Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Új vasfüggöny az egykori helyén

Hegykő - Vasfüggönyt emeltek a régi helyén Hegykő határában. A tegnap este avatott 40 méter hosszú, zömében eredeti anyagok felhasználásával épült létesítményt emlékhelynek szánják.
– Vagy ötvenen lehettünk, tán még többen. Hegykőnél jöttünk át... – írja Exodus című versében Faludy György. Ez is arra ösztönzött bennünket, hogy a település határában egykoron működött vasfüggöny helyén, annak egy részének újjáépítésével emlékhelyet állítsunk – mondta a negyvenméteres szakasz újjáépítésének ötletgazdája, Szigethi István polgármester.

Vizmaty László és Rozsonics Ferenc az aknákat jelképező póznákat szúrja le a régi-új vasfüggönynél. Jobbra az emlékhely ötletgazdája, Szigethi István polgármester.
Vizmaty László és Rozsonics Ferenc az aknákat jelképező póznákat szúrja le a régi-új vasfüggönynél. Jobbra az emlékhely ötletgazdája, Szigethi István polgármester.

– Mindezzel azok előtt szeretnénk tisztelegni, akiknek a vasfüggönyön át sikerült egykoron a szabad világba kiszökniük, egyúttal az áldozatok emléke előtt is, akik halálukat lelték e szakaszokon. Ezzel együtt gondolunk azokra a határőrökre is, akik esküjükhöz híven télen-nyáron, esőben, sárban és fagyban védték a határt; s akik szolgálat teljesítése közben, az aknák felszedésekor váltak nyomorékká vagy vesztették életüket. A statisztikák szerint ezer disszidálni akaró közül alig öt embernek sikerült átjutni az aknamezőkön. A közel félmillió forintos költséggel járt új vasfüggöny kialakításához sok segítséget kaptunk a felsőcsatári Vasfüggöny Múzeumtól.

– A jubileumi, ötödik Tízforrás Fesztivál keretében avatott vasfüggöny-emlékhely mind a három időszakban (1948–56-ig, 1956–65-
ig, illetve 1965–1989-ig) rendszeresített határzárat bemutatja, és háromnyelvű táblákkal informál – folytatta az ötletgazda. – Érdekesség, hogy amikor a hetvenes években a szovjetek beszüntették az S-100-as jelzőrendszer gyártását, az ország akkoriban Franciaországból importált megfelelő minőségű anyagokat a vasfüggöny működtetéséhez. Következő feladatunk az emlékhelyhez vezető út összefogással történő rendbetétele lesz.

 A Tízforrás Fesztivál mai programja
Ma 8-kor Hegykőn kenutúra, Fertőhomokon 9-től népművészeti alkotótábor, este 6-kor Hegykőn könyvbemutató, 20 órakor a Kaukázus együttes koncertje, 22.30-kor pedig kocsmamozi várja a Tízforrás Fesztiválra érkezőket.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. c1 2008. július 19. 18:30
    „Egy aknát most "pecáztam". Remélem müködik. Jó sikert alattad..!18”
  • 20. matriné 2008. július 18. 19:59
    „Ha már ennyire élethűek akarnak lenn akkor tegyenek már ennek a "jocó1"-nek egy működő aknát is és ültessék rá!Hagy élvezze ki magát ott is!”
  • 19. c1 2008. július 18. 19:27
    „16
    Van 1 "HEJED" az elmén. Próbáld meg. 2-3év és tudod,hol van a határ.
    OK romacsávó?”
  • 18. /joco1 2008. július 18. 17:22
    „hát a "reagálasid" matriné hiven tükrözte , hogy csak a képeket nézegetve irogattál. Tudod ez nem az ovoda,hogy csak a képek alapján modj el egy "mesét" ja és csak egy kérdés,hol és kik azok a "ma is élö tehetelen jogfosztottak"?Kár hogy képekben nem tudom ezeket "leirni", de bizok abban,hogy családod egyik tagja tán pont az elsöt most végzett rokonod eltudja neked olvasni és magyarázni ,hogy miröl is irtam.”
  • 17. matriné 2008. július 18. 07:11
    „Általában nekem elég, ha a cikkhez mellékelt képre pillantok és már meg is van a véleményem!Persze akinek nincs fantáziája és élet tapasztalata az össze hadovál mindent a mi ép az esze helyett torlódik a kobakjában. Most,hogy végigolvastam e cikket sem változik semmit a véleményem,csupán talán annyiban,hogy semmi értelme még egy darabon sem a "vasfüggöny helyre állításának csupán azért,hogy az eredeti elrendelői élő azok leszármazottai jót röhögjenek a ma is élő tehetetlen jogfosztott sorstársakon.Csoda, hogy"derest" akasztófát vagy egy véres pallóst nem állítanak ki!Pedig ez is hozzá tartozik egy népet uraló banditizmushoz!”
  • 16. /joco1 2008. július 17. 20:09
    „c1maga félmüvelt? van az internet ahová -föleg az olyan helyekre amiröl irta-bárki beléphet és tájékozodhat.És az sem mindegy hogy hová.Ha valaki a kurucinfo és hasonlo -esetenként nem csak burkoltan náci/nyilas-szélsö jobbos honlapokat keresi fel az olyan "marad" mint matriné és "kapuvári" társa a baradlay. matriné hát a 11-es reagálásod tényleg csucs, közel sincs ahoz amit a cikkben irtak”
  • 15. c1 2008. július 17. 17:58
    „11,14
    Vigyázz ez a 13" nagyon okos let"t? Beléphetése van oda, ahova akar!
    Tudom most ir nekem, de majd nevetünk 1-et.”
  • 14. matriné 2008. július 17. 16:13
    „Csak kérdések és a tények,amit írok! A tökfejek meg nem érdekelnek! A "jocó1" meg valótlant állít, ha engem társít mint ügynököt!”
  • 13. /joco1 2008. július 17. 15:17
    „matriné .olvasd el amit irt"miszter tejfel" cseternek, hát rád is ez vonatkozik.ja és a történelmi hivatal(volt állambiztonsági cégek levéltárában) mintha a te mostani fedönevedet(cseter-t) olvastam volna a "legtöbbet feljelentett" volt ügynökök névsorában.De azt is olvastam(állambiztonsági kislexikonban) hogy az utolso 30 évben tilos volt provokálni az ügynököknEk.hát matriné tmb. vagy csak egyszerüen(kompromitálo adatok alapján beszervezet) ügynök ne PROVOKÁLJ.”
  • 12. Miszter Tejfel 2008. július 17. 13:49
    „CSeter, már megint bölcs maradtál volna...”
  • 11. matriné 2008. július 17. 12:49
    „Nosztalgiáznak az elvtársak és pribékeik? Még mindig ki van írva,hogy "Határőrfalu"? Nem is beszélve az ilyen falvakba volt népszerű a feljelentés! Ha valaki csak kiejtette a száján, hogy disszidálni fog az másnap már a legkisebb háromhavi börtönbüntetését ülte!”
  • 10. Jereváni 2008. július 17. 09:30
    „Na, majd megint reklamálnak az Osztrákok...
    Lásd Harka telek kerítés...”
  • 9. csike 2008. július 16. 22:12
    „-egyfiatalmagyar-nak, én nem csodálkozom hogy, a fiatalok elmennek de azon már igazán ezt úgy szeretnék , hogy a tandíjukat az itt maradók fizessék, a szüleiket ( nyugdíj)
    az itt maradók fizessék, az eszükbe sem jut hogy egy kis lemondással és sok munkával talán az Ő segítségükkel ki lehet húzni
    az országot ebböl a szarból,persze könnyebb a készbe beleülni !”
  • 8. Miszter Tejfel 2008. július 16. 14:51
    „Jól van vasfüggönyellenesek, akkor romboljuk porrá a múzeumokat, kezdve a Terror Házával, de a megyei múzeumokban is sok minden emlékeztet a török megszállásra, a Habsburg-uralomra, nem beszélve a hadtörténelmi múzeumokkal, ahol szintén nem mindig csillámporos az elődök kéznyoma. Az első világháborús emlékmű pedig megint nem tudom, mit keres még a Radón.”
  • 7. egy fiatal magyar 2008. július 16. 14:26
    „Én is jó ötletnek tartom, akár rendhagyó történelem óra keretében, nincs is elképzelésem az egész határzárról, jó rekonstrukciónak tartom.Én sokat kérdezgettem a nagyszülőktől..érdekel.

