Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Kézilabda EB - Bravúr kell a magyar továbbjutáshoz

Azzal, hogy a svédek megverték a címvédő norvégokat, már bravúr kell az elődöntőbe jutáshoz a magyaroknak.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese - leszámítva a norvégoktól elszenvedett, történelmi, 21 gólos pénteki vereséget - eddig remekül helytállt, és vasárnap kora este még úgy tűnt, hogy felülmúlva a várakozásokat, akár a négy közé juthat. Csakhogy a svédek parádés védekezéssel legyőzték a házigazdát Lillehammerben, így továbbra is százszázalékosak.

A magyaroknak az elődöntőhöz kedden a hollandokat, szerdán pedig éppen a svédeket kellene verniük, és lehet, hogy még ez is kevés lesz a négybe kerüléshez. A svédeknek ugyanis pontot kellene veszíteniük kedden a franciák ellen, vagy a norvégok újabb botlásában lehet reménykedni.

Kedvezőtlen, hogy ha a magyar-norvég-svéd hármas azonos ponttal zár, akkor a magyarok 34-13-as vereségét is figyelembe veszik, és ezzel gyakorlatilag lehetetlen jól kijönni a holtversenyből.

Amennyiben nem borul már a papírforma, akkor az 5. hely megszerzése a realitás, ám ehhez is le kell győzni a hollandokat. Erre egyébként minden esély megvan.


Mivel a másik középdöntős hatosban csak a társrendező dánok százszázalékosak, így képtelenség megjósolni, ki lehet onnan ellenfél.
A II. csoport állása (Lillehamer): 1. Svédország 6 pont, 2. Norvégia 4 (86-59), 3. Magyarország 4 (60-77), 4. Hollandia 2 (64-61), 5. Franciaország 2 (63-75), 6. Ukrajna 0

A további program

kedd: Magyarország-Hollandia 16:15 ó Svédország-Franciaország 18:15 ó Norvégia-Ukrajna 20:15 ó

szerda: Ukrajna-Franciaország 16:15 ó Svédország-Magyarország 18:15 ó Norvégia-Hollandia 20:15 ó

Olvasóink írták

  • 3. kleopatra 2010. december 13. 13:52
    „sajnos már nem tartozunk a legjobbak közé.”
  • 2. zoltee 2010. december 13. 13:31
    „Ez pontosan így van. Ettől függetlenül, közhely, de mindenki hibázhat. Hajrá lányok, hajrá Magyarország!”
  • 1. arrabonem 2010. december 13. 13:01
    „"Azzal, hogy a svédek megverték a címvédő norvégokat, már bravúr kell az elődöntőbe jutáshoz a magyaroknak."

    Egy frászt. Azzal, hogy a magyarok megalázó vereséget szenvedtek a norvégoktól, már bravúr kell...
    Nem másban van a hiba.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda EB: legyőztük Ukrajnát

Az ukránok elleni győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar női kézilabda-válogatott a dán-norvég… Tovább olvasom