Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Magyar-svéd: Ibrahimovic végzett velünk!

Bár nem játszott jól a magyar válogatott, egy pontra mindenképp rászolgált volna. Ibrahimovicnak szerencséje volt a gólnál, igaz, előtte egy védelmi hibát elkövetett a csapat.


Magyarország-Svédország 1-2 (0-1)
Puskás Ferenc Stadion

A szövetségi kapitányok nyilatkozatai a mérkőzés után

Erwin Koeman: "Csalódott vagyok, a lehetőségeinkhez képest és a heti problémák után megérdemeltük volna a döntetlent. A végén csak meg kellett volna tartani az eredményt, egy kicsivel több rutinnal megszerezhettük volna az egy pontot. Néhány játékosunk kevesebbet játszott mostanában, tegnap Rudolf esett ki, a legfontosabb mérkőzésünk előtt a sors nem volt túl kegyes hozzánk, ugyanakkor gratulálok a csapatnak, mert küzdött és tudott egyenlíteni."

Lars Lagerbäck: "Rendkívül elégedett vagyok, az eredménnyel és a játékkal egyaránt, sok helyzetet alakítottunk ki. Nagy dolog, hogy ismét az utolsó pillanatokban tudtunk győzni Magyarországon, ez benne van a játékban. Végre mellénk állt a szerencse, most újra nagy esélyünk van a továbbjutásra".

Magyarország-Svédország 1-2


Továbbra se dőlt el a továbbjutás

Az éllovas dánok döntetlent játszottak a portugálokkal a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőcsoportjában.



Az állás

1. Dánia                    7   5  2  -  14- 3  17 pont
2. MAGYARORSZÁG   7   4  1  2   9- 4   13
3. Svédország           7   3  3  1   8-3    12
4. Portugália             7   2  4  1   9-5     10
5. Albánia                 8   1  3  4   4-8     6
6. Málta                    8   -  1  7   0-21    1


21 óra 56 perc

Bár nem játszott jól a magyar válogatott, egy pontra mindenképp rászolgált volna. Banális mondat, de nagyon igaz: megint balszerencsések voltunk. Főleg annak fényében, hogy Ibrahimovic góljánál még azt sem lehet mondani, miszerint nem figyeltek a srácok. 

21 óra 48 perc

Ibrahimovic gyakorlatilag beleesett a labdába, de számunkra ez szörnyű beleesés volt: megint kikaptunk. 1-2

21 óra 46 perc

Megzavarodtak a svédek - lelkileg ők már győztesnek érezhették magukat -, meg lehetne lepni őket!

21 óra 45 perc

Letelt a rendes játékidő: 3 perc hosszabítást rendelt el az olasz bíró. 

21 óra 41 perc

Bő öt perc van hátra: most kell nagyon figyelni, a svédeknek rossz a döntetlen, valószínűleg mindent egy lapra feltéve támadnak majd. Ráadásul 2004-ben is az utolsó pillanatokban döntötték el a maguk javára a budapesti meccset.

21 óra 34 perc

Felrobban a stadion! A svédek minden bizonnyal vitatni fogják a bíró döntését - mi egyébként úgy láttuk, hogy be lehetett fújni 11-est: buta és kicsi szabálytalanságot követett el a svéd védő, de szabálytalanság volt.

21 óra 33 perc - Tizenegyest kaptunk! Huszit hidegvérrel bevágta! 1-1

21 óra 30 perc

Ibrahimovic addig csetlett-botlott, míg nem kapott egy szabadot 18 méterre a magyar kaputól. A szabadrúgás nem volt veszélyes, de utána még egy szögletet is túl kellett élnünk. 

21 óra 25 perc

Eldugják a labdát a svédek, eldugják, majd ha előveszik, gólhelyzetbe kerülnek. "Ébresztő, ébresztő!" - zúgolódik egyre inkább a közönség.

21 óra 20 perc

Juhász Roland megsérült: Tímár Krisztián állt be helyette.

21 óra 17 perc

Erwin Koeman egyre idegesebben szemléli csapata vergődését. Küzdeni tudásból amúgy jeles Geráék produkciója - "csak" a játék nem áll össze nekik.  

21 óra 10 perc

Bő 10 másodpercen belül két kapufával kínálnak meg bennünket a svédek. Finoman fogalmazva sem rajtunk múlt, hogy nem született újabb gól.

21 óra 09 perc

Dzsudzsák elpuskázta az eddigi legnagyobb helyzetünket: szerencsésen pattant a labda a fiatal támadó elé, de nem tudott élni a ziccerrel!

