Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Visszaköltözhet az iskola

Javában zajlik a Széchenyi István Gimnázium felújítása, ha minden a tervek szerint halad, nem késik az átadás. Más intézményekben kisebb munkálatok várhatók a vakáció alatt.

Várhatóan szeptember elsejére – azaz a tervezett és szerződésben foglalt határidőre – befejeződik a Széchenyi István Gimnázium Templom utcai épületének felújítása. A diákok a tanévet azonban a Győri úti épületben kezdik, és várhatóan néhány hét múlva költöznek át a felújított iskolájukba. A munka gőzerővel folyik, az épület készültsége napról napra javul.

– A szerkezetépítési munkálatok befejeződtek, az új tetőzet és a bádogozási munkák is 80 százalékban elkészültek – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Kerekes Attila főmérnök, a beruházási csoport vezetője, majd hozzátette, nagyobb beázástól így már nem kell tartani. – Jelenleg folyamatban vannak a belső szakipari munkák, azaz a festés, glettelés és a burkolás.

Kerekes Attilától azt is megtudtuk, a napokban lezajlott a bútorbeszerzésre kiírt közbeszerzési pályáztatás. – Egy zsámbéki cég nyerte el a beszállítási jogot, melynek értéke körülbelül harmincmillió forint – tette hozzá a főmérnök. – Az e célra tervezett előirányzaton így „belül maradtunk", szeptember elsejére így az épület összes helyisége teljesen új bútorzatot kap. A kivitelező FÉSZ Zrt. az eddig elvégzett munkákból arra következtet, hogy tartani tudja a szerződésben foglalt átadást. Ezt úgy tűnik, csak a kötelező hatósági bejárások és az egyeztetések írhatják felül.

A beruházás teljes – bruttó – összege 651 millió forint. Ebből címzett állami támogatásként közel 522 millió forintot nyert el Sopron, a maradék mintegy 129 milliós költség a várost terheli.

Más önkormányzati fenntartású intézményekben is terveznek kisebb felújításokat. Kerekes Attila a Gárdonyi-iskola nyílászáróinak megelőző karbantartását említette. A többi intézményben a tanév végén dől el, milyen mértékű korszerűsítésre kerül sor.

A Berzsenyi-líceumban állagmegóvó felújítást és kisebb javításokat végeznek a szünidő alatt. A Szent Orsolyában zajlik a külső homlokzat és a porta teljes felújítása, a tervek szerint új számítástechnika termet és nyelvi labort is kialakítanak az intézményben, valamit festésre és padlófelújításra kerül sor. Az Eötvös-iskolában két új tanteremmel és szakmai demonstrációs helyiséggel bővítik az épületet. A Hunyadiban a homlokzatot festik és a kazánt korszerűsítik a nyáron. A Roth Gyula-iskolában a regionális televíziótól visszakapott épületben a díszterem festését végzik el.

Cziráki Viktória

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékos nyelvtanítás babakortól

Egyedi képzési módszerek jelennek meg a VONAL kreatív oktatás stúdióiban. A kópházi „nyelviskola" alapjaiban változtatja meg a nyelvoktatásról kialakult elképzeléseket. – Általános volt az a vélemény, hogy hároméves kor alatt nem érdemes „képezni" a gyerekeket, ezt azonban megcáfolják a tapasztalatok – mondta el a Kisalföldnek Tihanyi Lilla iskolavezető. Tovább olvasom