Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Véget ért a világkonferencia

Sopron - Vasárnap már hazaindult Sopronból az a több száz tudós, akik a Nemzetközi Geomágnesességi és Aeronómiai Egyesület (IAGA) négyévente megrendezett világkonferenciájára érkeztek a hűség városába egy héttel ezelőtt.

A földtudományok hazai és külföldi reprezentánsai naponta több órán át tartottak és hallgattak előadásokat. Szarka Lászlótól, a világkonferencia szervezőbizottságának elnökétől megtudtuk, a tizenkettedik IAGA-világkonferenciára 51 országból 788 kutató érkezett Sopronba, őket mintegy 100 hozzátartozó kísérte. Egy hét alatt 690 szóbeli előadás zajlott le, további 480 plakátokon volt megtekinthető. A lebonyolításban 70 helyi diák és 20 fős stáb segédkezett, s a vélemények szerint valamennyien sikeresen helytálltak, gördülékenyen zajlott a szervezés. Dicséret illeti ezért a berzsenyis, széchenyis és Szent Orsolyá-s tanulókat és minden közreműködőt.

– Nagyon jól éreztem magam Sopronban, minden adott volt a kutatótársakkal való tapasztalatcseréhez. A városban gyakran találkoztam a konferencia résztvevőivel, jó volt a parkokban beszélgetni velük. Nagyon szép a környék, tetszenek az épületek, tetszettek a kísérőrendezvényként szervezett kiállítások, kirándulások is. Én a színházban tartottam az előadásomat, ez különlegessé és emlékezetessé tette a prezentációt számomra, s remélem, a hallgatóság számára is – mondta el portálunknak Gauthier Hulot, aki Párizsból érkezett a konferenciára.

Olvasóink írták

  • 1. sógorferenc 2009. augusztus 31. 21:45
    „Gratulálok az IAGA világkonferencia szervezőbizottságának és minden közreműködőjének, példát adtak
    szakmaiságból, szervezőkészségből,emberségből,összefogásból. A vendégfogadás egy kis szeletében
    személyesen is részt vettem, ezért nemcsak fizikailag hanem érzelmileg is közelebb kerültem a rendezvény-
    hez. Tapasztalhattam, hogy az ember a világ bármely pontjáról jöhet, a kultúra, a műveltség, a tudás örök
    érték! Már azt is kisebb csodaként éltem meg, hogy egy ilyen léptékü világtalálkozó nem más földrészen
    hanem Európában, nem más országban hanem Magyarországon és nem más városban hanem SOPRON-ban
    került megrendezésre.
    Széchenyi büszkén nézhetett le a térre, élt a belváros!
    Az is bebizonyosodott, hogy jó minőségű, nagylétszámú rendezvényt nemcsak NAGY HÁZ-ban hanem SOK KIS
    HÁZ-ban is lehet élményszerűen rendezni.(mégis volt néhány dolog ami nem tetszett,de erről csak akkor ha
    kérdeznek)
    Jó volt soproninak lenni! Sógor Ferenc”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fotókiállítás volt Sopron belvárosában

A Soproni Fotóklub a magyar fotográfia napja alkalmából szabadtéri kiállítást rendezett ezen a hétvégén, a képeket a soproni Széchenyi téren tekinthették meg az érdeklődők. Tovább olvasom