Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Még mindig küzdenek a szervezők a hasmenéssel: eddig 177 esetben igazolták a norovírusos fertőzést

Eddig 177 norovírusos fertőzést regisztráltak a phjongcshangi téli olimpián, de a sportolói küldöttségek nem érintettek.
A szervezőbizottság (POCOG) közlése szerint vasárnap délután 17 új esetre derült fény, ezzel nőtt a szám 177-re, ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a fertőzöttek közül 68-an már meggyógyultak, őket ki is engedték a karanténból és visszatérhettek olimpiai elfoglaltságukhoz. A múlt héten 1200 biztonsági embert különítettek el, mert közülük jónéhányan norovírussal fertőződtek.

Ezután a szervezőbizottság a katonaságtól kért segítséget a pótlásukra. A hányást és gyomorgörcsöt okozó agresszív vírus miatt történtek megbetegedések a tavalyi, londoni atlétikai világbajnokságon is az egyik hivatalos hotelben. Néhány versenyzőnek ki is kellett hagynia számokat, köztük a botswanai sprinter Isaac Makwalának, akit a 400-as döntőben - melyben esélyesként rajtolhatott volna - nem engedtek elindulni, 200-on pedig egyedül futotta előfutamát. A POCOG hétfőn jelezte, több szervezet együttesen fáradozik azon, hogy megakadályozza a vírus további terjedését. Többek között vízteszteket végeznek, illetve sűrűn ellenőrzik az olimpiai helyszíneket, éttermeket, hoteleket, illetve a közreműködők szálláshelyeit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha megszomjaznál Phjongcshangban, csak hívj oda egy önjáró hűtőt - videó

Ha megszomjaznál Phjongcshangban, csak hívj oda egy önjáró hűtőt - videó
Sok érdekességgel találkoztunk már Dél-Koreában, de az egyik személyes kedvencünk egy önjáró hűtő.… Tovább olvasom