Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 27°C Még több cikk.

Bekvalac állásába kerül a kudarc?

Labdarúgás - Elbukta a Magyar Kupa döntőjét a Győri ETO FC, hiába volt a nagy fogadkozás. Nem lenne meglepetés, ha nyáron komoly változások történnének a győri csapatnál.

Ezüstérmes lett a Magyar Kupában a Győri ETO FC, de úgy is fogalmazhatnánk: elbukta a zöld-fehér csapat a kupafinálét. Ez persze előfordul olykor egy-egy csapattal, ha éppen döntőt játszik, hiszen az ilyen finálékon mindig lesz egy győztes, no meg vesztes is.

A gond, hogyan veszítette el a két összecsapás előtt toronymagas esélyesnek kikiáltott győri gárda a döntőt a bajnokságban csetlő-botló Honvéddal szemben.

Az első találkozón kritikán aluli teljesítményt nyújtott, ráadásul egy szerencsétlen hiba miatt vereséget is szenvedett a győri együttes. Sokan bíztak abban, hogy még egyszer nem játszhat ilyen rosszul a csapat, s hiába Kispesten kellett futballozni, nem tűnt ledolgozhatatlannak a hátrány.

A remek hangulatú visszavágón – közel ezer győri szurkoló kísérte el a fővárosba a zöld-fehéreket – az akarattal talán már nem is volt nagy baj, az amúgy közepes játékot produkáló hazaiak mégis megtartották előnyüket, mert az ETO gyakorlatilag nagyobb helyzet – s ami még nagyobb gond, gól -nélkül hozta le a kilencven percet.

Bosszúsak lehetnek a csapat szurkolói, mert ilyen könnyen kijutni a nemzetközi porondra, nem tudni, mikor lesz újra lehetőség. Gyakorlatilag csak az MTK volt komoly ellenfél a sorozat fináléjáig, s a végső győzelemre esélyes csapatok is kiestek a döntőig. Ráadásul a kupa győztese, a Budapest Honvéd csupán a harmadik selejtezőkörben kell hogy bekapcsolódjon az új Európa Liga küzdelmeibe.

Bosszúsak lehetnek a győriek, mert hiába épül-szépül az új stadion, nincs csapatuk. Van helyette egy jó és kevésbé jó játékosokból álló alakulatuk, amely a legfontosabb mérkőzéseken mondott csütörtököt. A jónak kikiáltott, válogatott idegenlégiósokkal „megerősített" keretből a játékosok fele általában sérült, a másik fele meg helyenként pihen. Egy olyan szakvezetőjük, aki úgy fest, nem csupán a nyelvi akadályok miatt érteti meg nehezen magát a játékosokkal.

Bosszúsak lehetnek a győriek, mert ugyan hosszú veretlenségi sorozatot produkáltak a Soproni Ligában, nem mentek vele semmire. A tehetséges, netán még Győrhöz is kötődő fiatalok helyett, akik kétszer is legyőzték a végül ezüstérmes újpesti csapatot, a rutinosabb játékosok kaptak a kupadöntőn újra lehetőséget, akik ezzel nem tudtak élni, még akkor sem, ha az erkölcsi elismerés mellett úgy tudjuk, hazai viszonylatban óriási, a győztesnek járó hivatalos díj négyszerese ütötte volna a markukat.

Legbosszúsabb azonban nyilván az elnök-tulajdonos lehet, akinek kevés kivétellel – hiszen tavaly bronzérmes volt a csapat – évek óta a sikerek helyett csupán a bocsánatkérés marad.

Tarsoly Csaba megtette ezt ezúttal is, az együttes honlapján, a kupadöntő másnapján. Úgy véli, a győri csapat játékával becsapta a közönségét, ám mivel arra is célzott, hogy olyanokkal szeretne tovább dolgozni, akik végre már adni is akarnak az ETO FC-nek, valami nagyon azt súgja: ismét nagy változások lesznek a Rába partján a közeljövőben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felvirágoztatják a győri futsalt

Futsal - Győrött nagy terveket szövöget a Duna Takarék ETO vezetése. Megerősítik a szakmai stábot és… Tovább olvasom