga mérkőzéseit 2008-ig valószínűleg az RTL Klub fogja közvetíteni. A vezérigazgató… Tovább olvasom