Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Gyalázat: tömegverekedéssel zárult az ETO-Videoton mérkőzés

Balkán a győri stadionban: a fehérvári játékosok nem tudták megemészteni a vereséget: a bírót 20-25 biztonságinak kellett védenie a meccs lefújása után. Az ETO 3-2-es összesítéssel továbbjutott. Videó a balhéról.


Ide kattintva tekinthetik meg az Nso.hu felvételét a botrányos végjátékról!


Videó: YouTube


A meccs lefújása után a vendégek kispadjáról többen, illetve a pályán lévő Videoton-játékosok is rárontottak a bíróra, de tettlegességig nem fajult a tömegjelenet. A játékvezetőt végül legalább húsz biztonsági ember kísérte le a pályáról. José Gomes a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is szóba hozta az esetet, arra panaszkodott, hogy a biztonságiak - szerinte indokolatlanul - lökdösték a játékosait.

Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója erre azt mondta, a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.

A rendőrség - amelynek az incidens során nem kellett beavatkoznia - tanulmányozni fogja a mérkőzés ideje alatt a stadionban készült videófelvételeket, ezt követően dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben. Erről Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatott.

Gyalázat: tömegverekedéssel zárult az ETO-Videoton mérkőzés - fotók: Bertleff András

Parázs hangulatú mérkőzésen 2-1-re nyert a Videoton együttese Győrött, de összesítésben 3-2-vel a győriek jutottak tovább a Magyar Kupa döntőjébe.

Lefújás után a vendégek játékosai és az egész stáb is a bírón kérte számon a vereséget! A rendezők igyekeztek közbe avatkozni, ám a kedélyek továbbra sem csillapodtak le, sőt lökdösődés alakult ki. Pontosan nem lehetett látni mi történt, de Torghelle és Vinicius volt a leghevesebb a székesfehérváriaknál, igaz egy-két biztonsági embert sem kellett félteni az esetnél.

Scubert Tamás, az ETO biztonsági igazgatója: "Felelőtlenség lenne ha ilyenkor bármilyen konklúziót levonnánk. Ilyenkor a biztonságiak nem maguktól mennek a pályára, a szövetség ellenőre kért több rendezőt a pályára a játékvezető megvédésére. Kielemezzük a felvételeket, az MLSZ biztonsági vezetőjének jelenteni fogom az eseményeket.


Győri ETO FC – Videoton FC 1-2 (0-2)
ETO Park, 3400 néző. Vezette: Szilasi (Márkus, Varga G.)

ETO: Molnár P. - Svec, Had, Djordjevic, Dinjar – Kamber – Pilibaitis, Nicorec (Lipták, 63.) – Dudás (Strestík 52.), Kink, Koltai (Andric, 59.). Vezetőedző: Pintér Attila.

Videoton: Bozovic – Brachi, Juhász, Caneira, Szolnoki – Gomes, Mitrovic – Alvarez, Kovács I. (Torghelle, 59.), Gyurcsó (Paraiba, 74.) – Nikolic (Vinicius, 76.). José Gomes.

Gólszerző: Kovács I. (58.), Brachi (74. - tizenegyesből), Kink (90.)

Kiállítás: Juhász (75.)

Sárga lap: Kink (22.), Strestík (63.), Molnár P. (95.), illetve Mitrovic (17.), Juhász (56., 75.)


Pintér Attila: - Nagyon örülök, ez nagy dolog a klub életében. Gratulálok a játékosoknak, számos olyan labdarúgó játszott, aki korábban kevesebb lehetőséget kapott. Nagyon fegyelmezetten játszottunk, higgadtak maradunk 2-0-ás Videoton vezetésnél is. Nagy öröm, ha egy olyan játékos lő gólt, aki a mérkőzésen nem nyújtott olyan jó teljesítményt, mert hittem benne végig. Nem szeretnék bármit mondani a tizenegyesről, meg kell néznem a felvételeket. Teljesen mindegy a véleményem, a játékvezető így döntött, a lényeg, hogy bejutottunk a döntőbe.

