Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Honlap segíti a megyei amatőr sportot

Szabadidősport - Elkészült a megyei sportszövetségek egyesülésének honlapja. A www.megyeisport.hu honlap nyitóoldalán néhány mondatban bemutatkozik a szervezet, amely a megyei sportigazgatóság megszűntével együttműködési megállapodás révén kapta feladatait a megyei önkormányzattól.
Az egyesülés, amely 1993-ban alakult, közhasznú szervezetként koordinálja 26 megyei sportszövetség munkáját és szolgálja a megye sportját. Megkülönböztetett figyelmet fordít a családok, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportjára.

A honlap beindítása alkalmával Horváth Tibor, az egyesülés elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: remélik, ezáltal még hatékonyabban sikerül mindazokat bevonni a sportolásba, akik szabadidejüknek egy részét regenerációra, egészségük megóvására kívánják fordítani. Éppen ezért a honlapon azoknak a nevei és elérhetőségei is szerepelnek, akik a különböző sportágak megyei szövetségeit vezetik.

Horváth Tibor elnök hangsúlyozta: az egyesülés a sport és más jellegű rendezvények mellett továbbképzések, előadások szervezését is vállalja, s pályázatok elkészítésében is segítséget nyújt. Az évente szervezett tanfolyamokon pedig sportszakmai szakképesítés megszerzésére biztosítanak lehetőséget.
Az idén eddig sikeresnek mondható az egyesülés tevékenysége, hiszen a tervezett rendezvények mindegyikét nagy részvétel mellett bonyolították le. Ilyen volt Győrben a május végi gyárvárosi családi sportnap, a fogyatékossággal élők számára rendezett számos érdekes verseny, tornában a győri, megyei szintű edzőtábor, atlétikában a 10.000 méteres országos bajnokság, s vele együtt az 1500 méteres síkfutásban megrendezett hagyományos Kiss György-emlékverseny, vagy az evezésben ugyancsak hagyományosnak számító Mihálkovics Tivadar-emlékverseny.

Az elkövetkező időszakban ugyancsak számos érdekes rendezvény házigazdája lesz a megye. Szeptemberben az amatőr teniszezőket várják Győrben a 10. Pannako.hu nosztalgia-teniszparti elnevezésű családi versenyre. Közben beindul kézilabdában a megyei bajnokság férfi- és női csapatok számára egyaránt, s ha elég jelentkező lesz, teniszben is megrendezik a megyei csapatbajnokságot.

Szervezik a szeptember 14-én Budapesten esedékes testébresztő női mozgásfesztiválra a győri és környékbeliek részvételét. Tavaly megyénkből harmincan vettek részt a Millenáris parkban rendezett, ötven sportágat érintő rendezvényen, s minden esély megvan arra, hogy az idén még többen legyenek ott vidékünkről. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend az idén szeptember 20-án 14. alkalommal megrendezendő Sokorói Hegyifutás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kováts Viktor visszatért

Kosárlabda - Saját nevelésű játékos tért vissza a sÖrdögök csapatához. Kováts Viktor rutinjával is… Tovább olvasom