Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Futsal - Féltávnál jó úton a listavezető

Bár ehhez a rivális Berettyóújfalu többszöri botlása is kellett, jó pozícióban, az élről várhatja a tavaszi folytatást az élvonalbeli futsalbajnokságban szereplő Rába ETO.
Nem panaszkodhatnak a zöld-fehérek szurkolói, a Rába ETO jó szezont produkált, s kis szerencsével az első helyen áll az NB I-es bajnokságban.

Pedig nagy volt a mozgás a játékoskeretben: Fabio, Carlitos, Carlinho, Alvarito és Peczár távozott; Palomeque, Solano, Noé, Tóth Gy., Hegyesi, Dürgő és Gorjánácz érkezett a Rába-partiakhoz. A tavaly „csak" ezüstéremig jutó együttes élén is változás történt. A spanyol David Madridot honfitársa, Jordi Illa váltotta a kispadon, aki rögtön egy szép sikerrel mutatkozott be: a győriek megnyerték a bécsi Mitrópa-kupát.

„Természetesen tisztában voltam vele, hogy Győrött csupán a bajnoki cím megszerzése az egyetlen elfogadható eredmény. Az új stábbal, a megváltozott kerettel, új motivációval vághattunk neki a szezonnak – kezdte értékelését Jordi Illa vezetőedző, aki a futsalcsapat irányítása mellett a nagypályás ETO-nál erőnléti trénerként is tevékenykedik. – Mivel a sportágban már Dunakeszin is dolgoztam, ismertem a győri csapat nagyját, szinte egy kész együttest kaptam kézhez, erős keret jött össze. Jól is kezdődött a szezon, megnyertük a bécsi tornát, amit azonban amolyan felkészülésnek tekintettem."

Az első komolyabb megmérettetés a Szuperkupa volt, amelyen Lódiék rendkívül magabiztosan ütötték ki 6–2-re saját otthonában a nagy rivális Berettyóújfalut.

Három sima győzelemmel kezdődött aztán a pontvadászat, majd hazai pályán a Berettyóújfalu ellen egy 2–2-es döntetlen következett. A győriek az utolsó másodpercben egyenlítettek. Újabb négy magabiztos győzelem után meglepő volt az újabb döntetlen az Aramis ellen, s bár ezután rangadót nyert Veszprémben, december elején Berettyóújfalun elszenvedte első vereségét (0–2) az együttes. Igaz, ez volt az a mérkőzés, amelyen még az ellenfél edzője is elismerte, szinte az egész meccset végigtámadó ETO elleni sikerükhöz óriási szerencse kellett.

„Valóban néha hadilábon álltunk Fortunával és többször sérülések is hátráltattak bennünket. Voltak nagyon szép mérkőzéseink, kivétel talán a budaörsi, ahol külső tényezők is befolyásolták a teljesítményünket. A nagy rivális elleni rangadót ugyan elbuktuk, de e miatt a mérkőzés miatt nem tudom a játékosaimat hibáztatni."

A pontvesztések ellenére is első maradt az ETO, hiszen a Berettyóújfalu kikapott aztán az Aramistól, s csupán döntetlent játszott a Dunaújvárossal.

„Nem aggódtam azon, hányadik helyen telelünk, az elsőségről nem az alapszakasz, hanem a rájátszás dönt. Másra nem is gondolhatunk, vissza kell szereznünk a bajnoki címet, ezért kell dolgoznunk. Büszke vagyok a szezonra, jó úton járunk, több fiatalt is sikerült a csapatba építeni, s várhatóan télen erősíteni is tudunk. Ami gond lehet, még most sem tudni pontosan, milyen rendszerű lesz a rájátszás, nem értem, miért kell ezen évente változtatni."

Nem jutott a fináléba a női csapat

Bár az első mérkőzésen egygólos előnyt szerzett idegenben, hazai pályán ötgólos vereséget szenvedett, így nem jutott a Magyar Kupa fináléjába az Árkád-ETO női futsalcsapata.

Árkád-ETO–Hajdúböszörményi TE 4–9 (1–2)
Győr, női Magyar Kupa-elődöntő, 2. mérkőzés. V.: Wittner, Strumpf.
ETO: Oláh – Szórádi, Demeter, Újvári, Vígh R. Cs.: Pádár, Jakab R., Kaján, Nagy L., Diószegi, András, Csuti, Bocsárdi. Edző: Molnár Attila.
Gsz.: Vígh R. (14., 33.), Demeter (22.), Újvári (39.), ill. Benkő M. (5.), Vágó F. (18., 25., 25., 34.), Tóth G. (23., 32.), Nagy Á. (36.), Halászi K. (40.).

Továbbjutott a Hajdúböszörmény 12–8-as összesítéssel.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tamires Morena, egy brazil fiatal is az Audi ETO-ban folytatja

A BL-címvédőnél folytatja pályafutását a 20 éves Tamires Morena, aki eddig hazájában, a Concórdia… Tovább olvasom