Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Két vb-n szerepelne a soproni íjász

Íjászat - Király Beáta, a soproni Lövér Íjász Sportegyesület világbajnoknője mozgalmas nyár elé néz, ugyanis egy új szakágban is megméretteti magát. Király a háromdimenziós vadászíjászat csigás íj kategóriájában előbb az IFAA, majd a FITA szabályrendszerben is világbajnok lett. Idén a terepíjászatban is kipróbálja magát.
„Vadászíjászatban háromdimenziós állatfigurákra, terepíjászaton viszont céltáblára, lőlapra kell lőni. Az tény, annyiból nehezebb most a helyzetem, hogy egy helyett két szakágra is koncentrálnom kell, de remélem, összességében majd jól jövök ki ebből" – mondta Király Beáta.

A terepíjász-vb szeptemberben Walesben lesz. A kvalifikációt három válogatóversenyen harcolhatják ki az íjászok. Ezek közül kettőt már megrendeztek, és a soproni hölgy az elsőn harmadik, a másodikon pedig második helyen zárt, az utolsó viadal július közepén lesz.

Július végén viszont Észtországban a vadászíjászat világbajnokságát rendezik, így amolyan vegyes felkészülést folytat a világbajnoknő.

„A napokban egy vadászíjászversenyt megnyertem. Az eredmény nem volt kiemelkedő, de lehet rá alapozni. Amúgy most a válogatóig a terepíjászatra koncentrálok, azt követően pedig marad két hetem a vadászíj-világbajnokságra felkészülni" – tette hozzá.

Nem titok, a kiváló íjász hölgyet már próbálgatták az olimpiai szakág, a pályaíjászat felé csábítani. Mint mondta, most erre a két versenyágra koncentrál, de nem kizárt, a jövőben abban a kategóriában is szerencsét próbál. Ami itt a legnagyobb gondot okozhatja, hogy a csigás íjról át kellene állnia a hagyományos íjra, s bevallása szerint évekbe telne, míg megközelítőleg olyan szintre küzdené fel magát, mint ahol a csigás íjjal jelenleg tart.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar éremeső a győri Világkupán

Cselgáncs - A hétvégén Győr adott otthont serdülő Világkupa-versenynek. A magyar sportolók roppant… Tovább olvasom