Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Jelentős változások a Soproni VSE-nél

Alaposan kicserélődik az NB II-es SVSE-GYSEV játékoskerete az új bajnoki idényre. Öt soproni fiatal kapott szerződést a klubnál.
Zaklatott idényen van túl és úgy tűnik, mozgalmas nyár elé néz a Soproni VSE-GYSEV NB II-es csapata.

A lila-fehérek tavaly jól kezdték a szezont, aztán ősszel hét mérkőzésen veszítettek zsinórban. Supka Attila szakmai igazgató döntései nyomán a játékosok közül Bognár Zsolt csapatkapitánynak és Bali Péternek távoznia kellett. Csiszár Ákos ügyvezető igazgató akkoriban felajánlotta a lemondását, de végül vezető maradt. Supka Attila továbbra is élvezte a tulajdonosi kör bizalmát.

Tavasszal váltakozóan szerepelt a soproni csapat, végül a tizedik helyen végzett és biztosan benn maradt az NB II-ben.

Idén márciusban folytatódott a játékoskeret átalakulása, Nyilasi Bálint kérte szerződése felbontását és távozott Sopronból.



Ahogy már a Kisalföldben közöltük, a bajnokság után az első jelentősebb változást Németh Zoltán vezetőedző távozása jelenti, aki 2014. július 1-jével a Győri ETO FC-hez szerződik és a klub utánpótlás-nevelésében kap szerepet.

Elhagyta már az SVSE-t a futballisták közül Balázs Richárd, biztos, hogy távozik Faggyas Milán és valószínű, Dénes Zsolt kapus is. A kölcsönszerződés lejártával visszatér korábbi klubjához Czár Richárd, Németh László, Erdélyi László és Heffler Norbert.

A klubtól kapott hírek szerint az élő szerződéssel rendelkező Sifter Tamás, Deme Imre, Varga Gábor és Szabó Zsolt játékára nem számít a jövőben Supka Attila, a klubvezetés viszont nem szeretné, ha ezen futballisták mindegyike elhagyná Sopront.

– Sifter Tamás és Deme Imre mindenképpen marad az SVSE-nél – fogalmazott határozottan Csiszár Ákos, a klub ügyvezetője. – Varga Gáborért ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor elmehet, Szabó Zsolt pedig akkor, ha talál magának új csapatot. Örömteli, hogy öt fiatal játékos, Pető Benjamin, Tóth Olivér, Keresztes Szilárd, Soós Áron és Mészáros Márk szerződést kap a felnőttcsapatnál.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NHL: New York-i győzelmével a végső siker küszöbén a Los Angeles

A vendég Los Angeles Kings 3-0-ra nyert New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa döntőjének harmadik mérkőzésén. Tovább olvasom