Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Új szemlélettel

A soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Rt. országosan a második helyen áll erdeinek látogatottságát tekintve. Évente több mint egymillió turista keresi fel látnivalóit, kiránduló helyeit és létesítményeit.

Jámbor László vezérigazgató szerint az erdő közcélú feladatai közül kiemelkedik az üdülési szolgáltatás és a természetvédelem, aminek jogi hátterét az erdőtörvény adja, ugyanakkor Sopron abban a szerencsés helyzetben van, hogy az oktatás és kutatás szellemi bázisa is ide települt. Ezeknek az adottságoknak és fejlesztéseknek köszönhetően a soproni erdők a változások küszöbén állnak.
– Olyan új szemléletet alakítunk ki, amelyben a fakitermelés többé nem elsődleges cél – mondja Jámbor László. – 2003-ban éppen ezért szeretnénk mindenképpen elkerülni a tarvágás alkalmazását. Sopronban és a környező erdőkben az új szemlélet alapján a turizmus, a természetvédelem és a parkerdő fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak.
Változások várhatók az 5000 hektáros iváni erdészetünkben is, ahol a vadászturizmust, az ökovadászatot támogatjuk kizárólag. Egyedül a két terület között húzódó erdőkben folytatnánk a hagyományos gazdálkodást és fakitermelést.

Országosan is elsőként a soproni parkerdőt mintaterületté alakítaná a részvénytársaság. Az itt található 2400 hektáron kiemelkedően fejlett az infrastruktúra. Tornaösvények, lovaspályák, kerékpárutak, pihenőhelyek, játszóterek fogadják a látogatókat. Ezekre a létesítményekre alapozva egy turisztikai központot építenének meg a parkerdőben, ahol információkkal, kü- lönféle szolgáltatásokkal állnának a vendégek rendelkezésére.

– A TÁEG Rt. 2004-es üzemterve már az új elképzelések szerint készül el – folytatja a vezérigazgató.
– Az adottságok ideálisak. A parkerdő már az 1800-as évek közepétől létezik, a nem mindennapi természeti környezethez a soproni egyetem szellemi háttere és az erdészet középfokú oktatása társul. Kedvező az is, hogy az ausztriai Lánzséri Natur Park együttműködési szerződést kötne a részvény- társasággal. A közös természeti park működésébe bevonnák az ágfalvi, a brennbergbányai és a harkai természetvédelmi területeket is. A mintaterület kialakításának
költségvetésekor azonban figyelembe kell vennünk a többlet kiadásokat. Három minisztériumtól, a földművelési és vidékfejlesztési, az oktatási és környezetvédelmi tárcától is ígéretet kaptunk a támogatásra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vidám motorosok

Fertőrákos öt éve ápol kapcsolatokat az olaszországi Rapolano Terme városával. Az elmúlt hétvégén… Tovább olvasom