José Gomes: - Azt terveztük, hogy megpróbáljuk beszorítani a Győrt és minél több helyzetet alakítunk ki. Az első félidőben is voltak lehetőségeink, irányítottuk a mérkőzést, de gólt nem sikerült szereznünk.

A folytatásban próbáltam változtatni Torghelle beállásával, sikerült két gólt lőnünk, majd következett Juhász kiállítása. A saját felvételünk alapján nem láttam a jogosságot. Sokan gondolhatták azt, hogy beállunk védekezni és hosszabbításra játszunk, de ennek ellenére is gólt akartunk szereznünk. Az ETO találata érdekes szituációból született, a bíró visszafújt egy szabadrúgást, így a győriek egy kontratámadás végén találtak a kapuba.

Mérkőzés után természetes, hogy a vesztes csapat reklamál a bíróknak. Meg kell néznünk ezt a szituációt, ezt a veszélyes helyzetet. A biztonságiak lökdösték a játékosaimat, ilyen nem fordulhatna elő.

Egy meccs hevében az természetes, hogy a játékosok reklamálnak, ez a futball része. Az is, hogy számos játékos számon kér a játékvezetőtől verbálisan egy-két szituációt. Amikor megérkeztek a biztonságiak, minden ok nélkül elkezdték lökdösni a játékosaimat. Ha egy futballista valamit tesz a játékvezető ellen, azt a szövetségben megbüntethetik, de akik ma lökdösték a játékosaimat, őket nem tudjuk azonosítani. Ez egy rossz üzenet a mai magyar labdarúgásnak. A mai esetből tanulni kell, meg kell előzni ilyen szituációkat.


Összefoglaló a mérkőzésről:

A székesfehérvári mérkőzéshez képest hat poszton változtatott kezdőcsapatán Pintér Attila, az ETO vezetőedzője. Hosszú idő után a kapuban Molnár Péter kezdett, de Nicorec és Had is a bizalmat kapott az elődöntő második összecsapásán.

A mérkőzés elején a vendégek birtokolták többet a labdát és irányítottak a mérkőzésen, hiszen az első találkozón 2-0-ás vereséget szenvedtek hazai pályán. A zöld-fehérek igyekeztek nem kinyílni, főként a gyors ellentámadásokban bíztak, de komolyabb lehetőséget nem tudtak kidolgozni.

A folytatásban felélénkült a találkozó, a győri védelem hibái miatt többször is veszélyeztetett a Videoton, ám a győrieknél Dudás szabadrúgása is kevéssel ment el a kapu felett. A legnagyobb lehetőség a zöld-fehérek előtt adódott. A találkozó 33. percében Mitrovic eladott labdája után Kink egyedül törhetett kapura, de óriási helyzetben flegmán a kapu bal oldala mellé lőtt.

Szünet után nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a vendégek, Alvarez többször is elfutott a jobb oldalon, de rendre tisztázni tudtak a győri védők. A mérkőzés 58. percében Mitrovic remek kiugratása után Kovács szerezte meg a vezetést a vendégeknek.

A találkozó 65. percében szomorú esemény zajlott a pályán. Nikolic ütközött Haddal a tizenhatos vonalánál, ami után a vendégek játékosa elájult. Mentőautó érkezett a pályára és gyorsan ápolni kezdték a támadót, akit agyrázkódás gyanújával bevittek a kórházba.

Nem egészen tíz perc elteltével kétgólosra növelte előnyét a Videoton. Alverez bal oldali beadása Gyurcsó felé szállt, akit Dinjar rántott le a tizenhatoson belül. A labda mögé Brachi állt, aki laposan lőtt a kapu jobb oldalába.

A parázs hangulatú második félidőben kissé elszabadultak az indulatok, Djordjevic lekönyököléséért Juhász második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott, így emberhátrányba kerültek a vendégek.

