Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Futsal: elkezdi a rájátszást a Duna Takarék ETO

Már a hétfői rájátszás jegyében tartott sajtótájékoztatót az alapszakaszgyőztes győri Duna Takarék ETO vezetősége.
Ezen Horváth Cs. Attila, a klub társadalmi elnöke kiemelte, hiába lett első a csapat, nem ülhetnek a babérjaikon. A rájátszás speciális szakasza a bajnokságnak, s továbbra sem hiányozhat a koncentráció. A pontvadászat első négy csapata játszhat a bajnoki címért, az első győriek a negyedik Cső-Montage-on keresztül juthatnak a fináléba. Hétfőn este hétkor Győrben azt az Üllőt fogadja a zöld-fehér csapat, amelyet előbb a Magyar Kupában, majd idegenben is legyőzött. Sok idő nem marad a pihenésre, csütörtökön lesz a második találkozó, amely után – mivel két győzelemig tart az elődöntő – remélhetőleg nem lesz következő összecsapás a Cső-Montage együttesével.

„Számítunk a közönségre, remélem, hétfőn sokan kilátogatnak a Magvassyba, erre a nagyon fontos és minden bizonnyal látványos, izgalmas találkozóra. A belépés ingyenes lesz, a sorszámozott műsorfüzettel – amely belépőjegyként is funkcionál – szokás szerint értékes ajándékokhoz juthatnak a szurkolók. A csütörtöki mérkőzésre pedig buszt vagy buszokat indítunk Üllőre, hogy minél többen buzdíthassák idegenben is a csapatot. A hibátlan tavasz feljogosít bennünket, hogy esélyesként lépjünk pályára mindkét mérkőzésen."

A buszok a tervek szerint csütörtök 16.30 órakor indulnak a győri sportcsarnoktól, az utazás költségeit a klub állja, jelentkezni a 70/316-3397-es telefonszámon lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntős a SMAFC-NYME

A SMAFC-NYME az elődöntőben a Vasas-Csata együttesén jutott túl. Tovább olvasom