21 óra 08 perc

Nagyon úgy tűnik, hogy a svédek el akarják dönteni a meccset: eddig gyakorlatilag végig támadták a második félidőt.

21 óra 05 perc

Meleg pillanatok Babos kapuja előtt: Szélesi és Gyepes nagyot mentett. Ez a jó hír, a rossz: a svéd offenzívák nem lanyhulnak.

21 óra 01 perc

Érkeznek a csapatok, pillanatokon belül kezdődik a második félidő. Torghelle végig melegített a szünetben, a Németországban légióskodó csatár Dárdait helyett állt be. 

20 óra 48 perc

Nézzünk szét, mi újság ellenfeleink portáján. A dánok 1-0-ra vezetnek a portugálok ellen a csoport másik rangadóján.

20 óra 45 perc

Az olasz bíró gyakorlatilag nem hosszabbítottt egy másodpercet sem - igaz, erre nem is lett volna sok oka -, félidő.

20 óra 44 perc

Érthetetlenül sokat íveljük a labdát fejre a svédek kapuja előtt. Úgy, hogy középpályásaink és csatáraink közül Gera Zoli a legmagasabb 182 centivel, míg a svédek közül a legkisebb védő is 190 magasnak tűnik.  

20 óra 40 perc

Egyértelműen Dzsudzsák Balázs a legaktívabb játékosunk: két percen belül kétszer is veszélytette Isaksson kapuját.

20 óra 36 perc

Kisebb villongás a nézőtéren: a biztonságiaknak nem tetszik két görögtűz: egy szurkolót ki is emelnek, s elvezetik. Számára alighanem véget ért a meccs.  
 
20 óra 33 perc

Ibrahimovic kevésszer villan, de ha igen, az életveszélyes: finoman passzolt labdájából majdnem nagy baj lett, de legalábbis gólhelyzet.

20 óra 30 perc

Sárgát kapott Dárdai Rizzoli bírótól: a Hertha kiválósága amúgy sem igazán találja a helyét a pályán, elveszik a középpályán.

20 óra 29 perc

Kezezést reklamál a (fél)stadion: a földön fekvő svéd védő elképzelhető, hogy kézzel hozzáért a 16-oson belül a labdához, de szándékosságot mi nem láttunk az esetben.

20 óra 26 perc

Vadócz eresztett el egy nagy bombát: nem is volt rossz. Már csak azért sem, mert lövésekből van több esélyünk; a levegőben nehéz lesz megverni a magas svédeket. 

20 óra 22 perc

Bár teljesen egyenrangú partnerek vagyunk, egyelőre a svédek akarata (taktikája) érvényesül. Gerát az első húsz percben semlegesítették: a magyar karmestert egyelőre kivették a pakliból. 

20 óra 16 perc

Tán az eddigi legjobb támadásunk: szöglet után Gyepes gyönyörűen emelkedett ki, s nem sokkal vétette el a svéd kaput. 

20 óra 14 perc

Nincs rá jobb szó: Huszti eltotojázott egy ígéretes kiugratást.

20 óra 10 perc

Dzsudzsák megtáncoltatott két svéd védőt, s a beadása is biztató volt.

20 óra 08 perc - Vezetnek a svédek
 
Sajnos, góllá érett az egykapuzás: védhetetlen fejessel vezet Svédország. Olof Mellberg vette be a kapunkat. 0-1.

20 óra 7 perc

Erős svéd nyomás az első percekben: egyelőre a kapunkhoz szögeznek bennünket a skandinávok.

20 óra 04 perc

A svédek sem mennek sokra az első szögletükkel.

20 óra 02 perc - Az első szöglet a miénk

Rögtön szögletet harcolunk ki, igaz, gyorsan tisztáznak a svédek - sebaj, kezdetnek megteszi!

20 óra 01 perc - Fair játékot!
 
A himnuszok előtt Gera és Ibrahimovic mikrofonban "tett eskűt" a FIFA Fair-Play szabályának.

A meccset mi kezdjük, Huszti  és Gera ott van a kezdőkörben, s a labda már útjára is indult.  

19 óra 51 perc - Taps és füttykoncert

Megtörtént a huszonkét főszereplő bemutatása: ki találják ki(k) kapták a legngyobb tapsot, s ki a legnagyobb füttykoncertet?

Segítünk: a teljes magyar csapat - na jó, talán Gera és Huszti a többieknél is nagyobb újongást kapott -, míg Ibrahimovic népszerűségi mutatója finoman fogalmazva sem veri a csillagos eget Budapesten.

