Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

Két hazai aranyérem a győri boksz ob-n

Két hazai aranyérem is született a 90. felnőtt országos ökölvívó-bajnokság hétvégén Győrött rendezett döntőiben.
A vártnak megfelelően Bacskai Balázs és Harcsa Zoltán középsúlyú csatája hozta a legszínvonalasabb, legélvezetesebb mérkőzést a Győrben rendezett férfi ökölvívó országos bajnokság szombati döntős programjában. Bacskai megosztott pontozással győzött s lett a 75 kg aranyérmese.

A győri szervezők nagyszerű körítést rendeztek a 90. ob fináléinak a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, a profikhoz hasonló bevonulásban volt részük a bokszolóknak s látványos betétprogramokban a nézőknek.
Az előzetes esélyek alapján az alsóbb súlycsoportokban kevés izgalomra volt kilátás, s ezt az első három döntő igazolta is, a válogatottak biztosan nyertek: a 49 kilós Ungvári István Kanalas Róbertet, míg az 56 kg-ban Nagy Krisztián Berna Dávidot verte egyhangú pontozással, az 52 kg-osoknál pedig Kalucza Norbert a harmadik menetben feladásra késztette Szabó Kristófot.

A negyedik párban következett a hétszeres magyar bajnok, idén karrierje második Európa-bajnoki bronzérmét begyűjtött Varga Miklós, aki a viadal meglepetésemberével, Szinável Sándorral találkozott. A kicsit visszafogottabb kezdés után Varga fokozatosan lett egyre magabiztosabb, s a második menettől már egyértelműen jobb volt az egyébként kiválóan és bátran küzdő, tapasztalatlanabb riválisánál. Varga így megvédte címét, ugyanez viszont nem sikerült Vadász Andrásnak, aki a nap egyik legjobb, legtöbb ütésváltással tarkított meccsét vívta a győri színekben versenyző Nyéki Georgiannal. A hazai közönség által űzött Nyéki végig ment előre, s megérdemelten lett a 64 kiló győztese. Ő lett a Patent Gladiátor első felnőtt országos bajnoka.

Nyéki Georgian (jobbra) lett a Patent Gladiátor első felnőtt magyar bajnoka. Fotó: Bertleff András
Nyéki Georgian (jobbra) lett a Patent Gladiátor első felnőtt magyar bajnoka. Fotó: Bertleff András


A 69 kilós finálét a nyíregyházi Szilvai László nyerte, majd következett az ob leginkább várt meccse az idei EB-n harmadik, világbajnoki negyeddöntős, tavaly olimpiai ötödik Harcsa és a 69 kg 2010-es EB-győztese, Bacskai között. Az első menetben Bacskai kettős fedezéke mögül csak ritkán nézett ki, s ekkor Harcsa jobb volt, lényegesen többet ütött. A szakasz utolsó másodperceiben aztán a Vasas kiválósága is villantott, s érezhető volt, hogy az addigi passzivitása nem volt véletlen. Harcsa ugyanis idén több problémával küzdött, sérülés és műtét is hátráltatta, ráadásul edzőjével, Szántó Imrével júniusban szakított, majd néhány hete kibékült. Az ob korábbi szakaszában pedig már látszott, hogy a kispesti erőnléte jelenleg nem a legjobb, s Bacskai érezhetően épített erre, mert a második menetben már nyílt csata zajlott, s élvezetes küzdelem alakult ki a szorítóban, majd a hajrában a frissebb Bacskai egyértelműen jobbnak tűnt. Az utolsó periódus elején Harcsa már nagyon fáradtnak látszott, Bacskai pedig gyönyörű és gyors kombinációkkal talált. Mikor azonban már úgy tűnt, a mindössze 20 éves Harcsa összeomlik, változott a meccs képe, a kispesti bokszoló feltámadt, igaz, nem tudott Bacskai fölé kerekedni, s végül 2–1-re kikapott.

A folytatásban bár a győri Lányi Vitalij mindent megtett a sikerért, Nagy Péter magabiztosan védte meg félnehézsúlyú (81 kg) címét, majd a 91 kilósok között a 81 kg-ban olimpiai és világbajnok ötödik, EB-harmadik Szellő Imre nagy csatában, izgalmas meccsen verte pontozással a nehézsúly korábbi hazai királyát, a kétszeres EB-bronzérmes Darmos Józsefet. Zárásképpen a győri Bouquet Bence legyőzte a túl magabiztosan ringbe lépő Bernáth Istvánt, s aranyérmes lett szupernehézsúlyban.

A győriek közül Zámbó Dániel, ahogy az elmúlt évben, 69 kg-ban ezúttal is harmadik lett.

A csapatverseny a Patent Gladiátor nyerte, a bajnokság legjobb öklözőjének Bacskai Balázst választották.


Eredmények, döntők

49 kg: Ungvári István (Hajdúsámson)–Kanalas Róbert (Pécsi KE) 3–0

52 kg: Kalucza Norbert (DVSC)–Szabó Kristóf (KSI), Szabó feladta a 3. menetben.

56 kg: Nagy Krisztián (Szolnok)–Berna Dávid (Vasas) 3–0

60 kg: Varga Miklós (Hajdúsámson)–Szinável Sándor (Varkocs BC) 3–0

64 kg: Nyéki Georgián (Patent Gladiátor)–Vadász András (KSI) 2–0

69 kg: Szilvai László (NYVSC)–Bene Gergő (Szolnoki Damjanich SE) 3–0

75 kg: Bacskai Balázs (Vasas)–Harcsa Zoltán (Unió Kispest) 2–1

81 kg: Nagy Péter (DVSC)–Lányi Vitalij (Patent Gladiátor) 3–0

91 kg: Szellő Imre (Hranek BC)–Darmos József (HVSE) 3–0

+91 kg: Bouquet Bence (Patent Gladiátor)–Bernáth István (DVSC) 2–1

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézilabda NB I/B - Csak egy ETO II siker

Tovább olvasom