A hosszabbításban egy gyors győri ellentámadás végén az egész mérkőzésen gyenge teljesítményt nyújtó Kink szemfülest gólt szerzett. A vendégek játékosai a hosszún érkező Strestík felé helyezkedtek Bozoviccal együtt, így az észt támadó kihasználta a lehetőséget és 14 méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

Kink góljával már az ETO állt továbbjutásra, de a vendégek nem adták fel és a találkozó 95. percében Torghelle közeli fejesénél Molnár védett óriási bravúrral.

További gól nem született, így összesítésben 3-2-vel a győriek jutottak a Magyar Kupa fináléjába.


Online közvetítés

Lefújás után a vendégek játékosai és az egész stáb is a bírón kérte számon a vereséget! A rendezők igyekeztek közbe avatkozni, ám a kedélyek továbbra sem csillapodtak le, sőt verekedés tört ki. Pontosan nem lehetett látni mi történt, de Torghelle és Vinicius is ököllel támadt a hazai rendezőkre.

Vége a találkozónak!

95.p. Molnár kapott sárga lapot időhúzásért.

94.p. Paraiba jobb oldali beadása után Torghelle fejelt 5 méterről a kapu jobb alsó sarka felé, de Molnár hatalmas bravúrral mentett.

92.p. Góóóóóóóól! Dinjar indította a bal oldalon elfutó Kinket, aki éles szögből 14 méterről lőtt a kapu jobb oldalába. 1-2

Öt perc hosszabbítást jelzett a játékvezető!

88.p. Dinjar bal oldali beadása Strestík felé szállt, de Vinicius mentett a győri támadó elől.

80.p. A tíz emberrel játszó Videoton veszélyesebben játszik, de újabb helyzetet nem sikerült kidolgozniuk.

75.p. Juhász lekönyökölte Djordjevicet, amiért a játékvezető jogosan sárga lapot adott a védőnek. Második lapja miatt a kiállítás sorsára jutott Juhász.

74.p. Gyurcsó helyére Paraiba érkezett a pályára.

73.p. Alverez bal oldali beadása Gyurcsó felé szállt, akit Dinjar rántott le a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé Brachi állt, aki laposan lőtt a kapu jobb oldalába. 0-2

77.p. Az elájult Nikolic helyett Vinicius folytatja a pályán.

65.p. Sajnos szomorú esemény zajlik a pályán. Nikolic ütközött Haddal a tizenhatos vonalánál, ami után a vendégek játékosa elájult. Mentőautó érkezett a pályára és gyorsan ápolni kezdték a támadót, akit agyrázkódás gyanújával bevittek a kórházba.

Nikolicot a mentőnek kellett elvinnie. Jobbulást kívánunk a fehérvári játékosnak!
Nikolicot a mentőnek kellett elvinnie. Jobbulást kívánunk a fehérvári játékosnak!


63.p. Strestík kapott sárga lapot Gyurcsó lerántásáért.

63.p. Nicorecet Lipták váltotta az ETO-ban.

59.p. A gólszerző Kovács I. helyére Torghelle érkezett a pályára, míg a győrieknél Koltait Andric váltotta.

58.p. Vezet a Videoton! Mitrovic ugratta ki remek ütemben Kovácsot, aki 12 méterről lőtt a kapu jobb oldalába. 0-1

56.p. Juhász kapott sárga lapot, a kirobbanó Kamberrel szemben szabálytalankodott.

54.p. Kamber jobbról ívelt keresztbe Koltaihoz, aki a levételt követően jobb lábbal lőtt 18 méterről, de a próbákozása Brachi lábáról szögletre pattant. 

   
52.p. Dudás helyére Strestík érkezett a győrieknél.
   
51.p. Brachi jobb oldali beadása után Nicorec fejelt 6 méterről a gólvonalon álló Molnár kezébe.

49.p. Ismét Alvarez iramodott meg a jobb oldalon, ezúttal laposan gurított középre az érkező támadók felé, ezúttal Djordjevic mentett.
   
47.p. Alverez futott el a jobb oldalon, majd adott középre az érkező Nikolic felé, de Molnár közbe avatkozott és a mezőnybe öklözte a labdát.
   