19 óra 44 perc - Teltház 40 ezer nézővel  

Bár még mindig csordogálnak nézők, gyakorlatilag megtelt a stadion.

A magyar himnusz alatt a lelátó piros-fehér-zöldbe öltözik majd: a spíker ígérete szerint ehhez minden szurkoló táblát talál a széke alatt. 

19 óra 37 perc - Gera és Ibra is pályán lesz, Torghelle kezdőként nem

Villámelemzés a kezdő 11-ekről: Gera szerencsére tudta vállalni a játékot, míg a magyar csatároknál végül Dzsudzsáknak, s nem Torghellének szavazott bizalmat Ervin Koeman.

Eldőlt az Ibrahimovic-mizéria is: a svédek legnagyobb sztárja (primadonnája?) csapatkapitányként kezdi majd a meccset.

Oly annyira nincs kérdés egyébként az Ibra-ügyben, hogy a Barca csatára talán a legintenzívebben melegített a svéd csapatból.   

19 óra 28 perc - Íme, a kezdőcsapatok

Kiosztották a sajtópáholyban mindkét válogatott kezdőcsapatának összeállítását. Lássuk!

Magyarország: Babos Gábor - Szélesi Zoltán, Gyepes Gábor, Juhász Roland - Halmosi Péter, Gera Zoltán (csk), Dárdai Pál, Vadócz Krisztián, Hajnal Tamás - Huszti Szabolcs, Dzsudzsák Balázs

Cserék: Király Gábor, Tímár Krisztián, Bodor Boldizsár, Tóth Balázs, Fehér Csaba, Buzsáky Ákos, Torghelle Sándor

Svédotrszág: Andreas Isaksson - Mikael Nilson, Olof Mellberg, Daniel Majstorovic - Behrang Safari, Rasmus Elm, Samuel Holmen, Anders Svensson, Kim Kallstrom - Zlatan Ibrahimovic (csk), Johan  Elmander

Cserék: Eddie Gustafsson, Oscar Wendt, Petter Hansson, Ola Toivonen, Sebastian Larsson, Tobias Hysen, Marcus Berg
  
19 óra 14 perc - A magyar csapat a pályán
 
Először hördült fel a stadion az este folyamán: megjött a komplett magyar válogatott melegíteni.

19 óra 08 perc - Az első melegítő játékos 

A svédek óriási termetű kapusa, Isaksson érkezik elsőként melegíteni, illetve a skandinávok cserekapusa.

19 óra 02 perc - Koeman merengett kicsit a gyepen

Jelentjük most már többen vagyunk, szóval, ha bárkinek kétsége lett volna arról, hogy kik is játszanak otthon - ez most már tárgytalan. Hét óra után pár perccel magányosan sétálgatott Ervin Koeman a gyepen: tán még egyszer a kezdő tizenegyet vetette meg magában.

A mérkőzés hivatalos műsorfüzetében Koeman úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem számolgat, mert nincs értelme. Ebben teljesen igaza is van: lépésről lépésre kell gondolkozni a vb-selejtező sorozatokban.

"Majd két lejátszott mérkőzés után már talán tisztább lesz a kép" - összegzett Koeman.

18 óra 57 perc - Még több a svéd szurkoló, mint a magyar
 
Óriási hangulat uralkodik az egykori Népstadion környékén, s persze mivel egyre inkább özönlenek a nézők az arénába - a Puskás Stadionban is. Egyelőre egyébként az a különös helyzet áll fenn, hogy svéd szurkolóból több van, mint magyarból a stadionból.

A derék skandinávok épp a sajtópáholy melletti szektort kapták meg: 1500-2000-en lehetnek körülbelül.

Szurkolói kakaskodást eddig véletlenül sem láttunk: ellenben énekelő drukkereket rengeteg. Sőt, még arra is akadt példa a Syma-csarnok előtt, hogy magyarok fényképezkedtek svédekkel.

Nehéz elhinni, de végül még elsajájtítjuk a nyugat-európai viselkedési kultúrát a focipályák környékén. 

18 óra 20 perc
- Megérkezett a Puskás Stadionba a svéd csapat. A skandinávok buszán ott ült Ibrahimovic. Egyre inkább az a gyanúnk, hogy a Barcelona új szerzeménye pályára lép ellenünk is.


