Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Huszonkét évesen a világ tetején

Kajak-kenu - A győri Graboplast VSE kajakosa, Nagy Péter élete első felnőtt-világbajnokságán aranyérmes lett. A szintén győri Csay Renáta két ezüstérmet szerzett a portugáliai maraton-világbajnokságon.
A magyar felnőttválogatott két arany- és két ezüstérmet, az U23-as csapat egy harmadik helyet, az ifjúsági válogatott pedig két első, egy második és egy harmadik helyet szerzett a portugáliai Crestumában rendezett maraton-vb-n. A legfiatalabbaknál a Vasbányai Henrik, Braun Benedek kenu páros második lett, ám utólag kizárták az egységet a szervezők.

Győri szempontból is sikeres volt a verseny, hiszen Nagy Péter újoncként lett aranyérmes a felnőtt kenupárosok mezőnyében, Csay Renáta egyesben és Faldum Berenikével párosban is ezüstérmes lett. Az ifiknél párosban Farkasdi Ramóna Georgopoulou Alexandra oldalán második, a kenus Dóczé Ádám pedig egyesben harmadik lett.

Nem sikerült viszont túl jól a vb Salga Istvánnak, aki egyesben kilencedik, klubtársával, Péter Kristóffal alkotta kajak párosuk pedig csak 20. lett.


Nagy Péter örül, hogy méltón helyettesítette az eltiltott Györe Attilát.
Nagy Péter örül, hogy méltón helyettesítette az eltiltott Györe Attilát.



Beugróként lett aranyérmes

Nagy Péter egészen a múlt hét közepéig úgy készült, hogy egyesben indul majd a vb-n, ám a tízszeres világbajnok Györe Attilát a nemzetközi szövetség eltiltotta, így a győri fiatalember lett Csabai Edvin párja a kenu párosok versenyén. A felnőttek között újonc Nagy Péter – aki egyébként a válogatón elért eredményével érdemelte ki, hogy beugorhatott Györe helyére – azonban nem illetődött meg, s az utolsó pillanatban összeállt duó világbajnok lett.

Csak egy sört ivott

„Nagyon boldog vagyok, álmomban sem hittem, hogy sikerül nyerni életem első felnőtt-világbajnokságán. Végig transzban lapátoltam, elvégre nem akármilyen klasszissal térdelhettem egy hajóban, ráadásul mindezt huszonkét évesen. Nagyon jól sikerült a rajtunk, az elején vezettük az élbolyt, a német és a spanyol egység jött még el velünk. Ők aztán jól elvoltak egymással, a németek beborultak, az egyik spanyolnak a feje vérzett, mi viszont mentük a saját tempónkat. A negyedik kör után leráztunk mindenkit, s az utolsó két körben már nagy fölénnyel vezettünk, s jó négyszáz métert vertünk a másodikra. Örülök, hogy nem vallottam szégyent, s helyettesíteni tudtam Györe Attilát" – mondta az újdonsült világbajnok, aki hozzátette: mindössze egy sört ivott az aranyéremre, az igazi ünneplés majd itthon lesz.

„Nagyon kemény szezonon vagyunk túl, Világkupával, EB-
vel, világbajnoksággal. Lazításra egész évben nem volt idő, ám most két-három hét pihenő következik, ezalatt lesz mód megünnepelni a világbajnoki címet"
– mondta Nagy Péter.

Hajszálra az aranytól

Csay Renátát egyesben és párosban Faldum Bereniké oldalán is csak egy hajszál választotta el a végső sikertől: mindkét számban egy másodperc különbséggel lett második.

Olvasóink írták

  • 1. kefefejű 2009. szeptember 21. 16:43
    „Nagy Péter győri kajakos, aki igazából kenus...
    De azért gratulálok!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopronban maradt a Krasznai-kupa

Kosárlabda - Az MKB-Euroleasing Sopron női gárdája megnyerte a Krasznai-kupát. A Göcsej-kupán a SEAT… Tovább olvasom