46.p. Elkezdődött a második félidő, egyik vezetőedző sem cserélt a szünetben.
       
Az első játékrészben a vendégek alakítottak ki több helyzetet, de a legnagyobb lehetőség Kink előtt adódott, aki órási helyzetben flegmán mellé lőtt.

Vége az első félidőnek!
   
38.p. Alvarez jobb oldali szöglete után Juhász fejelt a kapu jobb alsó sarka felé, de Molnár bravúrral védett.
   
33.p. Mitrovic óráis hibája után Kink vezethette egyedül kapura a labdát, aki hatalmas helyzetben 12 méterről bal lábbal lőtt flegmán a kapu mellé.
   
32.p. Gomes passza után Caneira nagy erővel eleresztett lövését Svec blokkolta.
   
25.p. Brachi jobb oldali beadásáról Alvarez és Nikolic is centikkel maradt le. Amennyiben elérik a labdát könnyen lőhettek volna a győri kapuba.
   
24.p. Kamber indítása után Koltai cselezett balról középre, majd szépen tekert jobb lábbal a kapu jobb oldala mellé.
   
23.p. Kink kapott sárga lapot. Nem engedte elvégezni a szabadrúgást.

22.p. Djordjevic hibája után Nikolic lőtt jobb lábbal kevéssel a jobb felső mellé.
       
18.p. A megítélt szabadrúgást Dudás vállalta el, aki 25 méterről jobb lábbal kevéssel lőtt a kapu fölé.
   
17.p. Mitrovic kapott sárga lapot Nicorec lerántásáért.
   
15.p. Brachi jobb oldali beadása veszélyesen tekeredett Nikolic felé, Djordjevic időben fejjel szögletre mentett.
   
13.p. Nikolic lőtt 18 méterről laposan a kapu közepe felé, de Molnár biztosan fogta a labdát.
                   
7.p. Az első percekben főként mezőnyjáték zajlott, amelyen a vendégek birtokolták többet a labdát. Egyik kapu sem forgott veszélyben.

1.p. A vendégek kezdték a találkozót.

Győri ETO FC – Videoton FC

ETO: Molnár P. - Svec, Had, Djordjevic, Dinjar – Kamber – Pilibaitis, Nicorec – Koltai, Dudás, Kink. Vezetőedző: Pintér Attila.
Csere: Stevanovic (k), Kronaveter, Lipták, Pátkai, Andric, Strestík, Tokody.

Videoton: Bozovic – Brachi, Juhász, Caneira, Szolnoki – Gomes, Kovács I., Mitrovic – Gyurcsó, Nikolic, Alvarez. José Gomes.
Csere: Tujvel (k), Vinivius, Rodrigues, Szekeres, Dos Santos, Tóth B., Torghelle.
  


Előzetes

Ehhez minden előjel adott, hiszen az elődöntő első összecsapását jó játékkal 2–0-ra nyerte az ETO Székesfehérváron, így magabiztos előny birtokában fogadhatja ma ellenfelét.

Minden más csapattal szemben nyugodtságra adna okot egy ilyen előny, egyetlen kivétel talán éppen a Videoton. Az egyik legerősebb játékoskerettel rendelkező fehérvári gárda ellen így sem lehet biztosra menni, hiszen a Vidi nyilván javítani szeretne a hazai kudarc után.

Mindezzel együtt aggodalomra semmi ok az ETO-nál, hiszen a zöld- fehérek játékoskerete is nagyon erős, a bajnokságbeli sikerek és a kupában elért fehérvári kétgólos győzelem kellő önbizalmat adhat a Pintér-legénységnek a mai összecsapásra.

Nemcsak a csapatra, hanem az ETO szurkolóira is kemény napok várnak, hiszen ma és vasárnap is jelentős létszámú rajongótáborral kell majd felvenniük a versenyt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentő az ETO stadionban: kórházba szállították a fehérvári játékost

A második játékrész közepén Nikolic a földön maradt egy párharc után. A Videoton játékosát kórházba… Tovább olvasom