Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Véget ér a holokausztfilm forgatása Sopronban

A holokauszt 70. évfordulója adja az apropóját annak a filmnek, aminek jeleneteit Sopronban is forgatták.


Az Új utcai zsinagógánál filmesek, színészek idézték meg csütörtökön a második világháborús időszakot.

A Képtelen történet című film a holokauszt-emlék- évhez csatlakozva mesél el egy valóságos alapokon nyugvó, ám feldolgozásában fikciós történetet. Ma a Szent György utcai Lenck átjárónál egy magánlakásban forgat a stáb Bánsági Ildikó főszereplésével.

Az Új utcai zsinagógánál deportálásjelenetet forgattak. Ott gyűjtötték össze azokat a zsidókat, akik Auschwitzba kerültek. Fotó: Magasi
Az Új utcai zsinagógánál deportálásjelenetet forgattak. Ott gyűjtötték össze azokat a zsidókat, akik Auschwitzba kerültek. Fotó: Magasi


A rendező Bozsogi János, aki filmes szakemberként a Nyugat-magyarországi Egyetem művelődésszervező szakán Győrben szerzett posztgraduális diplomát. Mint azt a Kisalföldnek elmondta, ez az első olyan filmje, amely a zsidóüldözés történéseit eleveníti fel.

Ha családja nem is volt érintett a szörnyűségekben, sokat hallott az akkori borzalmakról. A pápai, a nagycenki és a fertőbozi helyszínek után a soproni jelenetek felvételével véget ér a forgatás, s a vágások finommunkái következnek.

Az elkészült film történelmi háttéranyagként valamennyi magyar általános és középiskolába eljut.

A mű soproni és pápai bemutatóját szeptemberben tartják, s a tervek szerint a közmédia fogja sugározni a mintegy egyórás alkotást. Céljuk, hogy minél szélesebb közönséghez juthasson el a film, így hazai és külföldi vetítésekben is gondolkodnak, akár filmfesztiválok keretében.

Nyilatkozatok:

Horváth Zsuzsa színésznő: – Ilonka nénit játszom a filmben, aki megjárta Auschwitzot. Életcéljává válik, hogy megtalálja azt a kisfiút, akinek létezéséről a lágerben egy zakó bélésébe bevarrt levélből szerez tudomást. Megható film születik. 

Pataki András producer: – Hámori András ötlete alapján Németh Ervin írta meg a forgatókönyvet. A filmprodukció együttműködő partnere ezúttal is a Pápa Televízió, amely tévé két korábbi olyan film  létrehozásában vállalt szerepet, amelynél producer lehettem.     

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Steak és korsó sör járt a véradóknak Sopronban

Közel százan - köztük tizenhatan először - adtak vért csütörtökön Sopronban. Az egyik étterem egy… Tovább olvasom