    A mai fiataloknak azaz nekünk már természetes hogy "simán" átmegyünk Ausztriába.Igenis szükségünk van erre hogy szembesüljünk vele, és ne csak az idősebb generációktól halljuk akik már egyre kevesebben vannak !

    Vagy akkor ne menjünk Lengyelországba megnézni a koncentrációs tábort?????
    Attól még hogy a "fejünket a homokba dugjuk", vagy ellenkezünk igenis létezetett a határzár és akik akkor határőrként dolgoztak, akkor és abban az időben éltek, arra esküdtek fel!

    Hát ezért tart itt ez az ország ahol tart, mert ezen a fórumon is többségben "rövidlátó" emberek irnak dühösen,elkeseredten.

    És csodálkoznak hogy elmennek a fiatalok az országból! Kevés az európai emberi értékeket tükröző hozzászólás, értelem, nyitottság,tolerancia, sem ehhez a cikkhez sem a többihez,már régóta figyelem!”
  • 6. Tabornok 2008. július 16. 13:56
    „Magyarország törok és szovjet megszállasára is emlékezni kéne! A tanácsköztársaság utáni népirtásre is emlékezhetnénk! Dejó lenne! KINEK?
    Tényleg ennyire meghülyültek, vagy ezzel akarják a falut idegenforgalmi szempontból, érdekessé tenni?”
  • 5. sziszifusz 2008. július 16. 13:39
    „Így és így tálalva Hegykő híres lehet a zöldségeiről.”
  • 4. 84.2.104.66 (keresd vissza) 2008. július 16. 10:03
    „"Ezzel együtt gondolunk azokra a határőrökre is, akik esküjükhöz híven télen-nyáron, esőben, sárban és fagyban védték a határt"

    Mndenkiről meg kell emlékezni? Emlékezzünk meg Júdásról is!!!”
  • 3. Tapmancs 2008. július 16. 09:04
    „Ez is a tortenelem resze, igenis jo otlet egy ilyet felepiteni. Sokak (koztuk en sem) nem tudjak elkepzelni hogy nezett ki a vasfuggony a valosagban. Ami a Paneuropai Emlekhelyen van, csak egy romhalmaz. Igy legalabb mindenkit emlekeztet arra hogy mekkora baromsag volt az egesz.”
  • 2. Jakab Janos 2008. július 16. 08:41
    „Nemzeti buszkeseg tolti el a kebelemet. Valoban nagyon fontos emleket allitani a magyar tortenelem legnagyobb aljassagara. Egy aljassag a sokezerbol. Buszkek lehettek ra.”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VOLT Feszt: a környék rendben, odabenn akad takarítani való

A Lövérek környékét dicséretes gyorsasággal tette rendbe a fesztivál végeztével a VOLT stábja. A… Tovább olvasom