Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

Fertődi király a gólkirályok között

Ötvenegy góllal a megyei III. osztály gólkirálya lett a Fertődben játszó Herbszt Róbert. A labdarúgó a Fertőszéplak ellen talált be a kapuba a legtöbbször: szám szerint nyolcszor.

A megyei III. osztályban – de az egész megyét tekintve is, bár még pár meccs hátravan, ám gyakorlatilag lehetetlenség utolérni a támadót – a legtöbb gólt szerezte Herbszt Róbert a most befejeződött szezonban. Az MLSZ adatbankja szerint 21 mérkőzésen 51-szer talált az ellenfél kapujába.

Herbszt Róbert csapata góljainak felét szerezte.
Herbszt Róbert csapata góljainak felét szerezte.


Ennyi góllal segítette a Deák Étterem Soproni csoportban a harmadik helyhez csapatát, a Fertődöt. Ez egyébként a gárda összes lőtt góljának a fele.

– Gyerekként kezdtem focizni, volt, hogy magasabb osztályban is játszottam – mondja Herbszt Róbert, aki nyomozóként dolgozik, emellett Fertődön edzőként is tevékenykedik.

– Ott azonban védőként kellett szerepelnem, ami nem tetszett annyira, ezért inkább visszatértem a Fertődbe támadónak.
A 21 mérkőzésen az 51 gól már önmagában szép eredmény, de a focista számára a legemlékezetesebb talán a Fertőszéplak elleni 11–1-re megnyert találkozó, ahol összesen nyolcszor volt eredményes.

Olvasóink írták

  • 1. ixor69 2013. június 21. 15:04
    „Gratulálok,de megyei másodosztályban is van gólkirály BENDES MARTIN 54 GÓL”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltört David Luiz orra

Orrcsonttörést állapítottak meg David Luiznál, a Konföderációs Kupán házigazda brazil válogatott… Tovább olvasom