Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Az elődöntő is elérhető

Tenisz - Egy soproni és egy győri teniszező is tagja az U16-os magyar női válogatottnak, mely részt vesz a mexikói világbajnokságon. Babos Tímea és Mikó Zsófia edzője is a mezőny első felébe várja a csapatot.
A magyar női és a férfi teniszválogatott is a sikeres szereplés reményében vesz részt az U16-os csapat-világbajnokságon Mexikóban, ahol mellettük csupán az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Tajvan és a hazaiak tudnak mindkét nemben csapatot indítani. A vb-részvételt az augusztusi Európa-bajnokságon elért dobogós helyezésekkel érték el a fiatalok: a fiúk ezüst-, a lányok pedig bronzérmet szereztek a kontinensviadalon.

Hornok Miklós, a lánycsapat edzője az elődöntőbe várja tanítványait, míg Pap Sándor, a fiúk trénere elégedett lenne az 5–8. hely megszerzésével.
„Azt szeretnénk elérni, hogy később se széledjenek szét és együtt tudjuk tartani ezt a nagyon tehetséges társaságot" – fűzte hozzá Hornok Miklós.

A lányoknál Susányi Zsófia, a soproni Babos Tímea és a győri Mikó Zsófia, míg a fiúknál Fucsovics Márton, Zsiga Máté, valamint Szendrői László képviseli a magyar színeket a kétszer 16 csapatos vb-n, amelyen négy-négy csoportelső küzd majd a döntőbe jutásért.
A soproni játékos, Babos Tímea edző édesapja, Babos Csaba érdeklődésünkre elmondta, a világbajnokságot több mint 2000 méter tengerszint feletti magasságban rendezik, ami nyilván szokatlan lesz a közelmúltban Európa-bajnoki bronzérmet szerző magyar csapat számára.

A vb-n kemény pályaborításon kell játszani, a mieink igazi „közege" viszont a salak. Babos Csaba kifejtette, sok múlik a csoportbeosztáson. A 16 csapatot a világranglistán elfoglalt helyezések alapján négy „kalapba" sorolják. EB-bronzérmes válogatottunk nevét várhatóan a 2. számú kalapból húzzák majd ki.

A legerősebbek között minden bizonnyal ott lesz az amerikai, az Európa-bajnok lengyel, valamint a házigazda mexikói válogatott, a papírforma alapján az volna szerencsés, ha a hazaiakkal kerülne egy kvartettbe a magyar válogatott.

A csoportmérkőzések után a csoportgyőztesek játszanak majd az 1–4. helyért. Babos Csaba bízik benne, a magyar egység a mezőny első felében végez majd.

Berecz András, a Győri TC-ben versenyző Mikó Zsófia edzője elmondta, tanítványa Szerbiában készült a világbajnokságra, ahol kisebb sérülése ellenére harmadik helyen végzett az erős mezőnyben.
„Jó felkészülés volt ez a verseny Zsófi számára. A dél-amerikai vonalat nem ismerjük, de az európai mezőny és az Egyesült Államok csapata nem ismeretlen számunkra. Véleményem szerint ebben a korcsoportban nincs verhetetlen játékos, így ha kijön a lépés, nagyot alkothat a magyar válogatott. A dobogós helyek sem elérhetetlenek."

Mikó Zsófia nem először utazik a tengerentúlra, hiszen a közelmúltban két hónapot töltött Amerikában. A világbajnokság után újabb hosszú út vár majd a győri teniszezőre.

„Két nappal azután, hogy Zsófi visszatér Mexikóból, Oszakába utazunk egy rangos versenyre a Marcal Teniszcentrum közreműködésének köszönhetően. A fáradtságon kívül az időeltolódással is meg kell majd birkóznunk, de bízom a jó szereplésben, és abban, hogy további ranglistapontokat tudunk gyűjteni. Jelenleg a tizennyolc éven aluliak mezőnyében 125. helyen áll Zsófi, és szeretnénk még feljebb lépni."

Babos Tímeáék kedvező sorsolás esetén a világbajnokságon is ott lehetnek a legjobbak között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arrabona-futófesztivál

Szabadidősport - Szeptember 27-én 9 és 14 óra között rendezik meg Győrött, a József… Tovább olvasom