Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Amerikai kosarassal erősített a címvédő Győr

Tangelina Smith személyében újabb kosarassal bővült a női NB I-ben címvédő HAT AGRO-UNI Győr kerete.

Mint azt Tapodi Péter klubigazgató csütörtökön elmondta, az 1977-ben született amerikai játékossal az idény végéig szól szerződést kötöttek, s kizárólag a hazai versenysorozatokban lehet a csapat segítésére. A 191 centis játékos kétszeres WNBA-bajnok, Európában pedig megfordult többek között a török, a spanyol, az olasz és az izraeli ligában, emellett többször is tagja volt az amerikai válogatott bő keretének.

"Tisztában vagyunk vele, hogy nem ő jelenti számunkra a jövőt, a januárban kialakult kényszerhelyzetben lépnünk kellett, s mindenképpen olyan játékosokat kerestünk, akiknek a képességei ismertek előttünk, tudjuk, mire számíthatunk tőlük" - jelentette ki Fűzy Ákos vezetőedző, hozzátéve: Smith rutinja sokat érhet a hazai porondon, bár azáltal, hogy a WNBA befejezése óta csak egyéni edzésekkel próbálta magát formában tartani, szükség lesz egy kis időre.

A tréner kifejtette, hogy az új légiós remélhetőleg gyorsan felveszi a ritmust, ahogyan azt a bő egy hete szerződtetett spanyol Cindy Lima is tette.

Olvasóink írták

  • 7. ZéZé 2013. február 22. 19:57
    „Igen, ez is egy szempont.
    Nehogy úgy járjunk, mint a Gyirmót SE, ahol nem játszik gyirmóti.
    A kézilabdában legalább a világ legjobb csapatáról beszélünk.

    Hát kiváncsi leszek, hogy pár év múlva merre mozdul a témánk :)”
  • 6. Frankie 2013. február 22. 14:48
    „Ahhoz, hogy helyi utánpótlás legyen, oda kell szoktatni a gyerekeket a lelátóra, azért, hogy kedvet kapjanak a kosárlabdázáshoz. Ehhez viszont lelkes testnevelők, valamint nézhető és élvezhető kosárlabda kell. Talán ennek kialakítása zajlik most - megfizethető jegyárak, sőt, az iskolásoknak sokszor ingyen osztogatott belépők által is. Egy ekkora és ilyen lehetőségekkel bíró városnak, mint Győr el kell bírnia egy kosárlabdacsapatot is. Egyébként, ha pl. a női kézilabdát nézed, az "igazi" győri ETO utánpótlás éppen Veszprém néven játszik a bajnokságban, míg az Audi ETO magja külföldi: norvég, szerb, brazil, montenegrói. És ennek a csapatnak az eredményei viszik a fiatal korosztályt a kézilabda edzésekre. Talán ez lesz a járható út a kosárlabda esetében is - persze mindehhez idő is kell. A női kosárlabdameccsek pedig igen is élvezhetők, ki kel menni és meg kell nézni egyet-kettőt.”
  • 5. ZéZé 2013. február 22. 12:29
    „A hangsúly azon van, hogy nem biztos hogy idegenlégiósokkal kellene felpumpálni azt a sportot ami nem őshonos Győrben. Lehet csinálni a helyiekkel is. Igaz hogy akkor nem lesz Euroliga, talán még első osztály sem, de annak a pár száz embernek lehet hogy ez is kielégítené az igényét. Kérdés hogy megéri e ennyit áldozni rá ?
    Ha már támogatók vannak a Szijjártó úr miatt, akkor feléleszthetnék a férfi kézilabdát inkább.

    Képzeljük csak el mi lesz ha Péternek máshoz lesz kedve ( pld Dunakeszin futsalozni ), akkor szépen "bezár" a kosárlabdacsapat ?
    Át kéne ezt gondolni, és hosszú távban is gondolkodni... ( az utánpótlást nem is említve )”
  • 4. boldi20 2013. február 22. 11:59
    „ZéZé!
    Igen, ha nem is sokan, de járnak meccsekre, az utóbbi időben egyre többen. Amúgy a női kézilabdán kívül mire van igény Győrben? A focimeccseken is alig 3 ezren vannak. A csapat remekül szerepel idén, az Euroligában sikerült a 16 közé jutni, többek között a tavaly ezüstérmes spanyol Rivast is sikerült legyőzi itthon.”
  • 3. ZéZé 2013. február 22. 08:25
    „Látott már valaki olyan embert aki kosárlabda meccsre jár Győrben ?
    Párttagok, rokonság, VIP vendégeken kívül.....
    Meséljen már valaki, milyenek a meccsek ?!!”
  • 2. maraton 2013. február 22. 07:23
    „nem hozni kell, hanem a többi játékost is szélnek ereszteni....”
  • 1. Mankapunka 2013. február 21. 15:58
    „Hungarisztánban már senki sem kosarazik, már ámerikából kell hozni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Schalke óvni fog Drogba miatt

A Schalke 04 labdarúgócsapata arra készül, hogy megóvja a szerdai, 1-1-re végződött Galatasaray… Tovább olvasom