Vb-selejtezők

Ukrajna-Andorra 5-0 (2-0)
Skócia-Macedónia 2-0 (0-0)







14 óra 26 perc - Játszik-e Ibrahimovic? Még mindig nem tudni


Barátságos mérkőzések

Hollandia-Japán 3-0 (0-0)

Málta-Zöld-foki szigetek 0-2 (0-2)

Koreai Köztársaság-Ausztrália 3-1 (2-1)

A svédek szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck egyelőre nem árulta el, hogy játszhat-e a mai mérkőzésen a skandinávok világklasszis támadója.

"Ibra már edzett, és remélem, hogy szerepelhet a magyarok elleni meccsen, de ugyanakkor látni kell, hogy amikor teljesen egészséges volt, akkor sem lőtte a gólokat a válogatottban.


Zlatan Ibrahimovic.
Zlatan Ibrahimovic.



Úgy látom, hogy a Barcelonában sokkal több mozgást várnak tőle, mint az Internél, és ez sokat kivesz belőle, ezért is kérdéses, hogy milyen szerepet kaphat" – fogalmazott diplomatikusan a kapitány.

A Eurosportnak úgy nyilatkozott a svéd szövetségi kapitány, hogy "Ibrahimovic fájós térdét alaposan megvizsgálták (erre egyébként a Barcelona kérte a svéd szövetséget. A szerk.), de olyan komoly bajról nincs szó, ami egyértelműen kizárná a hórihorgas csatár játékát".

Magyarán Ibrahimovic jó eséllyel kifut majd a Puskás Stadion gyepére ma este - legalábbis nekünk valami ezt súgja.

13 óra 38 perc – Ervin Koeman csak a meccs előtt árulja el a kezdő tizenegy névsorát


A svédek elleni vb-selejtezőt megelőző nap változatos programmal telt válogatottjaink számára, mindenki szabadon választhatta meg, mivel tölti az idejét. Akadtak, akik kihasználva a még mindig jó időt, elmentek kicsit kerékpározni, mások viszont filmvetítést választottak és megnézték a sokszoros Oscar-díjas Gettómilliomost.

"A késő délutáni gyakorlás jellemzője az volt, hogy szinte minden eleme a rövidpasszos, pontos futballt sulykolta. Az egymás elleni játék alatt - természetesen zárt kapuk mögött folyt az edzés - szemmel láthatóan körvonalazódott Erwin Koeman elképzelése a szombat este pályára lépő kezdő tizenegyet illetően" – írja az mlsz.hu.

A szövetségi kapitány korábbi, jól bevált szokásához híven azonban csak szombaton, közvetlenül a találkozó előtt hozza nyilvánosságra csapata összetételét, sőt, egyelőre még azt sem állt szándékában elárulni, hogy a viszonylag nagy létszámú társaságból kik kerülnek majd be a meccsre jelölendő 18-as keretbe.

Egyébként mindenki egészséges, a korábban kisebb sérüléssel, illetve betegséggel bajlódó Juhász Roland és Gera Zoltán is ott volt a teljes intenzitással tréningezők között.

Péntek este került sor a Nagy Sándor pszichológus által vezetett csoportos beszélgetésre, majd szombat délelőtt séta, valamint az ebéd előtti taktikai értekezlet zárta a felkészülést.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. Korrekt5 2009. szeptember 06. 21:57
    „Milyen szabály????????

    Ugy futkároztak a mieink mint az uttöröcsapatok, egy-kettö kivételével.
    Arról nem is beszélve, hogy 20 perc után több mint fele ki volt purcanva.

    Ha a svédek tudnának focizni ugy rendesen, egy tizest simán elhintettek volna.

