Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Új fedett uszoda épül Sopronban - látványterv

Lebontják a fedett uszodát és egy vadonatújat építenek a helyére 2018 végére. A tervek szerint lesz 50 méteres, akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medence, a 33 méteresnél pedig toronyugrásra is lesz lehetőség.
   
Látványos, tájba illő, modern és tetszetős, egyszersmind praktikus lesz Sopron új fedett uszodája. A tervezők nagy hangsúlyt fektettek az uszoda és a strand egységes kapcsolatának, kinézetének a megteremtésére. A létesítmény tanulmánytervét a Fodor Tamás polgármester vezette Városfejlesztési Tanács előtt mutatta be Tompos Csaba, a budapesti Közti Zrt. vezetőépítésze.

A prezentáció előtt a polgármester kifejtette, a mostani fedett uszoda fölött eljárt az idő; sem a lakossági, sem a turisztikai, sem a sportcélú igényeket nem képes maradéktalanul kielégíteni.

Ilyen lesz az új fedett uszoda


A jelenlegi állapot korszerűsítése félmilliárdos beruházást igényelne. A kormány „Modern városok" programja keretében most viszont lehetőség nyílik arra, hogy a Lőver-projekt megvalósításával vadonatúj és minden elvárásnak megfelelő uszoda jöjjön létre a régi helyén.

Tompos Csaba vezetőépítész részletezte, átépítik a jelenlegi 33 méteres medencét, amelyet alkalmassá tesznek a vízilabda-mérkőzések, a szinkronúszás, illetve a toronyugrások lebonyolítására.

Emellett egy 50 méteres, akár nemzetközi versenyeknek is otthont adó vízfelületet is létrehoznak. Csoportos, családi és egyéni öltözőkkel, konditeremmel, tan- és bemelegítő medencével, drinkbárral, valamint étteremmel látják el az uszodát, amelynek 42 méteres fesztávolságát faszerkezettel hidalják át.

Napelemek is segítik a fedett uszoda energiatakarékos működtetését. A sportversenyek nézőközönségét egy ezer, illetve hatszáz személyt befogadó tribün várja majd. A nézőtér megalkotásánál a Deákkúti út uszoda felé való lejtését használnák ki, s a parkolókat is a Deákkúti út vonalában alakítanák ki. Az új létesítmény bejárata szintén a Deákkúti útról nyílna. A fedett uszoda jelenlegi, déli fekvésű parkolóját pedig a strand területéhez csatolják és parkosítják.

Az új létesítmény „látványuszodának" is beillik majd, kintről akár „mozizhatnak" a járókelők, láthatják a benti vizes életet. A tanulmánytervet, valamint a készülő építési engedélytervet a Soproni Tervtanács fogja szakmai szemmel véleményezni. Az előkészületek után másfél év alatt épül meg a fedett uszoda 2018. december 31-ig.     

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc hotelben szállt meg, de sehol sem fizetett egy fertőrákosi férfi

A férfi Szombathely, Bük, Sopron, Sárvár, Győr, Pécs és Harkány városokban vendégeskedett jó nevű… Tovább olvasom