Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Eladó a Manchester United

Malcolm Glazer amerikai befektető 650 millió fontos ajánlatot készül tenni a Manchester United brit futballklub megvételére. Az üzletember jelenleg 19,17 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az egykor szebb napokat látott klubban.
Mehmet Dalmann, Glazer személyi bankára a BBC-nek elmondta, hogy az üzletember mindenképpen meg akarja szerezni a klubot. Ez történhet részvényvásárlás útján, de akár az igazgatótanács és a menedzsment feletti irányítás átvételével is.

Glazer eddig mintegy 140 millió fontot költött részvényvásárlásra és a legutóbbi - múlt havi - ilyen akciójával a klub második legnagyobb részvényesévé lépett elő, az ír befektető páros John Magnier és JP McManus után. Utóbbiak összesen 28,9 százalékot birtokolnak a klubban.

Egyes információk szerint amennyiben Glazernek sikerül megszereznie a klub többségi tulajdonát, jelentős összegeket fordítana játékosok vásárlására, illetve Alex Ferguson menedzser szerződésének meghosszabbítására. Az üzletember ugyanakkor a klub részvényeinek tőzsdei kivezetésén is gondolkodik, ami várhatóan nagy ellenállásba ütközik majd a papírok 18 százalékát birtokló szurkolók részéről.

A Manchester United 27,9 millió font adó előtti eredményt ért el a júliussal zárult üzleti évében, ami jelentősen elmarad az egy évvel azelőtti 39,3 millió fonttól. A folyó üzleti évben a csökkenő médiabevételek miatt összesen 14 millió fonttal esik vissza a klub várható bevétele - írja a BBC News Online.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A súlyos vereségbe makai is besegített

13. p: Bárányos ugratta ki a jobbszélen Sirát, a csatár az alapvonal közeléből… Tovább olvasom