Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Egervári elégedett az új védelemmel: jöhetnek a svédek

Egervári Sándor szövetségi kapitány elégedetten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott felforgatott védelmét a szerdai barátságos meccsen Izland felett aratott 4-0-ás győzelem után.
"Megfelelő válaszokat kaptam a védelem tengelyében kipróbált újonc Korcsmár Zsolttól és a számára új poszton, jobb hátvédként bevetett Varga Józseftől is. Mondhatni, hogy körvonalazódik magamban a svédek elleni kezdőcsapat, de három hét alatt több okból is változhat a helyzet" - mondta csütörtökön a szakvezető.

Egervári szerint Korcsmár "különösen jól játszott, végig magabiztos volt, míg Varga az első húsz perc idegeskedését leszámítva szintén helytállt".

A szakember azért vetett be új játékosokat a hátsó alakzatban, mert a soron következő, szeptember 2-án esedékes svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Juhász Roland és Vanczák Vilmos is eltiltott lesz, míg a jobboldali védő, Lázár Pál sérüléssel érkezett az együttes edzőtáborába.

Bogdán Ádám kapus teljesítményét szintén jónak értékelte, de megjegyezte, ezen a poszton különösen fontos az állandó játéklehetőség, s ez még nem adott a fiatal játékos esetében, így egyáltalán nem biztos, hogy ő áll majd a kapuban Svédország ellen is.

A magyar válogatott Izland ellen most nyert a legnagyobb különbséggel. A két csapat 10. találkozóján a hetedik magyar siker született, s az eddigi legnagyobb különbség 3-0 volt a két 1988-ban játszott meccsen.

A magyarok szeptember 2-án Svédországot fogadják a Puskás Ferenc Stadionban, majd négy nappal később Moldovában lépnek pályára Eb-selejtezőn.

"A stáb tagjai közül senki nem volt jelen a svédek Ukrajnában elért 1-0-ás győzelmén, de kapok majd beszámolót edzőkollégától, illetve DVD-n megkapom a meccs felvételét. Sok újdonságra nem számítok, hiszen igen rutinos, régóta együtt játszó együttesről van szó, amelyet már volt időnk megismerni, hiszen az elmúlt években sokszor találkoztunk egymással" - mondta Egervári.

Olvasóink írták

  • 2. Contar 2011. augusztus 11. 13:06
    „Gratula a csapatna, élveztem a mérkőzést!

    Off:
    A mérkőzés alatt jutott eszembe, hogy a szomszédos Ausztriával már milyen régen meccseztünk! Pedig valamikor nagy hagyománya volt, emlékem szerint már 150-nél is többször voltak ellenfelek. Mostanában meg nem sorsolnak egy csoportba bennünket se VB, se EB selejtezőkön. És a barátságos meccsek is elmaradnak. Mi lehet ennek az oka?”
  • 1. pozdorja 2011. augusztus 11. 12:45
    „Mindig ez van. Sikerül egy meccset nyerni valami amatőrökből álló csapat ellen, aztán már meg akarjuk reggelizni a világbajnokot is.
    A magas lóról le kellene szállni, mert onnan nagyot lehet huppanni az arcunkra...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bundabotrány: kizárták az Európa Ligából Szélesi csapatát

Az európai szövetség kizárta a labdarúgó Európa Ligából Szélesi Zoltán csapatát, a görög Voloszt. Tovább olvasom