Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Lódzban élmény focistának lenni

Labdarúgás - Szó volt arról, hogy a Haladáshoz szerződik, mégis maradt Lengyelországban Vayer Gábor, a Győri ETO FC korábbi labdarúgója, aki a közelmúltban ismét apa lett.
Vayer remekül érzi magát, így nem véletlen, hogy kint született meg kisfia, Levente Marek.

„Lódzban igazi otthonra leltünk, bár Győr marad mindig a szívünk csücske. Augusztus 21-én ötvennyolc centivel és 3920 grammal született meg a baba, aki különböző okok miatt kapott egy lengyel nevet is. A helyi lapok már úgy írtak róla, hogy akár lengyel válogatott is lehet. Annyit szeretnék még elmondani, egy nagyon kedves doktornő kísérte végig párom, Andi áldott állapotát, s pár magyar mondatot is megtanult" – kezdte Vayer Gábor, akit nyáron a tavaly bronzérmes Haladással is hírbe hoztak.

„Nem tagadom, július végén valóban megkerestek a szombathelyiek. Örültem neki, mert nagyon szimpatikus a csapat és a vezetőség is, ráadásul több, általam jól ismert játékos is van a klubban. Emellett Csertői Auréllal szívesen dolgoztam volna együtt. Egy korábbi alkalommal ez már meghiúsult, s most is átírta a babavárás és a lengyel klubom az elképzeléseket. Ráadásul milyen az élet, azóta már nem is Csertői a Hali edzője" – folytatta Vayer, aki amiatt kacérkodott a hazatérés gondolatával, mert klubját a második vonalba száműzték.





„Tavaly az Ekstraklasa-ligában, a remeknek nevezhető hetedik helyen végeztünk. Mégis visszasoroltak bennünket, ugyanis komoly anyagi gondok voltak, s nem sokat teketóriázott a szövetség. Érthető, hogy a másodosztályban valamivel szerényebbek lettek a körülmények, ám élő szerződésem van a nyárig, így maradtunk. Hozzáteszem még egyszer, örömmel maradtam, hiszen szeretünk itt élni, s a városban továbbra is élmény focistának lenni. Szeretném ezt a szeretetet, ami engem és a csapatot is körülveszi, minél jobb játékkal meghálálni" – mondta végezetül Vayer Gábor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száz kis atléta viadala

Tehetségkutató utánpótlás atlétikai versenyt rendeztek a Győri Dózsa Bercsényi ligeti sportpályáján.… Tovább olvasom