    Azt a eszetlenbirkát aki a gól elötti magyar támdásnál oda adta a labdát a svédeknek, örökre eltiltanám a válogattotból. Senki a környéken és 3 méterre nem tudta odapasszólni a lasztit. Én bütetöböl minden nap 2 órát gyakoróltatnám vele a futásközben is passzolást, de ugy kis-ifi szinten.”
  • 30. georgbob 2009. szeptember 06. 20:15
    „Cewin...Ha ez valóban szabály, akkor nem lehet nehéz érvényteleníttetni a második gólt...”
  • 29. gyugyu1 2009. szeptember 06. 14:50
    „Nem kell háborogni ennyit tudnak ! De legalább a 2. félidőbe küzdöttek !Az meg hogy ilyen góllal kaptunk ki annak köszönhető ha egy csatár nem ismer elveszett labdát, jó játékosnak van szerencséje ! Ebből a cspatból még mindig hiányzik egy irányitó aki összefogná a játékot. Csak azt tudnám a gerát miért kellett hazahivni.? Nem irányit,nem készit elő, gólt meg képtelen rúgni !! Ilyen csatárt tizet is találnánk itthol !”
  • 28. SzórakészÍrókéz 2009. szeptember 06. 13:08
    „Nem a világ(-unk)!, az egész világegyetem röhög, köhög, röfög (hol ki) rajtunk. Ezek a pancserek (mi), ha kijutunk szerintem ott igazán már sajnálatra leszünk "nemméltóak".Szurkoltam több válogatott meccsen a Népstadionban, magyar vagyok, de jó ez így, hogy ne sajnálkozzanak, mi meg ne szégyelljük a gyengeségünk...”
  • 27. Cerwin 2009. szeptember 06. 12:04
    „8mp, 8 mp. pont elég volt... Az a szabály, hogy pontosan kell a hosszabbítást lefújni, kivéve, ha valamiért hosszabbítja a hosszabbítást. Azt jelezni kellett volna.”
  • 26. georgbob 2009. szeptember 06. 11:43
    „Csetneky...a 11-est a bírónak köszönhetjük, a második gólt pedig magunknak. Ha 3 perc a hosszabítás, akkor sípszó nélkül le kell rohanni a pályáról??? Nehogy már azt a 8 mp-t kérjük számon...”
  • 25. pacalpöri 2009. szeptember 06. 11:06
    „Basssssssssssszus. Csatár nélkül hazai pályán. És győzelembe bízni:-(((
    Realitás fiuk:-(”
  • 24. Csetneky 2009. szeptember 06. 10:17
    „A 11-est valóban a bírónak köszönhetjük, de a svédek is neki köszönhetik a győztes gólt, mivel a 3 perc hosszabbítás még az indítás előtti pillanatban lejárt, tehát le kellett volna fújni a meccset. Ettől függetlenül a svédek jobbak voltak, több helyzetük volt és megérdemeltem nyertek.
    Egyébként fociban véleményem szerint jóval kisebb a lemaradásunk Svédországgal szemben, mint az élet más terülletein, például gazdaságilag.”
  • 23. mir 2009. szeptember 06. 09:56
    „Nem érdemeltünk volna döntetlent. a 11-est is csak színészkedéssel tudtuk elérni. A portugálok ellen még ennyi sanszunk sem lesz. Az az egy gólt is a bírónak köszönhetjük.”
  • 22. Cerwin 2009. szeptember 06. 08:46
    „Szarvashibákat követett el a kapitány.
    - felálltunk csatár nélkül az első félidőben
    -nem tesz be kirobbanó formában lévő játékosokat, mint Varga, Mészáros, Rudolf, akik mostanában nemzetközi sikerélménnyel is gazdagodtak, helyettük jön Tímár, aki még saját csapatában sem játszik.

    Ennek ellenére a Svédek nagyon jól játszottak és nem érdemeltük volna meg a pontot. Többször csak lestük, hogy bemegy-e a labdájuk. Nekünk 1db helyzetünk volt, amit Dzsudzsák felé rúgott, meg kaptunk egy ajándék 11-est a bírótól.

    A következő sorozat lesz az, amiben az új generáció (Németh k., Varga, Koman, Filkor stb...) beépül és az már egy kijutásra esélyes csapat lehet.
    A mostaniak meg próbáljanak még olyan eredményeket elérni, hogy minél jobb kalapból húzzák ki a válogatottat legközelebb.
    Dél-Afrika már elúszott reálisan nézve, szurkolói szemmel meg: óriási csoda lenne. Néha-néha van csoda.

