Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kórházban volt Kiprich

Súlyos fertőzést kapott, így kórházba kellett mennie Kiprich Józsefnek, az NB II-es Gyirmót trénerének.

A szakvezető a csapat múlt hétvégi idegenbeli meccsén érezte először, hogy nincs valami rendben vele. A héten aztán rosszabbodott a helyzet, végül a tatabányai kórházban kötött ki.

„Először azt hittem, huzatot kaptam, de egyre jobban begyulladt a szemem és nem múlt a fájdalom. Szombaton már alig láttam, ezért elmentem a kórházba. Ott kiderült, egy baktérium támadott meg. A fertőzés annyira súlyos, hogy még edzést sem tudtam tartani, egyelőre kérdéses, hogy a vasárnapi meccsen ott lehetek-e" – mondta Kiprich József, aki szerint nem kezdte rosszul csapata az őszi szezont.
„Nem lehet keserű a szánk íze, hacsak azért nem, mert hazai pályán négy gólt kaptunk és vereséget szenvedtünk az Ajkától. Ezenkívül mindkét idegenbeli mérkőzésünket megnyertük, tehát nem kezdtünk annyira rosszul. Vasárnap hoznunk kell az újabb hazai mérkőzésünket és aztán jöhet egy ki-ki meccs a Péccsel. Nem könnyű az őszi sorsolásunk, több nagy riválishoz is mi utazunk. Nagyjából a tizedik forduló után majd meglátjuk, hol tartunk valójában" – tette hozzá a tréner.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyed győzelem a bajnoki nyitányon: Szekszárd-Audi ETO 21-42

A Szekszárd elleni idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot az Audi ETO. Konkoly Csaba együttese… Tovább olvasom