Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Koltai: Reális esélyünk van a továbbjutásra!

Egyetlen játékos van a Győri ETO FC keretében, aki az utóbbi évek valamennyi nemzetközi kupameccsén részt vett: A saját nevelésű Koltai Tamás.


Tavaly novemberben szenvedett utoljára vereséget a Győri ETO FC csapata. Pintér Attila vezetőedző legénysége nyáron az Európa Ligában menetel, ma este már a harmadik selejtezőfordulóban folytathatja a sorozatot az együttes.

Egyetlen játékos van a Győri ETO FC keretében, aki az utóbbi évek valamennyi nemzetközi kupameccsén részt vett. A saját nevelésű fiatal tehetség mind a négy találkozón magára húzhatta zöld-fehér mezét 2008-ban; a Zestafoni ellen az európai porondon debütált a középpályás, a Stuttgart ellen pedig kétszer kilencven perc játéklehetőséget kapott.
A még mindig csak 23 éves Koltai Tamás, akinek édesapja az ETO 1982/83-as bajnokcsapatának tagja volt, idén sem hagyott ki egyetlen Európa Liga-találkozót sem; az FC Nyitra és az FK Atyrau elleni erőpróbák mindegyikén a kezdő tizeneggyel futott ki a pályára.

– Az eddigi nyolc nemzetközi mérkőzésed közül melyik volt számodra a legmaradandóbb élmény?

– Mindegyik jó meccs volt. Kazahsztánban és Grúziában már a hosszú utazás is megadta a találkozók alaphangját és bár Zestafoniból egy ronda vírussal tértünk haza, a kinti győzelem valamelyest feledtette a kellemetlenségeinket. Ezzel a két mérkőzéssel olyan helyekre jutottunk el, ahova magánemberként szinte biztos, hogy soha nem utaztam volna. Mégis, talán a stuttgarti találkozó volt a legnagyobb élmény számomra: a létesítmény, a hangulat. És igaz, hogy messze nem volt telt ház a németországi stadionban, de azóta sem játszottam annyi ember előtt.

– Ilyen nemzetközi rutinnal még idegeskedsz, izgulsz a kezdő sípszó előtt?

– Persze, egyébként is minden meccs előtt van bennem drukk. De egy nemzetközi találkozó mindig más, nagyobb várakozás előzi meg a meccset. Érthető, hiszen nagyobb a tét is. Egy futballista számára pedig ez a legkiválóbb alkalom arra, hogy ország-világ előtt megmutathassa, mit tud.

– Mit vársz az európai porondon a kilencedik meccsedtől a Montpellier ellen?

– Legalább annyira várom a találkozót, mint a Stuttgart ellenit, a franciák ellen viszont jobbak a kilátásaink, mint a németekkel szemben volt. Úgy érzem, reális esélyünk van a továbbjutásra. Mindenképpen a saját játékunkat szeretnénk játszani, nem megengedve, hogy a franciák ránk erőltessék az akaratukat. Ki kell használnunk a lehetőségeinket! Nagyon örülnék, ha sikerülne megszereznem a nemzetközi porondon az első gólomat, de persze elégedett lennék egy gólpasszal is, vagy ha jó játékkal tudnám segíteni a társaimat. Jó meccsre számítok, remélhetőleg népes és lelkes közönség előtt lépünk pályára. Energiát ad a szurkolásuk, a legjobban az jut el hozzánk a pályára, mikor a Hajrá, ETO!-t kiabálva felelget egymásnak a közönség.

– Mennyire ismered a francia futballt?

– A spanyol és az angol focit jobban kedvelem és gyakrabban nézem, de azért láttam több Lyon- és Bordeaux-találkozót is. A szakmai stábbal az esti meccsre készülve több Montpellier-találkozót is megnéztünk, elemeztünk, így jelenleg képben vagyok.

– Győri fiú vagy, a családod kilátogat majd a találkozóra?

– Igen, édesanyám, testvérem és a barátnőm biztosan kint lesz most is. Nagyon jó érzés, hogy velem vannak. Úgy tudom, apu nem játszott nemzetközi kupameccset az ETO-val, ő is biztos örülne, ha látna...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL: Hátrányban a DVSC

A Debrecen szerdán 2-0-ás vereséget szenvedett a svájci FC Baseltől a labdarúgó Bajnokok… Tovább olvasom