Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

ETO-SZESE kézilabda - Fény az alagút végén

Talpon maradt a győri férficsapat, igaz, volt a nyáron olyan időszak, amikor kétséges volt az élvonalba csupán átszállójegyet váltó csapat jövője.
A Széchenyi-egyetemmel közösen végül összejött az NB I/B-s induláshoz a feltétel, így Rosta Miklós bizakodva várhatja a szeptember közepén rajtoló bajnokságot. Addig azért még lesz munkája az edzőnek a csapattal, de az mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy van fény az alagút végén.

„Nehéz időszak van mögöttünk, annyira ezzel nem szeretnék már foglalkozni – kezdte Rosta Miklós vezetőedző.

– Azt azért elmondanám, hogy mi vagyunk a szituációért a leginkább felelősek, hiszen nem tudtunk annyi pontot szerezni, ami bentmaradást ért, de azért a szövetség huzavonája sem segítette a dolgainkat. A lényeg azonban, hogy van mintegy félezer gyerek a győri utánpótlásban, őket semmiképpen nem szerettük volna szélnek ereszteni, hiszen az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy ami pár szezonnal ezelőtt végleg szétesett, most újra felépüljön."

Mindez pedig egyértelműen azt feltételezi, hogy legyen felnőttcsapat, ahova a tehetséges fiatalok eljuthatnak.

A tavalyi felnőttcsapatból Kalmár László maradt hírmondónak a győri férfi kézilabdásoknál. Fotó: ETO-SZESE
A tavalyi felnőttcsapatból Kalmár László maradt hírmondónak a győri férfi kézilabdásoknál. Fotó: ETO-SZESE


„Egyértelműen ez a cél, bár most szűkebb esztendők várnak ránk. A lélegeztetőgépről lekerültünk, de ahhoz, hogy teljesen felépüljünk, ezt az évet még mindenképpen túl kell valahogy élnünk, vagyis idén nem tűzünk ki mást a csapat elé, mint azt, hogy maradjon bent az NB I/B-ben. A tavaly itt szerepelt fiatalok már rutinosabbak, emellett pedig jött néhány tapasztaltabb kézilabdázó is, így visszatért hozzánk Nagy Dávid és Bella Viktor, a tavalyi csapatból maradt Kalmár László, érkezett az orosz átlövő, Dmitrij Petrenko, aki az Audi-ETO-ban szereplő Anna Szen férje, s korábban a Krasznodarral a nemzetközi porondon is játszott. Neki mind támadásban, mind védekezésben kulcsszerepet szánok. Erősítést jelenthet a két balkezes is, Zsigmond Ádám és Papp Márk. Előbbi átlövő, s korábban megfordult Csurgón és Mezőkövesden. Egy komolyabb sérülésből épült fel, itt folytatja tanulmányait, így került képbe nálunk.

Utóbbi játékos szélső, ő csapattársam is volt Mezőkövesden, emellett tanári diplomával rendelkezik, s a magánélete hozta Győrbe. Belőlük kell egy ütőképes csapatot gyúrni, jó úton haladunk, de még kemény munka vár ránk" – tette hozzá Rosta Miklós.

Az mindenesetre biztató, hogy a közelmúltban rendezett Cell-kupán igen eredményesen szerepelt a csapat, többek között a Várpalotát is megelőzve a második helyen végzett, s szoros meccset játszott a Balatonfüreddel is. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi kupa: Győrött Messiék utódai

Negyedik alkalommal rendezik meg jövő hétvégén Győrött az Audi-kupát. Tovább olvasom