Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

A győri Minarik Ede és a Sasfészek-DAC története

Labdarúgás - Kell egy csapat... Valószínű, ahogy Sándor Pál Régi idők focija című legendás filmjében a Csabagyöngye mosodása, Minarik Ede, erre gondolt Szabó Tibor is,

A győri Sasfészek-DAC elnöke, amikor egyik reggel arra ébredt: az utánpótlás-együttesek mellett miért ne lehetne továbbra is felnőttcsapata az NB II-ből kizárt, 1912-ben alapított, nádorvárosi kék-fehéreknek.

A gondolatot tett követte, a Sasfészek-DAC Szabó Tibor jóvoltából – akit egyébként egyesek már csak a győri Minarikként emlegetnek, ugyanis a lelkes sportvezető nemcsak irányít, ha kell, takarít, füvet nyír, sőt, a meccseken még szerelést is húz – be is nevezett a hazai pontvadászat legalacsonyabb osztályába, s a múlt hét végén le is játszotta első bajnokiját.

Még mielőtt nem mindennapi debütálásáról beszámolnánk, kicsit vissza kell kanyarodnunk az időben, hogy megértsük, hogyan jutott a megyei háromig a patinás vasutas csapat.

Az Integrál-H zrt. Imre István elnök vezérletével 2001 végén karolta fel az anyagi gondokkal küszködő együttest. A kék-fehérek létesítménye utána újjávarázsolódott, a csapat a megyei I. osztálytól egészen az NB II-ig jutott. A gazdasági válság azonban nem kerülte el a győri építőipari céget sem, amely tavaly december 1-jével kiszállt a másodosztályú felnőttcsapat támogatásából.

A klub újra veszélybe került, ám átmenetileg megmenekült, amikor egy korábban Dunaújvárosban működő magyar–német vegyes társaság vállalta a felnőttgárda működtetését. A csapat továbbra is az NB II-ben szerepelt, a pályán ki is harcolta a bentmaradást, ám zavart okozott, hogy a győri utánpótlás-nevelésért alakult szindikátus felére csökkentette a klub utánpótlását működtető Integrál-DAC SE támogatását. Az Integrál-DAC Kft., amely a nagycsapatot irányította, így nem látta biztosítottnak a fiatalok jövőjét, s mivel korosztályos együttesek nélkül nem indulhattak volna a másodosztályban, el akarták vinni az indulás jogát Sopronba. Ott azonban nem kértek belőle, s mire a klubvezetés visszatért volna a megyeszékhelyre, a DAC lekésett az NB II-ről.

Ahogy a jog, úgy a felnőttcsapat is odalett, s újfent veszélybe került az egész klub jövője.
Megoldásként érkezett a győri Sasfészek. A létesítmény használatáért az utánpótlás-nevelő egyesület vállalta a korosztályos csapatok versenyeztetését, ráadásul, ahogy arra céloztunk, egy felnőttgárdát is nevezett a megyei III. osztályba.

„Aki ismer, tudja, hogy régóta szívügyem az utánpótlás, s győriként szabályosan rosszul voltam, amikor azt hallottam, hogy több gyerek is utcára kerülhet a DAC-ból. Örülök, hogy sikerült megoldást találnunk és bízom benne, hogy ez sokáig így is marad. Jelenleg hét korosztályos csapatban több mint száz gyerek futballozhat a Pápai úti létesítményben" – mondta Szabó Tibor, aki hozzátette, lehet, egyszerűbb lett volna csupán egy felnőttcsapatot toboroznia, de nem akart lemondani a gyerekekről.

A váltáshoz azonban még hozzá kell szoknia az amúgy sem túl nagy létszámú nádorvárosi „szurkolóseregnek". A csapat múlt szombati debütálására ugyanis nem sokan látogattak ki. A nagyjából 30–40 rábaszentmihályi vendégdrukker mellett alig 10–15 győri szimpatizáns foglalt helyet a lelátókon. Igaz, ők is legalább annyit hozzáadtak a sikerhez, mint a korosodó vagy helyenként már pocakosodó rutinos játékosok. Akadt drukker, aki már az első hazai gól után bajnokcsapatnak kiáltotta ki – s ezt persze nem is volt olyan nehéz meghallani – a kék-fehéreket, akik végül meg is nyerték első meccsüket.

„Ez van, de nem kell szégyellni, hogy most itt játszik a DAC. Sőt, büszke vagyok rá, hogy egyáltalán elindulhattunk a bajnokságban. Nemsokára több rutinos játékos kapcsolódik be a munkába, még a sportegyesület elnöke, Birkás Tivadar is a csapatba igazol. Bízom benne, hogy előbb-utóbb az együttes többi drukkere is visszatér" – tette hozzá Szabó Tibor, aki az utolsó tíz percben maga is a pályára lépett.

Olvasóink írták

  • 5. soder 2009. október 27. 05:16
    „Ha egy ország focija annyira padlóra kerül, mint a magyaré, akkor a jogi csűrés-csavargatások csak rontanak a helyzeten. Úgy tűnik, az MLSZ-ben nem a sport a lényeg, hanem a lé..
    Minden tiszteletem Szabó Tiboré!!
    Az MLSZ, meg űgy ahogy van, tokkal, vonóval, menjen a....(öncenzúra, de mindenkinek a fantáziájára bízom.)”
  • 4. mumus 2009. augusztus 26. 18:16
    „Helyére került a csapat, bízom benne, hogy sikerül egyben - és életben - tartani. Szerintem az ETO vagy a Klement úr támogathatná az "új" csapatot.”
  • 3. sorok_közt 2009. augusztus 23. 22:34
    „Lehet szépíteni a dolgokat, de azért nem csak fociszeretetből mentette meg a DAC-ot. Sz.T.
    Végülis megszerezte csapata számára a DAC stadionját, a város megmaradt anyagi támogatását. Mindezt önzetlenül, Győr város labdarúgásáért tette. Önzetlenül cselekszik, ahogy a fiatalok külföldre jutását is önzetlenül támogatja...(lásd Manchester City ügy)”
  • 2. ACSA 2009. augusztus 23. 21:51
    „DAC FOREVER!
    DAC VOLT ,VAN ÉS LESZ,MÍG A FÖLDÖN EMBER LESZ!:-))”
  • 1. tosa2 2009. augusztus 23. 09:49
    „HAJRÁ DAC !!!!!!!! BÁRHOGY IS HÍVNAK BENNETEKET !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt csapat továbbjutott a kupában

Labdarúgás - Szerdán és csütörtökön rendezték a Magyar Kupa második fordulóját, ahol hat megyei… Tovább olvasom