    Hajrá Magyarok!”
  • 21. lorincz22 2009. szeptember 06. 07:16
    „Egy kis szerencsével,hoztuk volna a döntetlent! De minek? Kijutni Dél Afrikába úgyse tudtunk volna ,és ha kijutunk, ott lett volna a nagy lebőgés! Nagyon elment mellettünk az Európai foci. Nem csak a "nagyok" , még a középszintű csapatok is!”
  • 20. CsabaKiraly 2009. szeptember 06. 05:57
    „Koeman: "megerdemeltuk volna a dontetlent". Apam, az 54-es VB-t is megerdemeltuk volna. Meg 100 es 100 mas buktat sem erdemeltunk meg. Ki kellene rugni a kis "porba-fingokat" a csapatbol. Ha nem vagy minimum 185 centi, joccakat. Es ha nem tud 2 oran at rohanni, akkor is joccakat. Csak az johet a valogatottba aki aktiv, csapatanak allando tagja, nem a kis-padot-melegito bena szivar. Ha nincs magyar csatar, honositsunk egyet Afrikabol vagy akarhonnan.”
  • 19. CsabaKiraly 2009. szeptember 06. 05:41
    „Nem hiszem el, hogy ne lenne melyen a genunkbe, hogy minden nagy versenyt elbukjuk.
    Kezdve a VB-vel 38-ban es 54-ben. Szamtalan sport esemenyen buktunk el es minig csak az a valasz, hogy "na majd a kovetkezon". Nem a foci az egyetlen. Talan csak 1 sport van ahol nemi sikerunk van de csak az OLIMPIAN, mert mas vilagversenyeken evtizedek ota masodikok vagyunk.
    Meg vagyok gyozodve, hogy semmit sem tehetunk ez ellen. Ha csak azt nem, hogy megkeressuk azt a gene-t amelyik bunos es kicsereljuk egy nemet ember gene-jevel.
    Addig looser-ek maradunk es az eg-vilagon semmi mas nem segit. Sport, haboru, gazdasag nem nekunk valo. Olvadjunk be inkabb Szerbiaba. Amen.”
  • 18. omm 2009. szeptember 06. 01:18
    „Szép volt ez a svéd edzőmeccs. :) A kommentátor és szárnysegédje meg pont annyira volt szar, mint a pályán futkozó honfitársaik. A mikor azt mondta a kommentátor srác: "Inkább dicsérem a svédeket, mint szidom a magyarokat ma este...az utóbbi 2-3 percben jól játszottunk... 6x. perc, a svédek érdekes, még egyszer sem cseréltek"
    OFF”
  • 17. Korrekt5 2009. szeptember 06. 00:14
    „...siralmas volt nézni, hogy azok a csöpp középpájások mit vergödtek a svédek között, majdnem mindent labdát elvesztettek.
    Na és az meg egyenesen nevetséges volt, hogy rendre magas labdákat adtak be a mieink mig be nem jött Torghelle de aztán márt nem.
    A két törpét (Huszti - Hajnal) már az elsö félidöben le kellet volna cserélni, siralmas volt nézni, hogy ugy vették el a lasztikat tölük mintha az ifisek lettek volna, a nyomorúlt Gera meg csak árnyéka volt önmagának, stb.
    Ez még mindig csak Albán szintü foci, márt csak azért is mert a svédek is gyengék.
    Debrecen 3-simával küldte volna haza ezt a Svéd válagottat.”
  • 16. vanessa 2009. szeptember 06. 00:08
    „a magyar futbalisták elöbb tanuljanak meg focizni, mert egyszerüen rossz volt nézi ahogy játszottak, jobb meccs volt a dánia -Portugália, az foci volt a javábol”
  • 15. fan 2009. szeptember 06. 00:00
    „A debreceni játékosok készülnek BL-re. Nem mindenki magyar a DVSC-ből. Az meg nagy égés lenne klubcsapattal VB-selejtezőt játszani. Szerintem a debreceniek foglalkozzanak a BL-lel ne a VB-vel. A BL-ben még talán elcsíphetik a 3. helyet a csoportban. A válogatottnak meg van 2 portugál elleni és egy Dánia elleni meccse. Ha ezekből akár 1 pontos is elhoznak örülhetnek.”
  • 14. osztógép 2009. szeptember 05. 23:11
    „#12: kinek van tartása? egész meccsen 2 kapura lövésünk volt... a fél magyar válogatott az angol másodosztály kispadján ül, nulla játéklehetőséggel! szarok voltunk, de nagyon! ja és a 11-es sem volt az... hol vannak a debreceni játékosok a válogatottból???”
  • 13. sorok_közt 2009. szeptember 05. 23:09
    „Jobbak voltak a svédek, de...3 perc hosszabítást jelzett a 4.bíró, a gólt pedig 3perc 9 másodperckor kaptuk.... nem volt semmi ok a hosszabbítás hosszabítására....igaz, ilyen 11-est 10-ből csak 1-szer fújnak be...”
  • 12. ACSA 2009. szeptember 05. 23:05
    „valahogy azért ezeknek a gyerekeknek mégiscsak van egy is tartásuk!
    A svédek végig jobbak voltak sajnos,de azért mi is jó úton haladunk!
    Sajnálom,hogy amatőr módon kikaptunk!”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másik dimenzióban

Kézilabda - Magabiztos győzelemmel zárta a női kézilabda NBI 2. fordulóját az Audi ETO KC: Tovább olvasom