Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Bajnoki cím az elnökkel

Labdarúgás - A Győrladamér-Csinód nyerte meg a megyei II. osztály Orchidea Hotel Mosonmagyaróvári csoportját. A csapat menet közben megvált edzőjétől és az elnök irányításával érte el a bajnoki aranyat.
A Győrladamér-Csinód a bajnokság felénél a tabella második helyét foglalta el. Tavasszal azonban kiváló teljesítményt nyújtott a csapat, és az ötpontos hátrány nyolcpontos előnnyé változott, így a győrladamériak bajnoki címet ünnepelhettek.

Az együttes Kovács László irányításával vágott neki az idénynek, menet közben azonban a klubvezetés menesztette az edzőt. A kispadra a klub elnöke, Virág Attila ült le, aki korábban már irányította edzőként a csapatot.

„Azért váltunk meg Kovács Lászlótól, mert nem láttuk biztosítottnak a bajnoki aranyérem megszerzését. A szezon kezdete előtt ugyanis ezt tűztük ki célul. Az is fájó pont volt, hogy a szomszédváraktól szenvedtünk el vereségeket. A döntés után én vettem át a csapat irányítását, kicsit féltem is ettől, voltak fenntartásaim, de néhány mérkőzés után elfogadtak a játékosok. Ebben sokat segített, hogy kellő játékos- és edzői múlttal rendelkezem. Tavaszra ugyan távozott néhány meghatározó labdarúgó, mégis jobb, egységesebb csapatunk lett. Nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni a bajnokságot, igaz, ehhez kellett a riválisok hullámzó teljesítménye is. Egyénileg nem szeretnék kiemelni senkit a csapatból, egységesek voltunk és mindenki hozzátette a maga tudását a csapat játékához. Néha voltak ugyan hullámvölgyek, de az amatőrfutballban ez benne van. Leadtuk a nevezést a megyei első osztályba, az utánpótlás helyzetét viszont még rendeznünk kell, hiszen nagyon kevés gyermek futballozik a faluban. Szerencsére az iskola partner ebben. Sokat köszönhetünk neki, akárcsak támogatónknak és az önkormányzatnak is" – összegezte az idényt a csapat mindenese, Virág Attila.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tenisz: A legjobb vidéki csapat lett a Soproni VSE

Tenisz - Június végén fejeződött be Balatonbogláron a korosztályos vidékbajnokság. Ezen ismét… Tovább olvasom