Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Győri ETO - Megszolgálta a bizalmat Völgyi Dániel

Az ETO FC magabiztos, 2–0-ás győzelmet aratott vasárnap Szombathelyen az élvonalbeli pontvadászatban.
Már-már a közelmúltbeli önmagát idézve játszott és nyert hétvégén az ETO FC Szombathelyen. A győriek második találatát az öt mérkőzés után ismét kezdőként pályára lépő Völgyi Dániel szerezte, méghozzá szögletből.

– Negyed órától eltekintve az ETO akarata érvényesült a mérkőzésen. Számított ekkora fölényre épp Szombathelyen?

– Bevallom, a meccs előtt nem. Persze tudtuk, hogy új edző irányítja majd a hazai csapatot, s ez akár lendületet is adhatott volna a szombathelyieknek, de úgy fest, ez sem tudta igazából felpörgetni őket.
Ahogy elkezdődött a mérkőzés, már éreztem, hogy nem lesz gond. Mi irányítottunk, s főleg az első félidőben volt sokkal többet nálunk a labda, ráadásul lőttünk két gólt is. A szünet után tényleg volt egy jobb időszaka a Haladásnak, de ez nem tartott sokáig, meg tudtuk őrizni az előnyünket, s ami még nagyon fontos, nem kaptunk gólt.

– Viszonylag hosszú idő után került vissza a kezdőcsapatba.

– Valóban sokáig nem voltam bajnokin kezdő, de ahogy a szünetben a televízióban is elmondtam, nagyon sokat tettem érte, dolgoztam közben, hogy végre újra az legyek. Nagyon örültem, amikor szombaton kiderült, hogy újra a kezdőben leszek, s aztán persze annak is, hogy sikerült bebizonyítanom, ott is a helyem.

– Pedig akár fordulópont is lehetett volna a pályafutásában az a fegyelmezetlenség, ami után még márciusban kirakták az élvonalbeli keretből. (Völgyi az év elején megszegte a klub házirendjét – a pletykák szerint késő éjszakáig bulizott –, ezért határozatlan ideig az NB III-as csapat edzésein kellett részt vennie – a szerk.)

– Úgy vélem, annak a hibának nem volt köze a mostani kimaradásomhoz. Én kezdtem a szezonban, s a Dunaújváros elleni meccs után kerültem ki a kezdőből. Marko Dinjar kapott utána bizalmat és lehetőséget, amit profiként el kellett hogy fogadjak és így is tettem.

– Visszatérve a szombathelyi mérkőzésre, a szünetben azt is elmondta, nem volt tudatos, ahogy a szögletet kapura csavarta.

– Annyira nem, hogy magam is meglepődtem, amikor a kapuba pattant a labda. Beadásnak szántam a lövést, s remélem, nem szúrnak le emiatt, végül is gól lett belőle. Lehet, hogy furcsa, amúgy a gólpassznak jobban örültem. Ezek azok a váratlan pluszok, amiket védőként várnak tőlem.

– A hétvégén a DVTK lesz az ETO ellenfele. Mit gondol, ott lesz a kezdőben?

– Természetesen bízom benne, ahogy abban is, ha ott leszek, a szombathelyihez hasonló lesz a teljesítményem. Addig is azonban lesz még egy fontos meccsünk. Szerdán Gyirmóton kell továbbjutnunk a Magyar Kupában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősport - Siker után lesz folytatás

Nagy sikerrel rendezték meg a négy selejtezőből és egy döntőből álló nemzetközi erősember-versenyt,… Tovább olvasom